Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-156

május 16-án, csütörtökön. 179 156. országos ülés 1907 társainak hűtlenségét gazdájának azonnal feljelenteni, mit elmulasztván, felelőssé lesz mindazon károkért, melyek feljelentése esetén kikerülhetők lettek volna, melyek a közvetlen kártevőn meg nem vehetők*. Ez, t. képviselőház, egy spiczliparagrafus volt, mely a cselédet arra indította, hogy mindenféle besugással igyekezzék magát gazdája előtt megkedveltetni. Ez az intézkedés az uj törvényjavaslatból hiányzik; hogy ez vájjon a gazda javára szolgál-e, vagy pedig a cseléd javára, annak eldöntését Mezőfi t. képviselőtársamra bizom. A 36. §. ezt mondja : Azon cseléd ellen, ki szerződésszerű kötelezettségeinek teljesítését bármely ürügy alatt megtagadja, a gazda kívánatára a hatóság kényszerszabályokat alkalmazhat; ilyen cseléd a gazdának okozott károkat megtéríteni tartozik. Most hatósági eljárást kell megindítani bírói szankczióval. Akkor egyszerűen — ez volt a patriarchális eljárás — kihivatták a szolgabírót és ő kényszeritette a cselédet a munka teljesítésére, hogy azután az a cseléd panaszkodhasson, ha ugyan volt fórum, a mely panaszát felvette és elbírálta. Ilyen intézkedés van benne az 1876. évi törvényben, a mely a jelen törvényjavaslatból hiányzik. A kártérítés tekintetében a mostani törvényjavaslat azt mondja, hogy a kártérítés esetén a gazda visszatarthatja ugyan a cseléd bérét, azonban köteles a visszatartástól számított három napon belül a kártalanítási eljárást a hatóságnál megindítani. Mindenki érti, hogy a kit terhel ebben az esetben a probáczió : a gazda, a ki köteles lesz igazolni, hogy neki kára van és hogy ő jogosítva volt a bért visszatartani. Ezzel szemben az 1876 : XIII. t.-czikk egyszerűen ugy intézkedett, hogy a gazda az elkövetett kárért a cseléd bérét visszafoghatta. Továbbá az 1876. évi törvény 42. §-a egy általános kitételt tartalmazott, t. L, hogy a cseléd köteles magát mindenben a házrendhez tartani. Ne méltóztassék erről a házrendről azt hinni, hogy ez valami szép dolog volt. Bizony lehetett vidéken látni nyomtatott tízparancsolatokat, huszparancsolatokat, a melyek olyan dispozicziókat tartalmaztak, hogy a ki hangosan kiabál, az öt forintot fizet, a ki durrog az ostorral, az két forintot fizet. En magam is láttam, Debreczenben készült ilyen házi rendszabályokat és az effélék kiküszöbölése dolgában magam is, mint alispán intézkedtem. Van továbbá még egy fontos paragrafus, a melyet nem tudom, megkiván-e Mezőfi t. képviselőtársam szavazni, mert t. i., hogy ha nem fogadjuk el az uj javaslatot, megmarad a régi törvény. Ez a szakasz azt mondja, hogy a cseléd tartozik ládáját, ruháját és minden ingóságait, ha a gazda ugy kívánja, gazdája házánál tartam ; ha a gazdának alapos gyanúja támad, a cseléd holmiját annak jelenlétében megvizsgálhatja stb. Ez így is volt. Ez egy általános dispozicziója volt a törvénynek. Itt van azután a 62. §., a mely arról intézkedik, hogy milyen eljárás követtessék akkor, hogy ha a gazda elhalálozik. E tekintetben az intézkedés az, hogy az örökösök nem kötelesek a külső cselédet az egy év után számítandó kilépési napnál tovább megtartani, még az esetben sem, ha a szolgálati szerződés egy évnél hosszabb időre szólna. A most előttünk fekvő törvényjavaslat evvel szemben a 41. §-ban világosan azt mondja, hogy a szerződés kötelezi az örököst; tehát íme, ez is egy jele annak, mekkora ellenszenvvel viseltetik a miniszter ur ő exczellencziáj a a cselédek iránt. Azután van még itt a behívókról szó, — mint említettem — a katonai behívásokról. Ez is lényeges pont. Tudjuk, mennyi panaszra adott okot az, hogy a legnagyobb nyári időben behívták azt a gazdasági cselédet katonai szolgálatra. Eddig azt mondták neki : vagy állíts mást-magad helyett, vagy a bért levonjuk, többnyire helyettesítés alkalmaztatott és miután a napszám drága, ez a cselédekre nézve óriási terhet ró. Az iskoláztatási köteleztetés kétségkívül fennáll és magam részéről osztozom abban a felfogásban, hogy a gazdára ez átruházott kötelesség, mert az iskolázás, a taníttatás nem a gazdák kötelessége, hanem az áüamé, illetőleg az iskolafentartó hatóságoké, s remélem, olyan viszonyok fognak előállani mielőbb, hogy a népoktatás az egész vonalon ingyenes és az iskolázási kötelezettség mindenkire nézve végrehajtható lesz. Addig azonban ez a dispoziczió helyes s annak fentartását főleg nagyobb gazdaságoknál üdvösnek találom. Igaz, hogy Mezőfi t. képviselőtársam ismét meggyanúsított, azt mondván, hogy azért proponáljuk ezt, mert a kisgazdákra nem vagyunk figyelemmel, — mert most a kisgazdákat védte — hiszen a nagybirtokosnak van iskolája, saját tanítókat alkalmaz, tehát ezt a terhet meg sem érzi. örvendetes dolog, ha a nagybirtokokon van iskola, de kérdem, honnan jött oda az az iskola % Az égből nem szállott alá, az bizonyos, hanem a nagybirtokos építette. Ez is teher tehát a nagybirtokosra. És a tanítót ki tartja % Az uradalom, Ezek a csekély áldozatok többet érnek a nemzeti politika szempontjából, mint az olyan üres fejtegetések, a melyekkel a t. képviselő ur bennünket tegnap mulattatott s a melyeknek más alapja nem volt, mint diskreditálni azon szabályt, a melynek lehetnek ugyan hiányai, — ezt elismerem — de sohasem lehet róla nagy általánosságban azt mondani, hogy a humánizmus követelményei elől elzárkózik. (Igaz ! ügy van ! Élénk helyeslés.) Azután még egyet akarok említeni, Mezőfi t. képviselő ur különösen kifogásolja a megyék szabályrendelet-alkotási jogát, és Bródy képviselő ur is ezt mint különös vétket állította fel, azt mondván, hogy ez által megint a bőrkabátos terrorizmus fog előállani s az a szabályrendelet, melyet az ósdi vármegyében alkotni fognak, a gazdasági cselédeknek már rég megvédett érdekeit is I sérteni fogja. 23*