Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-169

7G 169. országos ülés 1907 ^ főfelügyelőség kebelében, a mely közvetlenül a minisztériumnak van alárendelve. Ez tehát azt jelenti, hogy a minisztérium ezen ügyben saját maga intézkedik, mert hiszen a vasúti és hajózási főfelügyelőség, minthogy állandó felügyeletet gyakorol az összes vasutak felett, egyáltalában nem is alkalmas birói teendők telj esi tésóre^ Mert hiszen állandó felügyeletet visz, inkább a közvádat, mint az Ítélkezést képviseli, s a vasúti és a hajózási felügyelőségnek emberei és alkalmazottai azok, a kiknek fel kell ügyelniök állandóan, hogy betartatnak-e mindenféle rendtartások, szabályok. Ez tehát olyan fegyelmi fóruma a birtokon kivül való felebbezésnek, a melyről nem tartom, hogy bármiféle biztonságot is nyújtana. Most jön azonban a fénypontja a javaslatnak, a melyet utólagosan vettek bele és a mely rendelkezésnek apaságáról valóságos pártközi viszály is dúlt, természetesen csak szűkebb körben, a sajtó hasábjain. Belevették ugyanis a javaslatba azt, hogy a mennyiben az elbocsátás által vagy a létszámhói való törlés által, ha ez törvényellenesen történt, magánjogait sértve érzi az alkalmazott, annyiban rendes bírósághoz fordulhat. Mikor ez a rendelkezés a törvényjavaslatba belekerült, annyira meg volt hatva az igazságügyi bizottság, hogy külön köszönetet is szavazott a kereskedelemügyi kormánynak, hogy megengedte, hogy ez a rendelkezés felvétessék. Ezután következett a pártviszály. Mert az Alkotmányban olvastam egy entrefilée-et, a mely Simonyi-Semadam képviselőtársam számára reklamálta ezen rendelkezés dicsőségét és azt mondotta, hogy a rossz szélbaliak miért akarják ezt is lefoglalni Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter számára, holott ez a néppárt érdeme, ez Simonyi-Semadam javaslata. Hát én azt hiszem, hogy nagyon kár volt ezért a rendelkezésért ezt az apasági keresetet indítani. (Derültség.) Mert a ki olvassa a vasúti judikaturát, a ki olvas bármilyen döntvénytárt, az nagyon jól tudja, hogy ha nem méltóztatott volna ezt a rendelkezést belevenni, akkor is joga van minden vasúti alkalmazottnak rendes bírósághoz fordulni. Ez a rendelkezés a jelenlegi pragmatikában nem volt benne, de azért igenis joga volt minden vasutasnak rendes bírósághoz fordulni magánjogi igényeinek érvényesítésére. Tehát mint nagy vívmányt ünnepelték azt, a mi megvan már a gyakorlatban és a miről a judikatura tud. De miért nem ér ez a dolog semmit, a mely már meg is van? Azért, mert mindenki tudja, a ki ezekkel a kérdésekkel foglalkozott, hogy a rendes bíróság nem bocsátkozhatik bele a dolog érdemébe. Ezért ez az intézkedés nem ér semmit sem. A bíróság egyszerűen formálisan megvizsgálhatja azt, ha egy fegyelmileg elmozdított alkalmazott perli a társaságot, hogy hinius 6-án, csütörtökön. vájjon szabályszerűen bocsáttatott-e el; de nem a tényállás szerint, hanem hogy van-e a szolgálati pragmatikában egy olyan szakasz, a melynek alapján elbocsáttatott és ezen az alapon bocsáttatott-e el. Ezzel azután a dolog be van fejezve. Mert a rendes bíróság a tanúvallomások és bizonyítékok értékének mérlegelésébe bele nem mehet, a tényállást nem vizsgálhatja, tehát a legborzalmasabb igazságtalanságot, ha kellő tényállás hiányában, hitelt nem érdemlő bizonyítékok alapján hivatalvesztésre Ítéltetett valaki, a ki például csak dorgálást vagy pénzbüntetést érdemelne, egyáltalában nem orvosolhatja. Ez a fényes javaslat tehát, a melynek apaságán annyit vitatkoztak, először a gyakorlatban már megvan, a gyakorlati keresztülvitelben pedig az eddigi tapasztalatok szerint nem ér semmit. Ha már rá mentek arra, a mi igazán az angol parlament hires hatalmával vetekszik, hogy büntetőjogi szempontból közhivatalnoknak neveztetik a vasutas, akkor miért fáztak attól, hogy a közigazgatási bírósághoz való panaszt engedjék meg az elbocsátás esetén, legalább a magánjogi igény tekintetében, ha nem is a hivatal tekintetében, azoknak az alkalmazottaknak ? Hiszen, ha már a Gsemegi-kódexben mint valami virágos kertben hentereghetünk; ha annak összes szakaszait összetörjük, akkor menjünk bele ebbe a szakaszba is; a tisztviselőknek jobban fog esni mindenesetre, ha a közigazgatási bíróság hatáskörét fogjuk megzavarni, mintha a büntetőtörvénykönyv hatáskörét zavarjuk meg. Ha már e dologban benne vagyunk, ha jogvédelmet akarunk adni a vasúti alkalmazottaknak, akkor igenis szükséges lett volna felvenni elbocsátás esetén a vasúti alkalmazottak panaszjogát a közigazgatási birósághoz, de mindenesetre törölni kell azokat a rendelkezéseket, a melyek fegyelmi eljárás nélkül bármiféle vasúti alkalmazott elbocsátását egyáltalában lehetővé teszik. Tekintettel az előrehaladott időre, a részletekre tartom fenn a továbbiakat. Itt még csak az eklatáns sérelmekre akarok rámutatni. Itt van az ügyvédi védelem kizárása, a mely a mintául vett szigorú porosz rendszerben benne van; megvan benne, hogy a vádlott a Rechtsanwalt-tal képviseltetheti magát. Itt azonban Horvátország szempontjából nagy hazafiakká lettünk rögtön és horvát, szempontból zártuk ki az ügyvédi védelmet, mintha akkor, a mikor ki van mondva, hogy a szolgálati nyelv a magyar, bárki a védelemnél a biróság előtt más nyelvet használhatna, mint a magyar nyelvet. Hiába beszél más nyelven, mint a melyet a birák beszélnek; az ő baja, ha azon a nyelven nem beszél és semmiféle vasúti alkalmazott ilyen védelmet nem fog keresni. (Helyeslés.)