Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-179
473 és az a több ezer alkalmazott Horvátországban és azok a családok, a melyek ennek folytán ott élnek, azt a kenyeret eszik, mely a mi fiaink és a mi gyermekeink kenyere kellene, hogy legyen. (Hosszantartó helyeslés a jobbközépen.) Horvátország a mai napig megőrizte az ő nyelvének a jogát. Ezt a jogot nem engedte Horvátország soha sem érinteni. Nyelvének ezt a jogát teljes erejében vitte be a Magyarország és Hoivátország közötti egyezménybe. Nincs szükség arra, bogy ennél a kérdésnél tovább időzzem, mert az én társaim ezt kimerítően és meggyőzően tették és valóban annyit jelentene, mint vizet bordani a tengerbe, ha erre több szót vesztegetnék. De nevezetes az és csodálatos, t. ház, hogy ezen merénylet Horvátországnak e létjoga ellen épen ebben az órában történik. Én hangsúlyozom, hogy ebben az órában, és különösen kiemelem, hogy minden más időben inkább érteném az ilyen eljárást. Én, t. ház, az ilyen törvényjavaslatot összhangban találnám a magyar Psychével, összhangban találnám azzal a Psychével, mely a túlfeszített nemzeti pretenzió folytán mindenütt ki akarja mutatni a maga akaratát kapcsolatban az expanzivitással. A magyar nemzetnek ezen vágyát az expanzi vitás után mi jól ismerjük és az alkalmat is adott nekünk, hogy megérezzük . . . Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, legyen szives idefordulva beszélni, mivel a tolmács nem hallja, mit mond a képviselő ur és igy én sem tudom ellenőrizni. Potocsnyák Ferencz: Én ezt érteném, t. ház, mint a magyar nemzet karakterének történeti vonását, és épen azért, mert ez ebben az órában történik, ezért a magyar részről tapasztalt eljárás mintegy ujabb ilyen jellemvonással mutatkozik, és ez jogot ad nekünk, hogy kimondjuk a végső ítéletet nemcsak erről a tárgyról, hanem az egész egymásközti viszonyunkról. A sors a mi nemzetünket és az önök nemzetét közeli viszonyba hozta egymással. Nem akarom ennek indokait keresni, nem akarok távoli históriai momentumokkal foglalkozni, de leg} r en szabad, t. ház, néhány tekintetet vetnem arra, a mi közel fekszik hozzánk is, önökhöz is, és a mi előttünk van akár autopszia, akár közvetlen hagyomány folytán. Mit fogunk tapasztalni? Azt tapasztaljuk, hogy a magyar nemzet részéről mindig jelentkezett a vágy a terjeszkedés után, a vágy eljutni mi tengerpartunkhoz. A mi feladatunk volt, hogy ez ellen védekezzünk, hogy nemzeti individualitásunkat ezzel szemben megőrizzük. Voltak pillanatok, t. ház, midőn a magyar nép más oldalról kellemetlen és kedvezőtlen körülményekbe jutott és akkor némileg elcsendesedett ez az expanzivitás, vagy hogy jobban mondjam, ennek az expanzi vitásnak a jelenségei csak gyengébbek és csendesebbek voltak, sőt akkor mindig sziréni hangok is hallatszottak, a melyek nemzetünk iránti testvóriessógről és szeretetről szóltak. De mikor a veszély elmúlt, t. ház, akkor újból kezdődött KÉPVH. HAPLÓ. 1906—1911. X. KÖTET. a dolog, arra törekedtek, hogy az imperializmus álma teljesedésbe menjen, hogy foganatba menjen ama törekvésük, hogy egész Horvát-Szlavonországokat átszárnyalják s a tengerhez jussanak .... (Zaj.) A múlt század 40-es éveitől még nem állunk oly távol, hogy azokat j ól ne ismernők, valamint mindazt, hogy az milyen gyümölcsöt termett. Henz Károly : Gyerünk, gyerünk ! (Derültség.) Potocsnyák Ferencz: (Zaj.)... A sötét abszolutizmusnak és a zsarnokság korbácsának 50-es éveiben a magyar és a horvát nemzet egymáshoz közeledett. . . Elnök (csenget) : Első ízben figyelmeztetem a képviselő urat, közeledjék a tárgyhoz. (Elénk helyeslés.) Potocsnyák Ferencz: Én az elnök ur szabadelvűségére appellálok, én nem akorok mást, hanem csak azt, hogy önöknek az igazságot mondjam meg . . . Elnök (csenget) : Kérem, én a szólásszabadságot a legtágabban értelmezem, de ezen hosszura nyúlt vitában nem engedhetem meg, hogy csak a legkevésbbé is eltérjenek a képviselő urak a tárgytól. (Elénk helyeslés. Nagy zaj a jobboldalon. Felkiáltások a közéfen : Egy szót sem kellene megengedni nekik ! Nem érdemlik !) Hencz Károly : Nincs semmi értelme, hiszen senki sem érti őket. . . (Folytonos zaj.) Pribicsevics Szvetozár: Nagy az iskolákról és mindenről is beszélt. . . Elnök: Pribicsevics képviselő urat rendreutasítom ! (Nagy zaj a jobbközépen. Helyeslés balfelől.) Zagorac István : Méltóztassék, elnök ur, engem is rendreutasítani. Elnök : Zagorac képviselő urat másodszor is rendreutasítom és figyelmeztetem, hogy ha még egy rendreutasitásra ad okot, nyomban a mentelmi bizottság elé fogom az ügyet terjeszteni. (Élénk helyeslés. Nagy zaj és közbeszólások a jobbközépen. Elnök csenget.) A rendet fenn fogom tudni tartani az urakkal szemben is ! (Elénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen. Nagy zaj és közbeszólások a jobbközépen.) Ugron Gábor: Ne lármázzon! Igaza van az elnöknek ! Fogja be a száját! Fogja be a száját! (Hosszantartó nagy zaj.) Az elnöknek igaza van. (Hosszantartó nagy zaj és közbeszólások a jobbközépen.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Ugron Gábor: Viseljék magukat tisztességesen ! (Nagy zaj és mozgás.) Igen! Igen! Potocsnyák Ferencz: Ama fekete napok után közeledés történt a két nemzet között, különböző viszontagságon keresztül, az egyezményre került a dolog, a mely közöttünk és közöttük a fundamentális viszonyt állapítja meg. És mi történt? Történt az, hogy az egyezmény ideje alatt a viszonyok mindent előbb, csak normálisakká nem válottak. Elég, hogy ha gróf Khuen sötét kormányzatára 60
