Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-175
309 nagyméltósága a postahivatalokhoz 1906 szeptember 19-én 50811. szám alatt rendeletet bocsátott ki, melyben ez áll (olvassa) : »Továbbá a postai tarifák és postai ügyrend V. részének 1. §. j) pontjához képest—portómentesség — a portómentes küldemények czimében a feladó és czimzett vagy hatóság neve, azután a tárgy, a portómentességre vonatkozó záradék és a rendeltetési hely múlhatatlanul az állam hivatalos nyelvén is megjelölendő —Magyarországon magyarul, Horvát-Szlavonországban horvátul — olvashatóan és szembeszökő módon.« (Helyeslés és taps a jobbközépen.) Uraim, én ezt nem egyeztethetem össze. Mert ha Kossuth ebben a rendeletben azt mondja, hogy múlhatatlanul az állam hivatalos nyelvén jelölendő meg Magyarországon magyarul, Horvátországban pedig horvátul, ha ezt ő maga mondja ebben a rendeletben, mig ebbe a szerencsétlen vasúti pragmatikába amolyan intézkedéseket vesz fel, akkor én ezt megérteni nem birom. S én nem birom hinni, hogy ezt a nagy Kossuth Lajos fia tehette meg, nem birom hinni, hogy ezt szándékosan akarta felvenni ebbe a törvényjavaslatba az a Kossuth, a ki ezen rendeletben saját aláírása mellett azt jelentette ki, hogy Horvátországban a hivatalos nyelv lázárólag a horvát; kétségbe vonom, hogy ilyen ember ebben a törvény javaslatban más álláspontra helyezkedhetett vagy helyezkednie neki szabad lett volna. Akarva, nem akarva, arra a következtetésre kell jutnom, hogy ennek alája téve és becsempészve kell lennie, hogy csalárd módon lett beterjesztve Kossuth miniszter urnak. (Helyeslés és nevetés.) Tisztelt ház ! Én nagyon sajnálom, hogy erre kerülhetett. Nem beszélem én ezt uraim, semmi elbizakodottságból. Beszélem ezt, mivel nagyon fájdalmasan és keservesen érint, hogy a mai korszakban, a mai kormány alatt ilyen jelenségek kerülhetnek felszinre, hogy ilyen törvényes határozmányokra kerülhet, melyek mind az egyikre, mind a másikra talán vészes és nagyon vészes következményekkel lesznek egybekötve. Mert mit vesznek eljtőlünk ebben a törvényjavaslatban ? A nyelvünket veszik el, a legszentebb jogunkat, mely az egyezményben adatott meg nekünk, mely a mai napig ismertetett el nekünk, melyet a magyar kormány részéről mai napig senki sem mert érinteni, — akarják tőlünk elvenni, mikor az állami egyezmény! alaptörvénynyel ellenkező valamit akarnak beczikkelyezni. Mi ezt mint becsületes és lelkiismeretes emberek nem engedhetjük meg. A szerb revoluczióból van egy szerb harczos, Petrovics Veljko szabadsághős, a ki a Határőrvidéket védelmezte, s mikor ereje cserben kezdte hagyni, és mikor látta, hogy el van veszve, akkor újból felkiáltott: »A fejemet oda adom, de a Határőrvidéket nem adom oda !« Ugy mi is mondhatjuk: a fejünket odaadjuk, de nyelvünket nem adjuk oda ! (Helyeslés és nagy taps és éljenzés a jobb középen.) HÓdy Gyula: Családi örömötök van? Budiszavljevics Bude : Én itt Kossuth Lajost idéztem arra nézve, hogy a háromegy királyság jogára és annak a magyar királysághoz való viszonyára vonatkozólag mit mondott. Engedjék meg, hogy még egy nagy emberükre, Deák Ferenczre, ugy az Ausztriával, mint a horvát királysággal kötött egyezmény atyjára hivatkozzam. Kétséget nem szenved, hogy ez nagy név és hogy ő olyan nagy államférfiú, hogy a neve előtt tisztelettel kell levenni a süveget. Uraim, »Denkschrift über das Verhältniss zwischen Ungarn und Kraotien« czimű iratában Deák Ferencz egy helyen ezt mondja (olvassa): »Wie ich indess erwähnte, will ich mich auf historische Erörterungen nicht eiiüassen. Denn wenn auch historisch vielleicht nicht alles strenge Wahrheit ist, was das Agramer Rundschreiben von der bis zum Zeitalten der Habsburgischen zurückdatirten unabhängigen Stellung Kroatiens erzählt, soviel ist dennoch olme allém Zweifel sicher, dass Kroatien, oder das dreidinige Königrelch inimer eigene Rechte besassen, welche sie selbst oft Municipalrechte nannten.« Mindjárt ezután más helyen azt mondja (olvassa) : »Ich wiederhole, dass wir Kroatien durch die Gesetze vom Jahre 1848 in seinem Nationalreehten nicht beleidigt habén, aber auch nicht beleidigen wollten, und ich sage es ohne Bitterkeit, das wir alles das, was man uns nach dem Jahre 1848. angethan, einem unglücklichen Missverständniss und dem stürmischeren Ausbrach der aufgeregten Leidenschaften zuschreiben. Wir fühlen keinen Hass für das Vergangene. selbst dann nicht. wenn sich Kroatien durch die richtige oder unrichtige Auffassung seiner eigenen Interessen. von uns sich losreissend, auf anderen Weg führen liesse. Und warum steht die Sache nicht ebenso in Kroatien in Betreff der ungarischen Nation ? Warum spricht aus jeder Zeile des Rundschreibens ein mit Spott gepaarter Hass gegen uns ? Wozu reizt das Agramer Komitat die in Ungarn heimischen fremden Nationalitäten gegen die Ungarn auf, ja selbst unsere slavischen Brüder in Oberungarn, die gar kéme Klage gegen uns führen, und die das Rundschreiben von uns unterdrückte türkische Rajahe schimpft, weil sie unsere Freunde und Brüder bleiben wollen ? Welche Freudé, welchen Gewinn fände Kroatien darin, wenn es ihm gelingen würde, Stamm in diesem Lande aufzureitzen und dadurch sowohl dem einen, als dem anderen die gegenseitige Genugthuung zu erschwären ? Wir schrecken nicht zurück vor den Anforderungen unserer Landesbrüder fremder Nationalität, denn fest steht in uns der Wille : Alles zu erfüllen, was sich ohne die politische Zerstückehmg Ungarns erfüllen lässt; und wir sind überzeugt, dass unsere Landesbrüder fremder Nationalität nicht solche Forderungen an'funs stellen werden, derén* Erfüllung unmöglich wäre.«
