Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-160

160. országos ülés 1907 ben is nehéz életét még nehezebbé tegyük, hanem ugy, hogy az állam elmulasztott kötelességének tudatára ébred, és a kisgazdák terhét a maga vállára veszi át. Ez kötelessége. így óhajtanám ennek a kérdésnek rendezését, és a részletes tárgyalás során lesz alkalmam a lakás, a temetés, a gyógykezeltetés, az iskoláztatás költségeinél rámutatni azon kötelességekre, a melyek az államot terhelik a kisgazdákkal szemben. Nem helyezem én a nagybirtokosok és a kisgazdák érdekét ellentétbe, de hiszen világos, hogy az ezerholdas birtokos egyfelől a sors kedvezése folytán könnyebben meghozhatja az áldozatot, másfelől pedig az is elvitathatlan, hogy a nagybirtokosok áldozatuk ellenértékét, legalább részben, a törvényjavaslat 5. és 57. §-aiban foglalt intézkedések által megkapják. Mert hisz az útlevél kiállításának tilalma és a bérharcz elleni intézkedések elsősorban, sőt mondhatnám kizárólagosan a nagybirtokosnak javát szolgálják. Az a kisgazda, a ki egy fedél alatt él a maga cselédjével, a ki a templomban vele egy padban imádkozik, a ki vele egy tálból eszik, a ki legfeljebb annyiban különbözik cselédjétől, hogy ö kel fel legelőször, a munkában ő az első, ő vágja az első rendet, a pihenésben meg ő az utolsó, mert a pihenés óráit is a számadás gondjai rövidítik meg, ez a kisgazda nem kell hogy attól féljen, hogy sztrájkolni fog a cselédje, az az egy-két ember, vagy jjedig ott hagyja és kivándorol Amerikába. (Igaz! ügy van!) Ezért hangsúlyozom és ismétlem, hogy e két paragrafusnak intézkedése elsősorban a nagybirtokosok javára szolgál. En a magam részéről e két paragrafust ebben a szövegezésben változatlanul nem vagyok hajlandó elfogadni. Kívánatosnak tartom, hogy jogos, megérvelt, indokolt esetben a szolgálat ideje alatt is lehessen a cselédnek útlevelet adni, másfelől pedig a sztrájkra vonatkozólag kívánom, hogy a büntetést ahhoz a feltótelekhez kössük, hogy a gazdát az elvállalt kötelességek teljesítésének megtagadásával jogtalan engedmények megadáSÍM* ct kényszeri tették. Még ebben az esetben is azt kívánom, hogy ne a közigazgatósági hatóság, hanem a bíróság ítélkezzék, mint a büntetőtörvénykönyv 177. §-ban meghatározott analóg vétségek esetében. Azért kívánom, hogy az említettem engedmény jogtalan legyen, mert a mindennapi élet gyakran teremt olyan helyzetet, mikor a minden gáton diadalmaskodni akaró hatalmas, erős, életösztön kényszeríti azt a cselédet ujabb engedmények elnyerésére. Hivatkozom a földmivelésügyi miniszter úrra. A földmivelésügyi miniszter ur mondotta, hogy erkölcsi kötelességének tartja, hogy ha cselédjének sertését a sertésvész elpusztította, a magáéból adjon neki ajándékul, hogy éhen ne veszszen május 25-én, szombaton. 267 a cseléd. Ha apaállata pusztul el a cselédnek, kisegíti a magáéból. Ha azt látja, hogy a cseléd háza mellett egy kis föld van, mely megélhetéséhez szükséges, azt a kis darab földet átengedi a cselédnek és használatába adja. Hol a gazdának ily erős, ily éber az erkölcsi kötelességérzete, ott nincs szükséges törvény intézkedésre. De vájjon ha az élet ezen parancsoló szükségei beállanak egy rossz gazdával szemben, marad-e más fegyvere a cselédnek a sztrájk jogánál? A sztrájkra vonatkozólag különben az összes szocziológusok egyetértenek abban, hogy vannak viszonyok, vannak az életnek körülményei, mikor jogosult a sztrájk. Szemelvényeket jegyeztem ki magamnak Marx müvéből: »Das Kapital«-hól, Jaurés, Bebel beszédeiből, azonban ezeknek felolvasásával nem akarom igénybe venni a t. ház figyelmét, mert tegnap Mezőssy államtitkár ur a maga nagyértékű beszédében már rámutatott a szocziáldemokrácziának a sztrájkkal elfoglalt álláspontjára. Most csak arra hivatkozom, hogy más tudósok is, kiket ellenségük sem nevezhet szocziálistának, mint például a franczia LeroyBeaulieu azt állítja munkájában, hogy vannak esetek, mikor jogos igényekhez máskép, mint sztrájk utján hozzá nem juthat a munkás. Ebben a házban is a néjrpárt tudós tagja, Giesswein Sándor, ezen felfogásnak adott igazat. Be kell ismerni azt, hogy csak a nyomor, a megélhetés, a mindennapi kenyér gondja készteti legtöbbször sztrájkra az illetőt, mert a jólét nem sztrájkol. Sztrájkoló királyokról még nem tud semmit a világtörténelem. (Derültség. Egy hang balfelöl: Bár azok sztrájkolnának!) Ha ez a törvényjavaslat csak egyszerű módosítása az 1876. évi XIII. törvényczikknek, akkor készséggel elismerem, hogy sok haladás van benne a múlthoz képest; de ha ez a törvény egy szocziális értékű alapkő akar lenni a felépítendő Nagy-Magyarországhoz, akkor még nagyon sokat kell változtatni rajta; változtatni kell különösen a kisgazdák javára és a cseléd emberi méltósága és szabadsága érdekében. (Ugy van! a középen.) Hangsúlyoztam és hangsúlyozom azt, hogy ezen törvényjavaslatnak tárgyalásánál az egyes pártoknak közjogi hitvallása is figyelembe veendő. A 67-es pártok az Ausztriával való közösséget akarják fentartani. Ehhez az áldatlan munkához sem a kisgazdák, sem a cselédek segítségére sohasem számithatnak; mig a függetlenségi párt a független, önálló Nagy-Magyarországot akarja felépíteni, s ennek a czélnak megvalósításában eddig is leghívebb testvéreink, védőink és fegyvertársaink a kisgazdák voltak. Nagyon szépen mondja Bátkay László szeretet képviselőtársam, hogy ma már divatban van függetlenségi elveket vallani, de volt idő, mikor a győzelmet csak a kisgazdák hűsége, kitartása, érintetlen becsületessége biztosította. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A kisgazdák osztá34*