Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-154

15í. országos ülés 1907 májas 13-án, hétfőn. 111 ben, a hogy a kölcsön fennáll. De honnan vegye azt a pénzt, ha azt, a melyet visszakapott, a kölcsön törlesztésére már felhasználta. Itt van tehát a nehézség és azért szükségesnek látom, hogy másodsorban az állam részére jegyeztessék fel a visszaváltási jog, mert az állam mégis inkább lesz abban a helyzetben, hogy ezeket az összegeket az örökösöknek kifizesse. T. ház! Végére értem felszólalásomnak, és csak arra utalok még (Halljuk! Halljuk!) hogy a munkásügyi bizottság a maga indokolásába egy igen jellemző mondást szőtt be, a mely ugy hangzik: hogy a nagy tőke távol marad ott, a hol a mezőgazdasági munkásokkal szemben áldozatkészségről van szó és egyúttal megrója a társadalmat is közömbössége miatt. (Igaz! Ugy van!) T. képviselőház, ez csakugyan nem üres vádaskodás, azonban azt sem lehet elhallgatni, hogy ez a magalátás a t. munkásügyi bizottság által aposztrofált kapitalista köröknek talán nem is a legnagyobb hibája. De azt is látjuk, hogy nálunk általában az altruizmust hangoztatják itt is ott is, látjuk Írásban, képben, sőt talán mozgófénykópekben, az Urániában, de mikor kutatjuk, hogy micsoda, azt fogjuk találni, hogy az annak a keresése, miképen lehetne az elégedetlen néposztály nyugtalanságát csillaj)itani, de a mások zsebére. (Helyeslés.) Ez aztán karakterisztikus altruizmus, t. képviselőház! Van még egy eset is, hogy t. i. egy harmadik, az állam legyen az altruista. Egy hang (balfelöl.): Jó öreg állam! Lányi Mór: Ez nem lenne oly nagy baj. De mi, a kik nagyon jól tudjuk, hogy milyen silány a mi adórendszerünk, hogy az tulajdonképen egy degresszív adórendszer, megállapíthatjuk itt azt is, hogy ezáltal rendesen azoknak terhei fognak növekedni, a kik tulajdonképen segélyre szorulnak. Az előadó ur felsorolt egy csomó férfiút, a kik a külföldön nagy összegeket áldoztak a munkásházak czéljaira. Én azt hiszem, hogy a kik ezt a törvényjavaslatot elkészítették, nem gondoltak arra, hogy majd akadni fog olyan magyar Peabody, a ki milliós alapítványt tesz, arra sem számítottak, hogy majd akad egy emberbarát, mint az az angol, a ki óriási munkástelepeket épített fel, azután részvénytársasággá alakította át, a részvényeket szétosztotta munkásai között s csak azt kötötte ki, hogy csupán a családtagok között szabad ezen részvényeket eladni. A kik ezen törvényjavaslatot készítették, mondom, nem számítottak erre, mert tudják nagyon jól, hogy ugy van, a mint az előadó ur megjegyezte, hogy t. i. a magyar társadalomnak komoly érdeklődése és áldozatkészsége ilyen intézmények iránt egyelőre még szunnyad. Ily körülmények közt elismeréssel kell adóznom azért, hogy a földmivelésügyi kormányzat ezzel a törvényjavaslattal a ház elé lépett, a nélkül, hogy a társadalom szocziális törekvése erre neki impulzust adott volna. (Helyeslés.) Éppen azért rovom le a magam elismerését, és mivel azt látom, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak hasznos czélok felé tör, hanem azokat, különösen ha kellő anyagi erő rendelkezésére fog állani, meg is fogja valósítani, azért ezt a javaslatot örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés. Taps. Szónokot számosan üdvözlik!) Hammersberg László jegyző: Maniu Gyula! Maniu Gyula: T. képviselőház! Mindenek előtt kijelentem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Elfogadom pedig azért, mert habár a kormánynak és az igen t. miniszter urnak j>olitikájával egyet nem értek, mégis . . . (Folytonos zaj.) Elnök (Csenget): Csendet kérek. Maniu Gyula: . . . ebben a törvényjavasjavaslatban olyan intézkedéseket látok, a melyek, legalább részben, hozzá fognak járulni azon bajok orvoslásához, a mely bajokat mindannyian érzünk. Épen azért, miután én a törvényjavaslatot elfogadom s miután csak egyes részleteire nézve vannak egyes kifogásaim, talán felesleges is lett volna felszólalnom, de szükségesnek tartottam, hogy felszólaljak, azon bizottsági jelentés következtében, a mely előttünk fekszik, t. i. a munkásügyi bizottság jelentése következtében. Szükségesnek tartom először azért, mert oly kijelentéseket foglal magában, a melyeket én részemről — különben a munkásügyi bizottság iránti teljes tiszteletem mellett — nem tartok a bizottság tekintélyének megfelelőknek; másodszor azért, mert azok a kijelentések bizonyos zavart okozó következtetésekre adhatnak alkalmat; harmadszor, mert részemről kijelentem, hogy a miniszter ur által beterjesztett szövegben a törvényjavaslatot szivesebben fogadom el, mint abban a szövegben, melyet a munkásügyi és pénzügyi bizottság a ház elé terjesztett. A midőn ezen bizottság jelentésére — a munkásügyi bizottság jelentését értem — szerény észrevételeimet megteszem, abból az álláspontból indulok ki, hogy egy bizottság az egész parlamentnek úgyszólván a képviselet egész szuverenitásának képviselője és kiküldöttje, nem pedig egy pártnak, egy felfogásnak egy specziális érdeknek képviselője. Épen azért akkor, a midőn a munkásügyi bizottságnak jelentésében a következő két mondatot olvasom, és pedig az elsőben azt, hogy (olvassa): »Mely körülmény nem hangsúlyozható eléggé kiváltképen most, a midőn hazánkban élősködő ellenségeink ádáz gyűlölettel harczolnak ellenünk«; (Felkiáltások balfelöl: Ez igaz!) a másik mondatban pedig azt. hogy (olvassa): »legutóbbi nemzeti küzdelmünkben a szocziálistáknak hazafiatlan, csúfos, áruld viselkedése« (Igaz! Ugy van! balfelöl) kötelességemnek tartom felhívni a t. ház figyelmét arra, hogy ezek oly kifejezések, a melyek az én felfogásom szerint — s azt hiszem ez a helyes parlamenti felfogás — egy