Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-175
314 a mily módon az létrejött, nevezetesen mindazon tényezők hozzájárulásával, a melyek azt kötötték.* Ez olyan világos, uraim, hogy magyarázatra nem szorul. Ha ilyen világos törvényes határozmányok ellen akarnak érvelni, és ha erre vonatkozólag előadott érveik meggyőzhetik önöket, hogy azoknak alapján egy olyan alapjogot taposhatnak meg, mint a milyen a nyelv joga, akkor sajnálom, hogy csak egy pillanatra is voltam optimista és azt reméltem, hogy közöttünk és közöttük bizonyos állandó baráti viszonyokra fog kerülni a dolog. (Helyeslés és taps a jobbközépen.) Nagy képviselő ur azt gondolja, hogy ha a regnikoláris deputácziók a nyelvkérdésről tárgyaltak, ez a kérdés vitás. Jól van, pillanatra az ő álláspontjára fogok helyezkedni, s feltételezve, de meg nem engedve, ezt a kérdést vitásnak fogom venni. De akkor is, ha ez állana, akkor sem volna ez a kérdés itt az országgyűlésen egyoldalulag megoldandó, mert az a deputácziók elé tartozik. (Elénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Utóvégre, uraim ez a javaslat, legalább alaki részről, még akkor sem bírhatna ránk nézve érvénynyel, ha azt az országgyűlés el is fogadná, mert ha mi itt érte szavaznánk is, Horvátországban még sem emelkedhetnék törvényerőre, mivel ellenkezik az állami alaptörvénynyel, mely egyoldalulag meg nem változtatható. A horvát országgyűlés ilyen törvényt nem hirdethetne ki. S utóvégre, uraim, ha ezt a törvényjavaslatot még ez az országgyűlés el is fogadná, ha azt a horvát országgyűlés ki is hirdetné, az akkor sem emelkedhetnék törvényerőre, mert két és fél millió lakosból álló nemzet állana mindig ellene, mely soha sem fogja megengedni, s nem is szabad, hogy a nyelvére való joga tőle elvétessék. Utóvégre önök erejükre támaszkodhatnak, de minden erőszaknak vége akad, nyomába azonban nyomor szakad. Egy olyan nemzetnek azonban, a milyen a magyar nemzet, nem kellene hivatkoznia az erőre, mert azok, a kikkel ma tárgyalnak és vitában vannak, holnap arra a meggyőződésre juthatnak, hogy erejük talán van olyan nagy, hogy önöktől azt, a mit 1867. évben szereztek, elvehessek. Hodie mihi, cras tibi! Ugyanazokkal az érvekkel, melyekkel ma önök élnek ellenünk, ugyanezekkel az érvekkel előhozakodhatnak ők ellenük s midőn a hadseregben a saját vezényleti nyelvüket fogják követelni, akkor ez ellen műszaki okokat, a hadsereg készültségét, állami érdekeket, ezt és amazt fogják önöknek felhozni, s önöknek nem lesznek okaik, hogy ezt megczáfolják, mert azok önökre fognak hivatkozni, az önök érveire, és lelkükben fognak nevetni követelményeiken, mikor saját vezényleti nyelvüket fogják kívánni. Önök küzdeni fognak, és hogy teljes függetlenségüket vívják ki, a magyar vezényleti nyelvet is fog kelleni követelniök, mert ebbe a küzdelembe szálltak, mert ezt kivívni a nemzetnek megígérték. Most kérdem önöktől, ha megint nehéz helyzetbe kerülnek, nem fogják-e megint segédkezünket keresni; ha pedig önök így bánnak velünk, miként tápláljunk mi reményt, hogy a nyelvre vonatkozó jogosult követelményeinket tiszteletben fogják tartani, — akkor ugyanis kifejezésre jut a mi jogunk is, hogy a horvát királyság területén a horvát tegyen a vezényleti nyelv — miként fogjuk akkor remélhetni, hogy a mi jogunkat tiszteletben fogják tartani, mikor most tételes törvénynyel akarják tőlünk a biztosított jogot elvenni ? (Elénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Penyics Bogdán : A mit nem kívánnak maguknak, másnak se kívánják! Budiszavljevics Bude: Én itt hallottam — ha nem csalatkozom, ez megint JNTagy képviselő ur volt, a ki bizonyította — hogy szükséges, hogy a vasúton Horvátországban is legyen a magyar nyelv, mert ez a katonai készültség érdekében van s a hadügyminiszterre hivatkozott, a kinek ez a véleménye. Uraim, ha gúnyolódni akarnék, ironikus és fájós élczet tudnék ebből faragni, ha ilyen érvelést hallok, t. i. hogy ellenünk való küzdelmükben szónokaik az osztrák miniszterre hivatkoznak. Én elhiszem, hogy az idők ezen utolsó pár hónapban némileg megváltoztak, de hogy önök ezen utóbbi pár hónapban ennyire megváltoztak és hogy egyszerre gondolkodóba ejti önöket a hadseregnek készültsége, a mely itt a parlament előtt állott, s melynek segélyével alkotmányukat akarták letiporni, hogy önök máma egy osztrák kriegsminiszterre hivatkoznak, ez nem megy a fejembe. (Derültség és élénk helyeslés a jobbközépen.) Tisztelt ház! Igaz, elő kellene hoznom még különféle bizonyítékokat és különféle idézeteket, hogy más oldalról is kifejtsem véleményük jogosulatlanságát, de az idő már előrehaladt, s nem akarok a tisztelt ház türelmével visszaélni. Én erősen meg vagyok győződve arról, hogy ez, a mit önök velünk szemben tesznek, nem jó és hogy nem fog hozni gyümölcsöt sem hazánknak, sem hazájuknak. De, uraim, mégis bízom, mert nem vesztettem el az utolsó reményt, hogy a jobb gondolkodásmód önöknél túlsúlyra fog emelkedni és hogy be fogják látni, hogy saját jól felfogott érdekükben nem szabad igy cselekedniök. Uraim! Velenczében, a doge-palotában, a képcsarnokban van egy kép, mely fekete fátyollal van áthúzva, a fátyol alatt pedig egy áruló képe van, kit a hazafias szégyen takar el, hogy azt az emberi szemek ne nézzék. S ha mi azt megengednők, a mit önök mitőlünk követelnek, ha mi hozzájárulnánk ahhoz, a mit önök tőlünk