Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

142 Í8í. országos ülés Í907 június 25-én, kedden. döntenek és méltóztassék visszaemlékezni, a sokkal kisebb japán nemzet, milyen hatalommal győzte le a nagy orosz birodalmat. (Zaj.) De a germanizáczió elleni harczban, a nagy német fajnak a szlávokkal való harczában nekünk magyaroknak az az előnyünk megvan, hogy mi választhatunk a németek és a szlávok között, mig a németeknek Drang nach Osten, keletre irányuló harczában, a német fajnak a hegemóniáért való harczában a szlávoknak nincs válogatása. Hogy melyiket választja a magyar nemzet, ebben a tekintetben megoszolhatnak a felfogások. Ebben a kérdésben, a melyről itt volt szó, abban a harczban, a melyet a magyar nemzet a magyar vezényleti nyelv érdekében folytatott és remélem, nemsokára győzelmesen ki is fog vivni, abban a kérdésben nekem az volt és marad a meggyőződésem, hogy nem kereshettem a németek szövetségét, kerestem és keresem a jövőben is azoknak a szövetségét, a kikkel, ha lehet, testvéries egyetértésben kivívhatjuk a nemzet jogait, de nem ugy, hogy szavakban ezt beszéljük, tetteinkben pedig másként cselekszünk. (Elénk helyeslés.) Hűségesnek és bizalomgerjesztőnek kell lennie annak a szövetségnek. És erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy még egy pár dolgot felhozzak. (Halljuk! Van itt még egy pont (olvassa) : »A horvát nemzeti párttal való érintkezést ellenzik, sőt kijelentik, hogy az esetre, ha a koaliczió ezekkel tárgyalna, ők nem vesznek részt a további tárgyalásokban.* Már most Trumbics felkéretett levélben, hogy közölje az összejövetel helyére és időpontjára vonatkozó javaslatát. Trumbics ur közölte óhajtását a határnap megjelölésében, hogy Fiúméban jöjjön össze az egész bizottság. En előre hangsúlyoztam és ismétlem, hogy gróf Andrássy Gyula és báró Bánffy Dezső nem akartak résztvenni a küldöttségben. Azonban a küldöttség találkozása akkor fizikai okokból azért vált lehetetlenné, mert Fiúméban nagy sztrájk rendeztetett és nem volt lehetetlenség, sőt nagyon valószinű volt, hogy ott nagyfokú rendzavarások között kellett volna nekünk tárgyalnunk. Később a magyar koaliczió kormányt alakitott, a vezérlőbizottság tagjai kormányra jutottak és nem volt meg többé a paritás a két küldöttség között, ugy, hogy ez a két küldöttség soha össze nem jött, soha semmiféle megállapodást nem véglegesített, semmiféle kötelezettség abból sem az egyik, sem a másik félre nem származott, kivéve talán azt, a melyet a horvát és dalmát képviselő urak az általam felolvasott és nyilvánosságra hozott rezoluczióban önmaguktól vállaltak magukra, a mi erkölcsi és politikai obügó jellegével bir a nélkül, hogy kétoldalú kötés volna. Ez a fiumei rezoluczió története. Azonban nem akarok elbúcsúzni ettől a nélkül, hogy egy fontos pontot ne érintsek. Nem szándékozom most bővebben vitatni azt a kérdést, vájjon czélszerű volt-e legiszláczió utján rendezni a kérdést, a vasutak nyelvi kérdését, mint a kvalifikáczió l egyik feltételét, vagy pedig lehetséges lett volna-e annak rendezése az executiva potestas keretében ugy, mint ez eddig negyven éven át volt, de kérdem, hogyha a t. képviselő urak megnyugodtak és megnyugszanak egy történeti múltnak támogatása mellett abban, hogy a jövőben is fennálljon az, a mi a kormányzati hatáskörben eddig fennállott, micsoda politikai vagy morális indok kényszeritheti a képviselő urakat a harczba akkor, ha azt, a mi megvan és a mit kormányzati utón konczedálnak továbbra is, a legiszláczió állapítja meg ? Es teszik ezt akkor, a mikor a kvalifikácziónak egyik alkotó eleme gyanánt a horvát nyelv is felvétetik és a mikor ennek folytán az eddigi állapottal szemben kétségtelenül jelentékeny javulással állanak szemben. (Élénk helyeslés.) Ha már most őszinte és az igaz a szövetkezés, őszinte és igaz az a nemes törekvés, hogy hosszú századok messze jövendőjének nagy küzdelmét a magyar nemzettel együtt és testvériesen akarják megvívni, akkor érthetetlen, hogy talán más oldalról befolyásolva, felülnek egy politikának, a mely feltétlenül odavezet, hogy önök elvesztik a magyar nemzet barátságát és cserébe kapják helyébe Vlád urnak a barátságát. (Elénk helyeslés és taps.) Még egyet és ezzel elbúcsúzom a kérdéstől. Méltóztassanak nyugodt pillanataikban higgadtan elolvasni azt a rezolucziót, a melyet csináltak, önök nekünk, a mi természetes is, önálló nemzeti és állami fejlődésünkhöz kívántak segélyt nyújtani, önök nekünk ezt a szívességet, barátságot és szövetséget ajánlották fel. önök előtt nem volt rejtett dolog, hogy ennek a magyar nemzeti politikának a függetlenségi párt azzal adja meg a szankcziót, hogy most is és elsősorban a gazdasági önállóságnak törvény által biztosított jogát akarja érvényre juttatni. (Igaz! Ugy van!) Ha ez igy van és önök nekünk segítségünkre akarnak lenni, miként egyeztethetik össze ezt azzal a teljesen illetékes forrásból nyert értesülésemmel, hogy ugyanakkor, a mikor a magyar nemzet és a többség, a függetlenségi és 48-as párt, a mely Kossuth Ferencz vezetése alatt (Elénk éljenzés és taps.) szívesen nyújtott önöknek baráti jobbot, harczot folytat a gazdasági önállóságért, önök memorandumokat adnak be, a melyekben a gazdasági kiegyezésben Horvátországot, mint önálló faktort akarják szerepeltetni, holott az a közös, egységes állami törvényhozásnak feladata és saját kormányzatuk terén mindent elkövettek arra, hogy az önálló vámterület létesítését megnehezítsék, megakadályozzák, meggátolják, sőt belügyi, állategészségügyi intézkedések czimén még szabad forgalmunkat is veszélyeztetik, a közoktatás egész területén pedig ellenséges politikát folytatnak. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Minket, t. képviselő urak, a szavak nem ejtenek tévedésbe. Nem nyugszunk meg azon Ígéretükben, a melyben azt mondják, hogy mi ezentúl sem fogunk az osztrákokkal szövetkezni, a mikor I tényleg mindenben szövetkeznek velük. (Igaz!