Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

178 javaslatot tárgyaljuk, s mikor megszavazzuk. Ezt kellett volna bebizonyítani, s akkor nem merült volna fel az igen t. minisztérium kabinetkérdése, és nem támadt volna az a közvélemény, a mely önöknek oly nagy gondot okoz. Surmin György : Egy csapásra akartak minden legyet agyonütni, mindenkinek a száját betömni! Popovics Dusán : Azért, uraim, kérem, ne tévedjenek. Tévesen fogta fel Josipovich miniszter ur, mikor azt mondotta, hogy mi a népnek nagyon is sokat Ígértünk, hogy angazsálva vagyunk és hogy bennünket a néptömeg kényszeritett arra, hogy igy cselekedjünk. Nem kényszerit bennünket a nép, a tömeg, ebben az urak nagyon tévednek. Hogy a közvéleménynek Horvátországban nincsen semmi hatalma, erre legjobb bizonyíték maga Josipovich miniszter ur. Mikor ő rá nem volt befolyással a közvélemény, ő rá mint egy emberre, a ki sokkal kényesebb helyzetben van, mint mi, hogyan lehetett akkor befolyással miránk, a kik annyian vagyunk ! (Helyeslés és nevetés a jobbközépen.) Nem erről van szó. Miránk befolyással lehet csupán a mi eszünk, hazafias szivünk és a mi becsületünk ! (Élénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Mindezért, t. ház, azt hiszem, hogy nincsen joguk hivatkozni arra, hogy mi renitensek és makacsok vagyunk. Az előadottakból, azt hiszem, meg fogják érteni, hogy a tárgyalásnak elhúzása a mi részünkről csak azzal a czélzattal történt, hogy ha már önöket szóval és érveléssel nem birhatjuk arra, hogy eljárásukról komolyan kezdjenek gondolkodni, hogy akkor legalább ily módon birjuk önöket arra. Minderre azonban önök. a kiknek a hatalom van a kezükben, azt felelhetik : mi jól megfontoltuk, mi a saját álláspontunkon állunk, de mivel önök nem akarnak szót fogadni, hát akkor tudni fogjuk, hogy hogyan kell önökkel elbánnunk. Ha ezt nekünk akkor mondották volna, a mikor ezen t. házba jöttünk, ha ilyen őszinték lettek volna velünk szemben akkor, a mikor mi azt a deklarácziót kiadtuk, akkor jó lett volna. Ha akkor szépen azt mondották volna nekünk : tévednek önök, uraim, nem létezik az a politikai irány, a melyet önök a deklarácziókban kijelöltek, tessék önöknek csak szót fogadni, mert ugy kell lenni, a hogy mi mondjuk és a hogy a mi kormányunk mondja: akkor én azt mondottam volna : ez férfias, ez őszinte, nyilt eljárás önöktől! De önök akkor tapsoltak nekünk és helyeselték azt, a mit mondottunk, pedig semmi mást nem mondottunk akkor sem, mint a mit mondunk ma. T. ház ! Azt hiszem, hogy ha én is megint visszatérnék a törvényjavaslatnak minden szakaszára, hogy akkor visszaélnék a t. ház türelmével. De én ezt nem akarom tenni. Én itt egy perczig sem beszéltem azzal a szándékkal, hogy a t. ház türelmével visszaéljek. Én abban a teljes meggyőződésben beszéltem, hogy szükséges, hogy én is társaim mellett, — a kik ugyanezt az álláspontot már igen szépen kifejtették — hogy én is mondjam meg, a mit ebben az ügyben gondolok. És azért azt hiszem, t. ház, hogy elegendő lesz, hogy ha csak még néhány szóval kifejtem azt az álláspontot, a melyet mi végesvégül ezen egész törvényjavaslattal szemben elfoglalunk. T. ház ! Bárhogy is tekintessék ez a törvényjavaslat, akár a közjogi álláspont szempontjából, akár a társadalmi, illetve szocziális álláspont szempontjából és végtére akár a politikai álláspont szempontjából is, mindezen álláspontok tekintetéből arra a közvetkeztetésre kellett jutnunk, hogy az ilyen törvényjavaslatot,a milyen a jelen törvényjavaslat, el nem fogadhatjuk és hogy minden törvényes eszközzel oda kell törekednünk, hogy ebből a javaslatból törvény ne legyen. Hogy ha ezt a törvényjavaslatot a jogi álláspont szempontjából tekintjük, akkor nem többé a diskréczió kérdése, vájjon ez a szakasz ilyen vagy olyon lesz-e, hanem ez már akkor egy conditio sine qua non-féle kérdés, ez a mi alkotmányunk kérdése, az 1868. évi egyezmény kérdése, a melyre nézve nem vagyunk jogosítva megengedni, hogy az ilyen módon megsértessék, hanem minden ilyen kísérlet ellen a leghatározottabban kell védekeznünk. HÓdy Gyula: Ülj le, már három óra van! Popovics Dusán : Bocsásson meg, a politikában az óráknak sem adatik hitel. (Derültség a jobbközépen.) Ez beszédemnek, ez fejtegetéseimnek a vége. Még csak azt akarom mondani, t. ház, hogy mint ezen magas testület tagja, erről a két álláspontról sem fogadhatnám el ezt a javaslatot, akár ott ülnék, akár itt ülnék, s ha mindjárt Vázsonyi barátom mellett is ülnék, vagy pedig a nagy kabinet tisztes közelségében is tartózkodnám. De jogi és államjogi álláspontról, azon a helyen ülve, a melyen ülök, és ismerve kötelességemet, mely ezekkel a mi padjainkkal egybe van kötve, még kevésbbé fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot, még inkább kell ellene küzdenem. (Helyeslés és éljenzés a jobbközépen.) Engedjék meg, uraim, mielőtt befejeznék, hogy ezen törvényjavaslat t. védőitől elbúcsúzzam. Itt van elsősorban Kossuth miniszterelnök ur . . .. PribiCSevics Szvetozár: A kereskedelemügyi miniszter még nem miniszterelnök ! Popovics Dusán : Bocsánatot, tehát Kossuth kereskedelemügyi miniszter, de utóvégre a mi még nem, az lesz. Itt van másodsorban az igen t. Szterényi államtitkár ur, (Éljen!) a mi Briandunk. Harmadsorban itt van Nagy Ferencz tanár ur, a Vrbaničs-féle tankönyv értelmezője. Elnök: A képviselő ur most elbúcsúzik a javaslat védőitől. Figyelmeztetem, hogy már három az óra és hogy nagyon érzékeny lehet az a bucsu. (Élénk derültség a baloldalon.) Popovics Dusán : T. ház ! Én épen azért fogtam ebbe, hogy befejezzem s át akartam térni az indítványra, de ugy látszik, hogy ez az intés arra szolgál, hogy nem búcsúzhatom el a hoTvát miniszter úrtól, a mit különösen fájlalok, mert ő