Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-176
358 Surmin György: T. ház! Az én interpelláczióm nagyon rövid lesz. Csak azokra a hírekre fogok ügyelni, melyek ezen t. házban elterjedtek, s melyek minket horvátokat, valamint magát a kormányt is nyugtalanítani képesek. Szó van ugyanis arról a hirró'l, hogy a horvát tisztviselők a közös hivataloknál rendet tartani nem tudnak, és hogy a hatóságoknak nem engedelmeskednek. Ez a hir Budapesten az újságokban villámgyorsan terjedt el és talán azzal a tendencziával vettetett oda, hogy azt a benyomást keltse, a milyen a mai pillanatnyi helyzethez képest csak előidézhető volt. Ebből kifolyólag két miniszternek: a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszternek azon két rendeletére került a dolog, mely szerint a horvátokat, a kik a horvátországi közös hivataloknál vannak hivatalnokokul alkalmazva, olyan elem gyanánt tüntesse fel, mely sok mindenfélét képes megtenni, a mit megtenni szabad nem volna. Reménylem, hogy az emiitett két miniszter válaszai meg fognak nyugtatni, s hogy olyan felvilágosításban lesz részem, a mely ezt a hirt, a mely minálunk elég izgalmat keltett, meg fogja világítani. Ennél fogja a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszterhez a következő interpellácziót intézem (olvassa): A kereskedelemügyi és pénzügyminiszterhez intézett interpelláczió. I. Vájjon igaz-e az a hir, hogy a kereskedelemügyi és a pénzügyminisztériumok nem régen olyan rendeleteket bocsátottak ki, melyekkel a kereskedelemügyi és pénzügyminisztériumok igazgatásához tartozó közös állami hivataloknál alkalmazott tisztviselőknek a horvát és sziavon királyságok területén az egyesülés megtiltatik ? Ha ilyen rendeletek kibocsáttattak, mivel igazolják azokat a miniszter urak?