Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

302 .Í61. országos ülés 1907 május 21-én, hétfőn. lédek vagy cselédtartók, a szerint, a mint szegények, vagy gazdagok, a szerint, a mint kicsinyek, vagy nagyok, a szerint, a mint kunyhóban, vagy palotában laknak, hanem mindeneket egyenló'képen teljes szívvel kell édes testvéremnek tekintenem, ezt cselekedtem, ezt cselekszem is egész életemben. (Helyeslés.) Ugyanazért a legkisebb munkást ép olyan embernek tekintetem, mint magamat, és a miért gazdasági házicseléd valaki, azt ép oly hivatásnak nézem, mint a miniszterséget. Az a legboldogabb, a ki minél több embernek szolgálhat, így hát engem sohasem érhet az a vád, hogy az embereket elválasztom világ szerint való helyeztetésük szerint, hanem igenis általánosságban teljes szivvel és lélekkel azonosítom magam mindenikkel, mert felebarátom és édes testvérem. (Helyeslés.) Különösen pedig mi magyar hazánknak polgárságát, lakosságát, népét mindenestől fogva véremből való vérnek tartom és ismerem. A kezünk alatt lévő törvényjavaslat igen nevezetesen zárókő lesz bizonyosan a cseléd és gazda közti viszonyban, mert erre nézve talán nem kell több törvényt csinálnunk. Az 1876-ik évi cselédtörvénynek van egy mondata, a mely szerint a cseléd a szegődés napjától fogva gazdájának családtagja leend. Az én fogalmam és véleményem szerint ez az egyetlen mondat magába öleli mindazt, a mit a sokszor emlegetett magyar patriarchális élet tanított, s a mivel bizonyságot adott nekünk a magyar gazda ós a magyar cseléd közti viszony tekintetében. Én, a mint köztük élek és járok, nem egyszer hallom a régibb cselédeknek ajkáról, hogy egyik sem mondja, hogy a gazdája ökre. lova, vagy mezeje és búzatáblája, hanem büszkén megveri a mellét és azt mondja: a mi ökrünk, a mi lovunk, a mi mezőnk, a mi búzatáblánk. Ez a lélek, ez a gondolkozásmód élénken és világosan mutatja, hogy tulajdonképen minden magyar családfő, minden magyar gazda régóta meghozta már a maga házi küszöbén belül a cseléd és ^gazda közti viszonyra a saját házi törvényét. És a mikópen van nem egy, hanem száz meg száz magyar gazdasági cseléd, a ki nem tud arról, hogy 1876-ban egy cselédtörvény volt hozva, azonképen meg vagyok győződve, hogy lesz túl a mai napon számos esztendőn keresztül még sok olyan magyar cseléd, a ki sohasem fogja tudni, hogy mi itt két héten keresztül veszekedtünk a magyar gazda és a magyar cseléd közti törvény létrehozásán, hanem csendesen és békességgel viseli tovább szolgálatát azzal a hűséggel, a mivel eddig cselekedett. A vita és annak mérgesebb oldala tulajdonképen nem is e körül forgott, hanem talán az időt, az alkalmat nem tartották hozzávalónak. De ha megtudja mindenki, a kit illet, hogy a jelenlegi földmivelésügyi miniszterur milyen körültekintéssel készítette eló',alkotta és vezette be tételről-tételre a törvényt, hogy egyszer a gazdákat gyűjtötte értekezletre, aztán a cselédeket hivta sorba értekezletre, megállapodásra és megbeszélésre, a ki tudja, hogy nem egyszer leszáll kocsijáról és utána megy a gazdasági munkásnak kérdezősködni életviszonyai, körülményei és munkája felől, az nem fogja soha vádolni a jelenlegi földmivelésügyi minisztert, hogy nem alkalkalinas időben készit nem alkalmas törvényeket. T. ház! Bevégzem rövid felszólalásomat, (Halljuk! Halljuk!) mert nemcsak az idő múlt el, hanem minden betűjét széjjeltéptük és minden szakaszát újra összeadtuk már ennek a törvényjavaslatnak. Egy történettel végzem be. Megtörtént ugyanis, hogy egy fiatal ember vidékre ment ugyancsak BudajDestről munkásjóléti bizottságokat szervezni. Egy magyar táblabíró forma birtokos uri emberhez szállt be, elmondta genealógiáját, megmondta, hogy az ő szülei Lembergből származtak és most Mármaros megyében vannak letelepedve, de ő iskolái bevégzése után különösen a magyar munkások érdekének és védelmének szentelte életét, igy küldte ki most a szakszervezet épen ebbe a községbe, és nagyon kéri urambátyámat, hogy szíveskedjék neki segítségére lenni. Az urambátyám azt mondta: Kedves öcsém, ha maga Lembergen kezdi és Mármaroson végzi, és ilyen rövid idő alatt magyar munkás jólétbizottságokat kivan szervezni, felhívom a figyelmét arra, hogy ha maga a két könyöke mellé még a két lábát is felteszi az asztalra, semmisem köti magát ehhez az édes hazához, ehhez a földhöz, csak a szék lába. (Derültség.) Az urambátyámnak igaza volt. Én tudom azt, hogy dr. Darányi Ignácz földmivelésügyi minisztert nemcsak a szék lába köti a magyar földhöz. Tudom, hogy ő mindenestül fogva, szívvel-lélekkel hozzá nőtt a magyar néphez, a magyar földhöz, hozzá nőtt ebben az ügyben is, melyet atyai kézzel kezelt már évek hosszú során keresztül és kezel most is. Ugyanezért kérem, hogy atyai szeretetében tartsa meg ezt az ügyet, tartsa meg a magyar földet és a magyar népet, s igen szívesen fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés és éljenzés balfelöl.) Darányi Ferencz jegyző: Gaal Gaszton! Gaal Gaszton : T. ház! A törvényjavaslattal a nyilvánosság előtt a magam részéről azért tartom szükségesnek foglalkozni, mert — bár burkoltan — a házban is, de a sajtóban egész nyíltan ugy tüntették fel a függetlenségi pártot, mintha volna annak egy oly sötét árnyalata is, a mely kizárólag a nagybirtokosság érdekeit képviselve, ezen javaslatnak csak azon intézkedéseit óhajtja megvalósítani, melyek a nagybirtok javára szolgálnak, és az én szerény személyemet ugy tüntették fel, mint ezen felfogás inkarnáczióját.