Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-168
41 lyen elhatározták, hogy felterjesztéssel élnek a királyhoz, hogy óvja meg a horvátokat a magyar erőszak ellen. S valóban, a király az országgyűléshez intézett leiratával ezen igazságtalan törvénynek megerősítését megtagadta. Midőn ezen leirat az országgyűlésen tárgyaltatott, a horvátok kijelentették: »A horvát Karok és Rendek nem fogják megtagadni őseiket, ők nemzetiségüket meg fogják őrizni, történjék bármi, minden lehetséges eszközzel. A mi mnniczipális jogaink nem képezhetik soha országgyűlési vita tárgyát és a mi belső igazgatásunk nem tartozik a magyar Karokra és Rendekre, s ezen törekvéssel szemben a legünnepélyesebben tiltakozunk.« Az 1839/1840-iki közös országgyűlésen ismét történt kísérlet a magyar nyelv bevezetésére és elhatároztatott, hogy a magyar nyelvre vonatkozó törvények kiterjesztessenek Horvátországra is; de az 1840-ik év május 5-iki leiratával azt követelte a király, hogy ez ne történjék meg. Az alsóház nem akart hallani semmiféle kivételről Horvátország javára, míg a felsőház 10 évi határidőt engedett, hogy ezen idő alatt Horvátországban minden magyar legyen. De a király ezt a kívánságot sem fogadta el. Csoda-e, ha ily körülmények közt a horvát követek visszatérvén hazájukba, a magyarok elleni panaszszal léptek saját országgyűlésük elé ? Csoda-e, hogy az a maroknyi ember, a ki Horvátországban hajlandó volt elfogadni a magyar nyelvet, nemcsak hogy nem talált semmiféle visszhangra, hanem ellenkezőleg, az a néhány ember, kit az ujjakon lehetett megszámlálni, a legnagyobb ellenzésre talált. Midőn 1843-ban újból összeült a közös országgyűlés Pozsonyban, és a horvát követeknek nem engedtetett meg többé latinul beszélni, ők az összes hazai megyéktől és törvényhatóságoktól utasításokat kértek, a melyeket meg is nyertek oly értelemben, hogy továbbra is latinul beszéljenek, ha pedig ez nekik meg nem engedtetik, térjenek haza. Ezen az országgyűlésen elhatároztatott, hogy hat évi időtartamon belül Szlavóniában és a Tengermelléken a hivatalos nyelv magyar legyen, hogy a horvát tanintézetekben a magyar nyelv részére tanszékek állíttassanak fel, hogy nyolcz év múlva a horvát hatóságok magyar hatóságokkal magyarul levelezzenek, s hogy a magyar átiratokat kötelesek azonnal elfogadni. Lázár Pál: Ne olvasson! (Zaj.) Vrbanič Ferencz: Ezen határozatra az 1845-ik évi horvát országgyűlés adta meg a választ az ő külön határozatában, melylyel elhatározta, hogy Horvátországban ' a nemzeti nyelv el kell hogy nyerje a maga igazi uralmát; 1847. október 23-án pedig ezen álláspontnak megfelelően elhatározta az országgyűlés, hogy az összes iskolákba és hivatalokba a nemzeti nyelv vezettessék be. (Zaj.) Ennek behatása alatt választotta meg a KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. X. KÖTET. horvát országgyűlés követeit a következő közös országgyűlésre. Ezen országgyűlésen elhatároztatott, hogy a közigazgatásban a magyar nyelv legyen az egyedüli hivatalos nyelv és a tannyelv az összes intézetekben, és a partes adnexae tartoznak magyarul levelezni; az összes nyilvános horvát iskolákban a magyar nyelv legyen kötelező. A horvát követek Ozegovic Metél báróval az élükön bizonyították hazájuknak a nyelvhez való jogát, és ezután ünnepélyesen tiltakoztak, kijelentvén, hogy Horvátország nem fog elfogadni oly törvényt, melylyel eltöröltetnék a horvát nemzetiség, és a horvátok beleegyezésével szétdaraboltatnék az ő királyságuk. Kern akarom leirni, miként fogadtatott a horvátok ezen védelme a közös országgyűlésen, elég, ha azt mondom, hogy Kossuth Lajos odakiáltotta Ozegovic Metélnek : »Közöttünk csak a kard dönthet!« A mi ezután történt, az ismeretes. Nem akarom feltárni a nehéz sebeket. Az 1860-ik évben ismét rendezni kellett a viszonyt Horvátország és Magyarország között. Ezen viszony alapjául szolgált a horvát országgyűlésnek a király által szentesitett 1861 :XLII. törvényczikke. Ezután az 1868-ik évi kiegyezés formálisan is véget vetett az egymás közti viszályoknak, a melyeknél elsősorban állottak a nyelvkérdés miatti viták a horvát területekre vonatkozólag, és a honosok alkalmaztatásának kérdése. Nem csoda, hogy az előadott történelmi fejlődésre való tekintettel az 1868-iki kiegyezés megkötésénél a horvát rcgnikoláris bizottságnak különös figyelmet kellett fordítani a nyelvkérdésre, s hogy a magyar részről sem feledkeztek meg róla, hogy a Horvátország és Magyarország közötti egyetértésnek első feltótele épen a nyelvkérdésben rejlik. Mennyire kár, hogy ezek a határozatok csak formálisak voltak, s hogy nem fogtak hozzá azonnal azoknak megvalósításához ! Midőn a horvát királysági bizottságban 1868-ban a kiegyezésről tárgyaltak, az 1868. évi május 24-iki ülésen nemcsak az e czélra kiküldött albizottság terjesztett elő külön javaslatot, ,hanem Zuvic József, a küldöttség tagja is. Én ezt különösen v azért emelem ki, mert abban az időben Zuvic volt a magyar királysággal való szövetségnek leghatározottabb barátja, ő volt a horvát regnikoláris bizottság lelke, és a regnikoláris küldöttség akkori kisebbségének határozott ellenfele, mely kisebbség a Magyarországgal való kötelékben Horvátország részére minél nagyobb függetlenséget akart biztosítani; mert továbbá az akkori magyar bizottság hozzájárulásával, a kiegyezési javaslat szövegezése tőle származott, s mert a horvát országgyűlésen a kiegyezés csak az ő szószólására fogadtatott el akklamáczióval. Lázár Pál: Az egész beszédet mégsem szabad olvasni! (Mozgás. Halljuk! Elnök csenget.) 6