Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

122 17 L országos ülés 1907 június 10-én, hétfőn. tekét, ez tág teret nyit arra, hogy ez a szakasz így is magyarázható, ugy is magyarázható legyen. A 34. §. 6. pontja azt mondja »ha az alkalmazottat ismételten igazolatlanul pénztári hiányok terhelték*, akkor elbocsátása kimondható. Én megállapítanám az összeget is. Megállapítanám azért, mert a gyakorlati életből tudom, hogy hogyan történik ez. Ha egy vasutas pénztárában akár rendetlenségből, akár vétkes gondatlanságból, akár szándékosságból, akár esetleg véletlen folytán is hiány találtatik, egyik esetben elbocsátják és átteszik az ügyet a büntetőbírósághoz, a másikban nem. Megtörténik, hogy ilyen súlyos konzekvencziákkal jár, ha három-négy fillér hiányzik is. A t. államtitkár ur int, hogy nem ugy van. Gyakorlati példákkal tudom igazolni, hogy ugy van. Megtörtént pl., hogy egy vasutas raktárnok két vaggon dinnyét szállított. A kocsi túl volt terhelve. Odamentek, szóltak a szállító parasztgazdának, hogy kérem, túl van terhelve ; tessék intézkedni. Erre kivett egy kosár dinnyét és szétosztotta a személyzet között. Leplombálták a kocsit. Később még mindig sok volt. A raktárnok levette a plombot és ismét szétosztott néhány dinnyét. Mikor aztán a dinnye megérkezett és hiány volt, panaszt tettek. Ennek következtében fegyelmit inditottak a raktárnok ellen és egy szép napon elcsapták azzal, hogy megdézsmálta a szállítmányt. Nem volt lopás, nem tették át a dolgot a büntetőbírósághoz, mert nem volt a szolgálati rendtartásnak nem tudom hányadik szakasza rávonható, hogy lopott vagy sikkasztott volna, hanem szépen kitalálták rá a dézsmálás szót és dézsmálás czimén hivatalvesztésre ítélték. Tudok rá esetet, hogy felszólították az illetőt, — mert az a gyakorlatban a szokás, hogy ha elbocsátják, felszólítják, hogy tessék megfizetni azt a hiányt, a mely mutatkozik és ha megfizeti, nem teszik meg a feljelentést, ha nem fizeti meg, akkor megteszik ; vasutasok körében hallottam, hogy sokszor -százakra megy azoknak a száma, a kik ilyen cselekményért el lettek bocsátva és később mégis visszavették őket — mondom, tudok rá esetet, hogy felszólítottak valakit, a kit hivatalból elcsaptak, hogy tessék 300 korona kárt megfizetni. Az illető megfizette és akkor egy hónapra rá azzal jöttek, hogy nem 300, hanem 500 korona a kár. Ezt nem fizette meg az illető és akkor feljelentették. 300 koronáért tehát nem jelentették fel, de 500 koronát már elégnek tartottak a feljelentésre és a mikor ezt is ki akarta fizetni, akkor a vasúti iga.zgatóság azt mondotta, hogy még 50 forint költséget fizessen, akkor visszavonják a feljelentést, ha pedig nem fizet, akkor fentartják. Tudok rá esetet, a hol formális hiánj^okről volt a szó és egyeseket elcsaptak fegyelmi utón, másokat pedig futni engedtek. Mindezt meg lehetne akadályozni, hogy ha a 6. §-ba bevennénk egy olyan összeget, a melylyel hivatalból állapíttatnék meg, hogy mikor van helye az elbocsátásnak, mert a mostani állapot lehetetlen; a pénztári kezelés olyan, hogy lehetetlenség, hogy akár a számadásban túlfizetés vagy több bevétel elő ne forduljon, vagy a kezelésben elnézés ne történjék. Ennek a szakasznak az alapján pedig a legkisebb hiány is ok lehet arra, hogy azt pénztárhiánynak minősítsék és a törvényjavaslat alapján jogszerűen elbocsássak az illetőt vagy fegyelmi utón elcsapják. A 34. §. 7. pontja azt mondja, hogy az alkalmazott a szolgálatból fegyelmi büntetésként elbocsátható, ha bármely más lényeges szolgálati kötelességét ismételten súlyosan megsérti. Én e szakaszba bevenném a szándékos vagy vétkes mulasztásból elkövetett súlyos kötelességszegést. Mert mi az a lényeges szolgálati kötelesség ? Az igen tág fogalom és mindig kérdéses, hogy ki tekint valamely szolgálatot lényegesnek vagy nem. Az teljesen az illető felébb való egyén nézetétől és gondolkozásától függ. Én tehát strikte meghatároznám, hogy a szándékos vagy vétkes gondatlanságból eredő kötelességmulasztás tekintendő ilyen oknak; akkor minden visszaélés el lenne kerülhető. A 42. §. a fegyelmi eljárásra nézve, a melyről majd később fogok nyilatkozni, azt mondja, hogy a felebbezést a határozat kézbesítésétől számított 8 nap alatt kell benyújtani, vagy a fegyelmi bíróságnál a határozat kihirdetésekor élőszóval be jelenteni. Szerény nézetem szerint ez nem egészen vilá gos és magyarázatokra adhat alkalmat. A szövegezés rossz. Mert vagy ugy áll a dolog, hogy ha élőszóval kihirdetik az Ítéletet, akkor nyomban bekell jelenteni a felebbezést, mert ha nem, akkor az illető elesik a felebbezési jogtól, vagy 8 nap alatt kell azt bejelenteni. A szöveg világosabbá tétele végett azt ajánlanám, hogy a felebbezést 8 nap alatt kell benyújtani, akár bejelentetett ez az Ítélet kihirdetésekor, akár nem. Ezek volnának nagyjában azok a kifogások, a melyeket a törvényjavaslat ellen stiláris szempontból ugyan, de azért lényegbe vágó intézkedései ellen fel akartam hozni és a melyeknek az orvoslását kérem. A mi magát a törvényjavaslatot általánosságban illeti, elsősorban is reflektálni kívánok a köztünk és horvát testvéreink között felmerült kérdésre. (Halljuk! Halljuk!) Én abban a nézetben vagyok, t. ház, hogy ma, a mikor minden nemzet és minden faj a maga nemzeti egyéniségét akaTJa érvényesíteni, akkor érthetőnek találom, hogy horvát képviselőtársaim egyrészt saját inicziativájukból, de másrészt azon nyomásnak is engedve, a melynek választóik és nemzetük részéről ki vannak téve, igyekeznek mindazt, a mi a maguk javára és nemzeti sajátosságuk, egyéni jellemvonásaik kidomboritására szolgál, érvényesíteni, azonban ne méltóztassék azt sem feledni, hogy megtörtént már 1868-ban, hogy egy fehér lapot adtunk s azt hittük, hogy ezzel szanálva vannak mindazok a félreértések. S mit tapasztalunk ? Azt, hogy a magyar zászló, a magyar jelvények, a magyar szó, a magyar nemzet, a magyar államiság előttük sohasem volt olyan tiszteletben, olyan szeretetben, olyan becsülésben, a hogyan