Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-166

4/6 166. országos ülés 1907 június 3-án, hétfőn. vassá): »A gazda halálával a szerződés nem szűnik meg, hanem az a jogutódokat kötelezi.« Minthogy ezen törvényjavaslat szerint lehetséges, hogy több évre is köttetett a szolgálati szerződés, azt hiszem, nem volna méltányos a gazda halálának esetére az örökösöket arra kötelezni, — a kiknek esetleg más a szándékuk, pl. el akarják adni a gazdaságot, talán meg akarják, azt szüntetni — hogy az eredeti szerződési idő egész tartamára tartsák meg a cselédet. Én tehát azt a módosítást ajánlom, hogy ezen szó után : »jogutódokat*, tétessenek a következő szavak: »a folyó gazdasági év végeig«. Elnök: Kivan még valaki szólni ? Darányi Ferencz jegyző: Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! A 41. §. azt a jótéteményt, a melyet tartalmaz, ismét csak az éves cselédeknek juttatja és a hónapos cselédekre az nem terjed ki. Azt mondja ez a szakasz, hogy ha a családfentartó éves cseléd meghal, köteles a gazda még egy hónapig a családot a lakásban megtűrni. Ez szép. De én azt az egy hónapot igen kevés időnek tartom, mert igy megtörténhetik, hogy például november közepén meghal az a szerencsétlen cseléd, akkor deczember végéig ott maradhat ugyan a családja, január 1-én azonban feleségét és 4—5 gyermekét kidobják a hóra. Még kevésbbé tartom humánusnak azt, hogy ne legyen intézkedés arra, hogy ha az egy évnél rövidebb idővel szerződött cseléd hal meg, és erre vonatkozó intézkedés hiányában az ilyen cseléd családja aztán rögtön köteles legyen elhagyni a cselédlakást. Ha tehát már intézkedni méltóztatik arra nézve, hogy az éves cseléd családja egy hónapig a lakásban maradhasson, ne tegyünk különbséget az éves ós hónapos cseléd között, hanem mondjuk ki, hogy a hónapos cseléd családját se lehessen kidobni a cselédlakásból. Az 1876: XIII. t.-cz. 50. §-ának 2. bekezdése a következőképen rendelkezik (olvassa): »A cseléd halála esetében a gazda a cseléd megbetegedéséig esedékes bórt az elhalt cseléd bíróilag megállapított örököseinek kifizetni tartozik.* Én ezt a rendelkezést ebben a törvényjavaslatban sehol sem találom. (EüenmondásoTc.) Az a körülmény tehát, hogy ez a rendelkezés, a mely az 1876. évi törvényben benne volt, de ebből a törvényjavaslatból kihagyatott, peres esetekben esetleg azt a véleményt kelthetné, mint hogyha a gazda nem tartoznék az örökösöknek kifizetni azt a hátralékos bért, a miről már az 1876-ik évi törvény intézkedik. Félreértések elkerülése végett tehát az a tiszteletteljes kérésem, hogy erre vonatkozó módosításomat, a mely a következőképen hangzik, szíveskedjenek elfogadni (olvassa): »Az 1. bekezdés kimarad és helyébe tétessék: »A cseléd halála esetében a gazda a cseléd elhalálozásáig esedékes bért az elhalt cseléd bíróilag megállapított örököseinek kifizetni tartozik. Ezenkívül köteles a gazda az éves cseléd családját az elhalálozás napjától három hőnapig, a rövidebb időre szersződött cseléd családját egy hónapig a lakásban meghagyni, s e családnak minden levonás nélkül annyit kiadni, a mennyi a cselédnek az itt meghatározott időre bér és egyéb járandóság czimén kijárt.« Egry Béla jegyző: Leitner Adolf. Leitner Adolf: Annyit gáncsoltatott ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, hogy valósággal jól esik rámutatni erre a szakaszra, mert ez a szakasz csakugyan dicséretet jirovokál minden szocziális érzékkel bíró embernél. Ez a szakasz kétségtelenül a cseléd érdekében igen sok kedvezményt statuál, s azt hiszem, hogy Éber Antal t. képviselőtársamnak felszólalása tisztán azon félreértésen alapul, hogy ő a föld tulajdonosát azonosítja a gazda fogalmával, mert ha ezt nem teszi, akkor aggályai teljesen alaptalanoknak jelentkeznek előttem. Ha az ő aggodalmai helyt állhatnak, akkor minden földtulajdonos felszólalhatna a törvényjavaslatnak mindazon paragrafusai ellen, a melyek a gazdára kötelezettséget rónak. De tényleg ezen szakaszokban sohasem a földtulajdonos értetik és csak ez esetben értendő a földtulajdonos, ha egyúttal gazdái minőségben is szerepel, vagyis ha közvetlen viszonyban áll az alkalmazott cseléddel. A mi Éber Antal t. képviselőtársam azon aggályát illeti, a mely arra az esetre vonatkozik, ha az árverésen a vevő olyan birtokot vesz meg, a mely bérbe van adva, erre nézve megjegyzem, hogy az az árverési vevő semmiféle jogviszonyba nem jut a gazdasági cseléddel, mert a cseléd csakis a bérlővel szemben áll jogviszonyban és ez a jogviszony már szabályozva van. A mikor felszólalok a 41. §-hoz és azt feldicsérem, kétségtelenül mindenki kíváncsi lehet, hogy akkor miért szólok hozzá? Ennek oka az, hogy a mikor elismerem, hogy ez a szakasz igen humánus és mindenkinek dicséretét és a cselédeknek háláját érdemli meg, egyúttal azt szeretném, ha ez a paragrafus egészen tökéletessé válnék intenczióiban. Ez pedig szerintem akkor következnék be, ha a cselédre vonatkozój kedvezmények nem mennének tovább, mint a meddig a cseléd óhajtja, mert nem lehet senkit kötelezni, hogy személyes szolgálatot teljesítsen olyan egyén számára, a kinek részére ilyet teljesíteni nem akar. Ha tehát a szakasz azt kontemplálja, hogy árverés esetén a cselédnek biztosítva legyen alkalmaztatása, nem szükséges, hogy a cselédre akarata ellenére is ráerőszakolják ezt a jótéteményt és kedvezményt. Ezért kérem, hogy mondassák ki a szakasz végén az, hogy »a eselédnek joga van« — ha neki nincs kedve, vagy valami más ok arra készteti — »nyolcz napra félmondani*. Indítványom igy szól (olvassa): »Toldás-