Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.
Ülésnapok - 1906-185
206 alkalmaztatni fognál', de ezen erőhatalom szerzőjén az erőhatalom fog bosszút állani. T. ház! Én emlékszem Kossuth kereskedelemügyi miniszter ur szavaira, mikor itt az országgyűlésen kikelt a Héderváry-miniszterium ellen, a mely itt Magyarország szabadságát akarta lenyűgözni. Kossuth kereskedelemügyi miniszter ur akkor a következőket mondta: »Mit fogunk erre válaszolni mi? Minekünk nem kell a revoluczió, minekünk nem kellenek az erőszakos eszközök, mellettünk a jog szól, a jog pedig a legnagyobb és leghatalmasabb fegyver, a mely előbb-utóbb győzni fog.« Nekünk is van, t. ház, elvitázhatatlan jogunk, hogy a mi nyelvünk Horvátország összes hivatalaiban tiszteletben tartassák, minekünk elvitázhatatlan jogunk van, s mi ezzel a joggal fogunk küzdeni ez ellen a törvényjavaslat ellen és mi előbb-utóbb győzni remélünk. (Helyeslés a jobbközépen.) T. ház! Igaz, Kossuth miniszternek ez a kijelentése a magyar függetlenségi párt nevében tétetett, s Kossuth ur, mikor ilyen nyilatkozatot tett, a nemzetiség jogára és a horvát királyság jogaira nem gondolt, mert sajnos, az 1848. év óta napjainkig, azt hiszem, a magyarok semmit sem tanultak, ők ugyanazon a helyen maradtak, s ennek bizonyságául, ha az elnök ur ezt nekem megengedi, idézni fogom Oavourt, a múlt század legnagyobb államférfiát, a ki a turini subalpini parlamentben 1848 október 11-én tartott ülésén felszólalván, szószerint következőket mondta: »I Magjari, nobili e generosi, quando si tratta di difendere i proprii diritti contro la prepotenza imperiale, si mostranono sempre orgogliosi tiranizi e oppressori contra la rassa Slava sparsa entro i confini del loro stato.« Ez ma is áll megdönthetetlenül; ha joguk védelméről van szó, akkor hősök, de ha a nemzetiségek jogairól és a mi jogainkról van szó, akkor az erőszakot alkalmazzák, hogy a jogunkat megfojtsák. (Helyeslés és taps a jobbközépen.) T. ház! Engedjék meg most nekem, hogy egy pár szóval Polónyi képviselő ur tegnapi beszédjére terjeszkedjem ki. A mikor a fiumei rezoluczió alkottatott, mondja Polónyi, a horvátok részéről kinyilatkoztatott, hogy Horvátország az egységes magyar államot elismeri. Én tagja voltam azon tanácskozásnak, a mely a fiumei rezolucziót létesítette, de arról soha nem is volt szó, sőt maga a fiumei rezoluczió ennek ellenkezőjét fejtegeti, mert benne kifejezetten kimondatik, hogy mi, a magyar nemzetnek, Bécs elleni nehéz küzdelmében segítségére kell, hogy legyünk, de hogy részünkre azon feltételeket megköveteljük, a melyek a rezoluczióban tétettek; ezen feltételek között az egyezmény tisztasága és az egyezményi törvény keresztülvitele foglaltatik. Az egyezmény bevezetése azt mondja, hogy az egyezményt, azaz szerződést, két egyenjogú nemzet köti, hogy ezen szerződéssel egységes állam nem létesíttetik, hanem hogy általa államközösség létesül, a melyet két egyenjogú politikai nemzet kötött. Tehát, hogy állithat Polónyi ur ilyen tényeket, a melyek magával a rezoluczió tartalmával ellenkeznek? (Helyeslés és taps a jobbközépen.) Igaz a rezolucziónisták és Magyarország tekintélyesebb korifeusai, t. i. Polónyi, Apponyi, Kossuth urak között formális paktum ugyan nem volt, de mindaz a mi ezen rezoluczióban foglaltatott, az ő tudtukkal, beleegyezésükkel, jóváhagyásukkal történt és ezért, ha nem is írásbeli szerződéssel, erkölcsileg vannak nekünk lekötelezve, hogy a rezolucziót tiszteljék és becsüljék. A t. ház türelmével már nem fogok visszaélni; csak azt az egyet mondom még, hogy a fiumei rezoluczió olyan nagyfontosságú tény, a milyen Magyarországon 1848 óta nem fordult elő. Mi, a kik itt vagyunk, mi a horvát nemzet igazi képviselői vagyunk, mert szabad akaratával választattunk meg. Politikai meggyőződésünket áldoztuk fel, hogy ide jöhessünk. Azok, a kik tiz éven át itt ültek, a horvát nemzet képviselői nem voltak, hanem csak a kormány képviselői, a kormány által kinevezve, erővel, korrupczióval és az összes meg nem engedett eszközökkel megválasztva. (Helyeslés a jobbközépen.) Vinkovics Tivadar: Ilyen képviselőket szeretnének megint! Barcsics Erazmus: 1848 után, a horvát nemzet most elsőizben van ezen t. házban képviselve, de ha ezen törvényjavaslatot törvénynyé elfogadják, legyenek meggyőződve, hogy most először és utoljára van a horvát nemzet ezen magyar országgyűlésen képviselve. (Élénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Önök azt hiszik, hogy erősek, önök azt hiszik, hogy mindent elkövethetnek ellenünk. Tévednek. A horvát királyság nagyon fontos önökre nézve, Horvátország nélkül önök nem számítanak semmit. Somogyi Aladár: Micsoda beszédek ezek? Babics-Gyalszki Ljuba: Mit csinálnak Horvátország nélkül? Hol van a tengerük? (Zaj.) Barcsics Erazmus: Mi megnyitjuk önöknek a tengert, mi kinyitjuk önöknek a világ ajtaját, mivelünk a Balkánra és még máshova is eljuthatnak, de nélkülünk sehová! Ezért, minden kérdésben elibénk kellene járniok és nem jogainkat szakasztani, különösen pedig nyelvünket, a melyet nekünk mint szemünk fényét meg kell őriznünk. Mert, uraim, az a nemzet, a mely a nyelvét megvédeni nem tudja, az a nemzet nem méltó arra, hogy. szabadon éljen, ezen nemzetnek raboskodni kell. A fiumei rezoluczióval elhagytuk álláspontunkat, különösen én, a ki, uraim,. 1848-ban:
