Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-178

441 a mely Magyarország fenhatóságát jelenti. (Hoszszantartó élénk helyeslés és taps.) Ha még egyszer eltér a tárgytól, megvonom a szót. (Élénk helyeslés.) HÓdy Gyula : Félóra óta beszél ilyen tanokról! Ugron Gábor: Hamisítás, bolond gombák ! Saját konyhájukon főzték, aztán megeszik és ők bolondulnak meg tőle ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! LorkoViCS Iván : Az egyezmény értelmében fennáll külön politikai területünk. Ez világosan és következetesen van a magyar-horvát kiegyezésben keresztülvive. Ezen külön politikai nemzet és terület elve az egész egyezményen át, mint egy vörös fonal húzódik. Uraim, én erre vonatkozólag az egyezménynek csak egyes világos és határozott intézkedéseire fogok kitérni, (olvassa) : »A horvát királyság a pragmatika szankczió és államjogi viszonyok alapján, Magyarországgal állami közösségbe lép.« Horvátország továbbá azon törvényekhez, a metyeket nem az ő beleegyezésével kötöttek, utólagos hozzájárulását adta és egyszersmind kijelentette, hogy törvényes hozzájárulása nélkül a jövőben egyetlen egy ilyen törvény nem hozható. (Zaj.) Egy kis türelmet kérek, uraim, engedjék meg, csak annyit felhozni további állításaim támogatására, hogy a következtetést levonhassam. Uraim ! A midőn Horvátország Magyarországgal kötött egyezményben egyes közösügyek terjedelmét meghatározta, kétségtelen, hogy ezen terjedelem kisebb és nagyobb méretű lehet. Ezt annak kimutatására emelem ki, hogy az egyezmény mai terjedelme nincs bizonyos tradiczionális államjogi intézkedésekkel előre fixirozva, hanem hogy Horvát- és Szlavonország, mint külön államjogi tényező, egyetértésén alapszik. Továbbá elismeri Horvátország ebben az egyezményben, hogy köteles ezen közösügyekhez hozzájárulni és pedig saját jövedelmeiből. Ebben a tekintetben és pénzügyi tekintetben is Horvát- és Szlavonország mint külön politikai terület áll fenn. Továbbá az mondatik, hogy a külön politikai individualitás kifejezője a központi kormányban, a melyik a közös ügyeket kezeli, a horvát miniszter, és nekünk is meg van a jogunk a közös országgyűlésen ós a delegácziókon horvátul beszélni. Mint ezen politikai individualitás bizonyítéka, a közös törvények Horvátországban horvát nyelven adandók ki és végül, uraim, az utolsó rendelkezés azt mondja, hogy az 1868. évi egyezmény intézkedései csak azon módon változtathatók meg, a mely módon keletkeztek, tudniillik közös egyetértéssel. Elnök: Kérem, a kiegyezési törvény nincs most szőnyegen. Tessék megközelíteni a tárgyat, mert ha még harmadszor is figyelmeztetnem kellene, megvonom a szót. (Helyeslés oalfelől.) Lorkovics Iván: Uraim! Én csak ezt azért említettem meg, hogy kijelenthessem, miszerint az az elmélet, a melylyel Nagy Ferencz igazolni KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. X. KÖTET. akarta az 5. §. rendelkezését, s mely szerint fennáll az egységes magyar nyelv, nem áll meg. Én ezért szükségesnek tartottam, hogy mindezt kiemeljem, hogy bebizonyítsam, hogy a magyar-horvát .közösségben, ámbár egységes a törvényhozás és egységes az igazgatás, mégis fennáll a külön politikai territórium és nemzet, a mely ezen közösségben bizonyos jogoknak birtokosa és hogy ennek a nemzetnek legvilágosabban és leghatározottabban fentartott joga a nyelvhez való joga. Nem véletlen az, hogy a horvát kéjiviselőknek ezen, a nyelvre vonatkozó joga, a közös országgyűlésen és a delegáczióban az egyezmény 59. §-ában összefüggésbe hozatik Horvát- és Szlavonország politikai individualitásával és külön politikai területével. Ebből kitűnik, uraim, Horvátország külön politikai individualitásának és külön politikai területének ismérve, valamint az ő joga a horvát nyelvet használni és ezért van nekünk horvátoknak jogunk itt horvát nyelven beszélni, és higyjék el, uraim, ha mi nem rendelkeznénk ezzel a joggal, akkor itt nem is volna Horvátország egyetlen egy képviselője sem. (Ugy van!) Uraim ! Ezzel világosan bebizonyítottam, hogy Horvát-Szlavonország mint külön individualitás, mint külön poütikai territórium áll fenn, külön politikai nemzettel. Most pedig, uraim, át fogok térni még egy törvényre, a melyik megállapítja az állami közösség területén az állami nyelvet. Nemcsak az 1868-iki egyezmény rendezi az állami nyelv kérdését Horvátország és Magyarország területén, hanem azt elismeri, uraim, egy magyar specziális autonóm törvény az 1868. évi XLIV. t.-cz., a melyik ugy rendelkezik, hogy Magyarország területén az államnyelv a magyar, a 29. §-ban pedig kifejezetten mondja, hogy ezen törvénynek rendelkezése különösen az 1. §-ban foglalt rendelkezés, a melyik a magyar nyelvet mint államnyelvet állapit]'a meg Magyarországon, nem terjed ki Horvát- és Szlavonországra. Ezt kifejezetten mondja az önök törvénye. És én most azt kérdezem önöktől, ha fennáll az 1868. évi közös alaptörvény, ha fennáll az 1868. évi XLIV. t.-cz., akkor ezen két törvény világosan és egybehangzóan irja elő az államnyelv határait Horvátország és Magyarország területén és én kérdem, hogy még ha a vasutak az állam magánvállalata lennének is, milyen jogi alapon követelhetik önök, mint állam, hogy az önök specziális törvénye és az alaptörvény mellett, mely reánk és önökre kötelező, Horvátország területén a magyar nyelv vezettessék be, mint hivatalos nyelv ? Az önök autonóm törvénye kétségtelenül határt szabott a magyar nyelvnek a Drávánál. (Ugy van !) önök most osorbitják saját törvényeiket, csorbítják a közös alaptörvényt, a midőn a magyar nyelv hatályát a Dráva határán tul akarják kiterjeszteni. Uraim ! Én bebizonyítottam, hogy a vasutak nem tekinthetők magánvállalatnak és azt is mondottam, hogy ha azok ténvleg magánvállalatok 56