Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

106 183. országos ülés 1907 június 2í-én, hétfőn. rendelkezések vannak, a melyek a törvényen alapuló mély meggyőződésünk szerint nemcsak sértik, hanem alapjában megrendítik az 1868. évi kiegyezési törvény XXX. czikkét. Ez állásponton nemcsak társaim és én is állunk, hanem ugyanezen álláspontot foglalja el horvát- és szlavón királyságok egész horvát és szerb népe is. Ez ellenében a magyar álláspont, a mint azt eddig a kormány székeiből, a képviselők f>adsoraiból és a magyar közvélemény utján hirdetik, az, hogy az emiitett törvényjavaslatoknak a nyelvre vonatkozó ismeretes rendelkezései nem sértik a fentebb hivatkozott alaptörvényt. A mint látják, t. képviselőtársaim, ez két teljesen ellentétes álláspont. Megkisérlem, hogy mind a két álláspont érveit röviden ismertessem. A törvényjavaslatnak a nyelvre vonatkozó rendelkezései védelmére magyar részről azt állítják, hogy a kiegyezési törvény 9. §-a, a mennyiben a vasutakat felemlíti, ugy értendő, hogy az a vasutak engedélyezésére vonatkozik, nem pedig annak igazgatására és a vasúti közegek nyelvére. Állítják továbbá, hogy a vasutak a magyar állam magánvállalata, s hogy a vasúti tisztviselők nem állami tisztviselők, s hogy ehhez képest azokra az 1868. évi XXX. t.-cz. á3. és 57. §-ainak hatálya nem terjed ki. A közös hivatalokban az állam Horvátországban hivatalos nyelvül csak a horvát nyelvet köteles használni, a mihez képest az illető hivatalnok ama természetszerű kvalifikácziója következik, hogy birja a horvát nyelvet. Miután azonban a vasutak magánvállalat, az állam a nyelvet tetszése szerint állapithatja meg és a vasúti alkalmazottakra nézve Horvátországban azt a nyelvi kvalifikácziót állapithatja meg, a melyet akarja. E tekintetben az eddigi gyakorlatra hivatkoznak. (Zaj. Elnök csenget. Sálijuk! Halljuk!) Horvát részről azt vetik ellen, hogy az eddigi gyakorlat egy erőszakos miniszteri rendelettel vezettetett be, a mely nem lett törvénynyé és a melyet Horvátországban valamennyi párt és minden kormány törvénytelennek tekintett. A kiegyezési törvény kilenczedik szakasza a vasutakat a postával, távirdával s a többivel egy sorba helyezi, a törvény sehol sem mondja, hogy a közösügyek fogalma alatt — a melyekhez a kilenczedik szakasz a vasutakat is sorozza — csak az engedélyezés s hasonló értetik, hanem azt, hogy azokon Horvátországban a nyelv tekintetében ugy kell eljárni, a mint a postán, távirdákon és más közös hivatalokban. A 9. szakasz értelmében a vasutak a közösügyekhez tartoznak. A 43. szakasz értelmében a közös ügyeket a budapesti közös központi kormány intézi. Az 57. szakasz szerint pedig a közös kormány közegei Horvátországban kizárólag horvát nyelven kötelesek hivatalos teendőiket végezni. A horvátok nem fogadják el ezt az álláspontot , hogy a vasutak az állam magánvállalatai volnának, még kevésbbé pedig azt, hogy a vasutak csak Magyarország magánvállalata, a mint azt némelyek állítják. Ez ellen a horvátok jogi érveken és állításokon kívül, még azt a körülményt is felhozzák, hogy a vasúti ügyek és személyzet a közös törvényhozás és közös költségvetés alá tartoznak, a mit e tárgyalás is bizonyít, a melyen mi horvát képviselők tisztelt magyar képviselőtársainkkal együtt napok óta részt veszünk. Azonban — dato, sed non concesso — ha elismernénk is azt, hogy a vasutak az állam magánvállalata, nyelvi tekintetben azokra még ez esetben is kiterjed a kiegyezési törvény 57. szakasza, mivel ez csak »közös közegekről« szól, tekintet nélkül arra vájjon azok köz- vagy magán orgánumok, és a törvény e tekintetben sehol egy helyen sem tesz megkülönböztetést vagy kivételt. Ily törvényt lehetetlen felhozni. (Az elnöki széket Justh Gyula foglalja el.) Nem bocsátkozom most közjogi vitatkozásokba állami közösségünkre és az 1868. évi alaptörvény szellemére nézve, a melyből napnál is világosabban következik, hogy ezen állam — bármilyen közjogi jelleget is adjunk annak — hivatalos nyelvül Magyarország területén a magyar, Horvátország területén pedig a horvát nyelvet köteles használni. (Helyeslés a baloldalon.) A tárgyhoz és a törvény száraz betűjéhez fogom magamat tartani. És ennek alapján is arra a végeredményre jutok, hogy a magyar álláspontot egy állásponttal, absztrakt teóriákkal, egy véleménynyel védik, a mely a mennyire egyoldalú, igen szubjektív is lehet, és a mennyiben a törvényre történik hivatkozás, azt csak azért idézteti, hogy abból negatív feltevések vezettessenek le, és ezekből szubjektív következtetések, a melyek a törvényben nem foglaltatnak benn. Horvát részről a törvény csak az abban foglalt pozitív következményekkel idéztetik. Tanúul hivom fel a művelt Európa valamenynyi pártatlan férfiát, mondják meg, hogy törvényileg kinek az álláspontja, szilárdabb! A mint látja, t. kéjjviselőház, e törvény tárgyalásánál nagy vitába keveredtünk. Mi miatt? A kiegyezési törvény megsértése miatt! — mondjuk mi horvátok. A kiegyezési törvénynek eltérő magyarázása miatt — mondják önök magyarok. JSTem akarom újból vizsgálni, hogy e két álláspont közül melyik a helyes. Azonban akár a mienk helyes, akár az önöké, az az egy mégis világos: hogy az ily elvi vitás ügyet nem lehet és nem is szabad egyoldalú majorizálással elintézni, a mely módon elintézhetők más esetleges vitás ügyek, a melyek az alaptörvényt nem érintő egyéb törvényjavaslatoknál felmerülhetnek.