Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-177

384 Nagy ur, hogy bebizonyítsa, hogy szolgálati érdeket képez Horvátországban a magyar nyelv, hivatkozott a hadügyminiszterre is. A hadügyminiszter ellenezné azt, hogy Horvátországban a vasutakon horvát legyen a szolgálati nyelv, mert háború vagy fölkelés esetén egy nyelvnek kell uralkodnia a vasutakon. Nagy képviselő ur ezen érvére nem akarok válaszolni semmit, mert azt megczáfolta és megerőtlenitette egy pártatlan itéletü szakember, mert sem nem horvát, sem nem magyar, lattenburgi Latterer Adolf lovag altábornagy. Ehhez én még csak ezt fogom hozzáfűzni. Ha háború esetére szükséges volna, hogy egy nyelv legyen és ha ezt az elvet elfogadjuk, ugy azt hiszem, hogy olyasvalami volna eszközölhető, mi ellen maga a Nagy magyar lelkiismerete bizonyára fellázad, minélfogva újból azfc mondom neki: qui nimis probat, nihil probat. Mennyit ér tehát Nagy urnak az az érvelése, melyet ő a szolgálat érdekeire alapit ? Nagy urnak be kellett volna bizonyitani, hogy a magyar nyelv egyáltalában szükséges a vasutakon. De ha ezt be is bizonyította volna, mint jogásznak akkor sem lett volna neki szabad ezt a javaslatot pártolni, hogy tudniillik ez a kérdés ezen az országgyűlésen oldassék meg, hanem mint jogásznak ezt a kérdést oda, a hová tartozik, tudniillik a regnikoláris deputácziók elé kellett volna utalnia. S ő nemcsak hogy nem bizonyította be az abszolút szükségességet, de semmi szükségességet sem bizonyított be. Hogy pedig egy központi nyelv, tudniillik a magyar, kellemes volna, ezt én szívesen megengedem, a vasutaknak központi igazgatása azonban nemcsak magyar igazgatás, hanem közös igazgatás. S ezzel Nagy urnak első érvére térek vissza, arra a kérdésére, hogy a vasutak kinek a tulajdonát képezik. Erre a kérdésre, válaszol Nagy ur, az 1875. évi deczember 1-én kelt és már törvényerőre emelkedett rendelet adja meg a választ s 5. §-ában rendeli, hogy a czég birtokosaként mindig a magyar állam jegyzendő be. Nagy ur ezt nem akarja ugy érteni, mintha itt a magyar állam Horvátországgal az elkülönített Horvátországgal szemben állana, nem akarja ezt ugy érteni, mintha a vasutak, a horvát területen levők is, csak magyarok volnának. Sőt ő elutasítja részükről esett azokat a közbeszólásokat, hogy a vasutak csak magyar pénzen épültek volna. ö elismeri, hogy ezen vasutakban, ezen birtokban, ezen közös birtokban Horvátországnak is van része. Kinézne tehát ugy, igy érvel tovább Nagy ur, kinézne tehát ugy, mintha ezen vasutakra nézve Horvátország és Magyarország között bizonyos kondominium állana fenn. Nagy ur a kondominiumnak ezt a fogalmát határozottan vitatja, de ideiglenesen mégis erre az álláspontra helyezkedik és ekkor ezen álláspontról következőkép érvel és bölcsalkedik : Ha a vasutak birtoka kondominiumnak vétetik, akkor, minthogy a vasutak két nyelven nem igazgathatok, a mi nem áll, ki döntsön a vasutakon használandó nyelvről ? Nagy ur azt mondja, mindenesetre az, kinek ezen vasutakban nagyobb része van, mert hiszen nevetséges volna, ha egy tizedrésznek a társtulajdonosa a maga nyelve számára az összes jogokat követelné, a kilencztizedrésznek a másik tulajdonosának pedig erre semmilyen joga sem volna. A horvát vasutakon tehát a magyar nyelvnek kell hivatalos nyelv gyanánb uralkodnia »quod erat demonstran dum«. Ez, uraim és tisztelt ház, szemem előtt oly merész érvelésnek tűnik fel, hogy tudósnak, tekintélyes tudósnak ilyen érveléssel élnie nem volna szabad, mert ha csak a vasutak hosszát veszszük figyelembe, ugy Horvátország területén mintegy 900 km. áüami vasút, mintegy 1000 km. helyi érdekű és körülbelül mintegy 120 km. déli vasút van ; ha figyelembe veszszük továbbá azt, hogy a horvát területen lévő vasutakba 120 milliónál több nem közös pénz s mintegy 150 millió a közös költségvetésből ruháztatott be ; ha figyelembe veszszük továbbá, hogy a közös kiadások, melyek a közös költségvetésben irányoztatnak elő, nemcsak magyar pénzt képeznek, akkor miként lehet Í/IO és 9

/

10 viszonyban való társtulajdonról szó ? De ha ugy is volna, ha egy szálig igy állana a mi társtulajdoni viszonyunk, a jog akkor is mellettünk volna, mert ha ez igy állana, a két társtulajdonos között pedig a nyelvet illetőleg olyan szerződések, olyan törvények állanának fenn, a milyenek közöttünk és a magyarok között állanak fenn, ugy nekünk — mondom én akkor — megint teljesen igazunk volna, mert mi csak azt követeljük, hogy a vasutakon Horvátországban a horvát nyelv legyen a hivatalos nyelv, ezen a területen pedig nincs más hivatalos nyelv, nincs más állami nyelv, mint a horvát nyelv. De ha már a társtulajdonosról van szó, engedjék meg, hogy valamit megemlítsek. A vasutakra vonatkozó ez a kondominium, ez a társtulajdon olyan természetű, hogy a magyaroknak legkevésbbé van okuk arra panaszkodni. Hiszen mintegy 50 millió külön horvát pénz van befektetve ezekbe a vasutakba, t, i. a határőrvidéki beruházási alapból, és ezért a pénzért nem fizetnek semmilyen kamatot, a többi előnyöket pedig Magyarország húzza. Mi a vasutak adójából nem kapjuk azt a részt, mely a hányad szerint bennünket megilletne, a tarifapolitika jiedig akképen van berendezve, hogy csak a magyar érdekeket szolgálja. Csak lássanak két-három példát. Ha például károlyvárosi kereskedő rendel valami árut a Zágráb melletti Savski maróiból, a távolság 61 km. Ha ez az ember tarifális kedvezményt akar élvezni, akkor ezt az árut legelőbb Savski maróiból Fiúméba kell küldeni, tehát 240 km.-t, azután ennek az árunak Fiúméból megint Károlyvárosba kell visszatérnie, a mi megint 176