Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-160

294 160. országos ülés 1907 ha a kiegyezés útján haladnak, addig a 48-as és függetlenségi párt legbensőbb meggyőződése szerint a végezel csakis a függetlenség kivívása utján érhető el. Ebből tehát az következik, hogy a 48-as párt és a 67-es pártok ugyanazon végezel felé törnek, — két külön utón járnak egy irányban haladva, — holott ezen szerb csoport a 48-as és függetlenségi párt útját járja, azonban ellenkező irányban. Más szóval ez a szerb csoport csak azért járja a 48-as párt útját, mert a legbensőbb meggyőződése szerint a 67-es pártokkal ért egyet. Ez azon paradoxonok egyike, melyből az igazság önmagától kiviláglik. Ez a szerb csoport ugyanis meg van győződve arról, hogy abban az esetben, ha a monarchia a külön vámterület és a perszonál unió alapjára helyezkedvén, az általános európai konstellácziónál fogva leszoríttatnék nagyhatalmi állásáról egy másodrendű hatalom színvonalára és nem bírna elegendő erővel és hatalommal, hogy megakadályozza azon politikai alakulást, mely érdekeinkkel ellenkezik: e politikai alakulásba ezen szerb csoport, természetesen a magyar területnek teljes épségben való kegyes meghagyása mellett, csak egyénileg olvadna be, hogy magasabb magyar kultúrájánál fogva ezen politikai alakulásban azon vezérszerepet vigye, melyre minálunk hivatva nem lehet, mert a magyar kultúrának nem emelkedett azon magaslatára, a melyen kell, hogy a mi államférfiaink szabadon mozogjanak, otthonosak legyenek. Ezekkel csak nagy körvonalakban kívántam jellemezni ezen szerb csoport jjolitikai törekvéseit és áttérek már most a karlóczai kongreszszuson történtekre. A Brankovics pátriarcha elleni hajsza évek hosszú során át folyt és egy rendszeresen szervezett politikai akczió eredménye. E politikai akcziónak mozgatói Magyarországon egy bizonyos Tomics Jása, külföldön és pedig Belgrádban Ivanics Iván. Szükségesnek tartom, hogy e két egyéniséget néhány szóval jellemezzem. Tomics Jása Miletics Szvetozárnak veje. Mielőtt azonban veje lett volna, még maga Miletics is a legveszedelmesebb túlzónak tekintette őt és a magyarhoni szerbséget óva intette, hogy ne hallgasson rá, mert ezt az embert józan észszel követni nem lehet. Midőn Tomics Jása Miletics veje lett, felesége, révén a magyargyűlölő, izgató lapnak, a »Zasztavá«-nak élére került. Rövid idővel később — bizonyos indokoknál fogva, melyek bennünket nem érdekelhetnek, — kénytelen volt néhány évre Váczra visszavonulni. Midőn üdülésének ideje lejárt, ismét átvette lapjának vezetését, de csakhamar meggyőződött arról, hogy a »Zasztava«, a mely amúgy is nagyon szűkre szorított olvasóközönségre hivatkozhatik, nagyon zilált anyagi viszonyok közt van. Tomics egy magas rangban levő, magyarhoni szerb előkelőséghez fordult, hogy a »Zasztava« iránti érdeklődését kieszközölje. május 25-én, szombaton. Ez a magas rangban lévő szerb előkelőség azonban hazafiságával nem tartotta megegyeztethetőnek, hogy a magyargyűlölő »Zasztava« iránt érdeklődjék, miért is Tomics Belgrádba ment, hol a kellő érdeklődést megszerezte, és, a mi lapjára nézve annál sokkal lényegesebb, a napkelet arany sugaraiból sodort összekötő szálakat felvette, és ezeket még mai napig is rendesen felveszi. A mi pedig Ivanics Ivánt illeti, az egy magyarországi szerb, három-négy gimnáziumot végzett, Belgrádba ment, a hol egy ideig zsurnalisztikával foglalkozott, ez idő szerint a belgrádi minisztériumban az u. n. sajtó- és levelezési irodának főnöke. A szerb radikálisokkal, de különösen Tomits Jásával nagyon gyakran érintkezik, tanácskozik vele, sürün fordul meg Magyarországon, Boszniában is, de azonkívül a Bécsben, vagy Budapesten járó-kelő boszniai küldöttségekkel, legyenek azok akár keresztények, akár mohamedánok, mindig keresi az összeköttetést, a monarchiának, különösen Magyarországnak legveszedelmesebb gyűlölője, a ki állandóan izgat a magyar állameszme ellen. Tomics Jásáról és Ivanics Ivánról csak ezeket kívántam elmondani. Az összes radikális szerbségnek, tehát a magyar és nem magyarhoni szerbeknek az áll érdekében, hogy Brankovics pátriarchát oly indokoknál fogva, melyeket később fogok felemlíteni, állásától eltávolítsák. Hogy ezen czéljukat elérhessék, a legféktelenebb izgatással, a kolostori földek parczelláz tatásának ígéretével, a pátriarchának és minden u. n. kaputos-embernek legyalázásával, a szerb autonómiában elfogadott általános választói jog alapján különféle intrikák segítségével egyetlenegy szótöbbségre tettek szert különösen azáltal, hogy a sziavon- és horvátországi koaliczióhoz tartozó képviselőkkel a bizottságokra nézve méltányos kompromisszumot kötni nem akartak, miért is ezek a kongresszustól távolmaradtak. A helyett, hogy a kongresszus a magyar kormány jóindulatát arra használta volna fel, hogy önkormányzatát kiépítse, a szerb radikálisok kizárólagosan párthatalmi czélokból, csak azért, hogy a honi szerbség legalsóbb rétegeinek vezetését teljesen magukhoz ragadják, a kongresszus idejét mindenféle botrányos és lármás jelenetek felidézésével fecsérelték. A kongresszus a pátriarchát állásából mindenáron el akarta távolítani és ezért ugyanezt az ősz fejedelmet . . . Lengyel Zoltán : Becsületben megőszült. Rakovszky Béla: Tessék a »Nap«-ba vezérczikkeket irni, érdeklődéssel fogom olvasni — (Derültség) .. . ugyanazt a Brankovics pátriarchát, a kiről tudvalevő dolog, hogy szerb kulturális czélokra egy milliónál többet adakozott, 70.000 korona jogtalan visszatartásával vádolta. Ezután a kongresszus a pátriarchát egy szótöbbséggel meg akarta bélyegezni s egy határozatot ho-