Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

133. országos ütés 1907 A másik fogyatkozása szerintem és igen sokak szerint a javaslatnak az, — és itt már erősebb hangsulylyal intézem kérésemet a nagyon t. miniszter úrhoz, kérve őt, hogy méltóztassék ezt szivére venni és ezen okvetlenül legyen szives segiteni — hogy az idősebb tanítók természetesen már szolgálati idejük nagyságánál fogva is nem juthatnak ennek a fizetésnek teljes összegéhez, mert annyi korpótlékot ők már nem nyerhetnek. Természetes, hogy minden dolognak lennie kell valami kezdetének, s a kik előbb szolgáltak, azok nem juthatnak egy üdvösebb, czélirányosabb törvény áldásainak élvezetébe. Mindazonáltal az nagyon különös dolog lenne, hogy az, a kinek most már két korpótléka van, 200—200 korona, tanítóskodik még tiz esztendeig s egyszer csak visszaszállana a régi tanítónak korpótlékára, 100 koronára. Ez olyan visszatetsző dolog lenne, hogy ezt lehetetlenség méltányos érzettel elnézni s ez nagy hibája lenne ennek a törvényjavaslatnak. Ennélfogva az lenne a kérésünk, ha lehetséges lenne, hogy mindegyik korpótlék 200—200 korona lenne. Ha azonban ez nem lehetséges, akkor az már igazán lehetséges, és biztos vagyok benne, hogy ezt a miniszter ur meg is fogja tenni, hogy a korpótlékok felosztásának sorrendjét lesz kegyes ugy megváltoztatni, hogy 100—100- koronát a két utolsó helyre lesz kegyes áthelyezni. Ez is csak valami lesz. Ha egyebet nem, de ezt legalább erős hangsulylyal és ismételten kérem. A stóla a tanítók fizetésébe bele van véve, pedig a stóla összegét fix összegben megállapítani semmiféle mathematikai tudomány nem tudja. A stóla nagyon ingadozó valami, nem lehet tudni, mennyi annak átlagos összege. Ha a temetkezésnél a különféle szertartásokat meg akarják fizetni az illető szomorú felek, akkor a stóla is magasabb lesz, az tehát egészen bizonytalan valami, sehogy sem ilük bele a fizetés összegébe, ennélfogva ezt czélszerü lenne a fizetésből kihagyni. Ez alkalommal fel akarom hivni az igen t. miniszter ur figyelmét arra az Ígéretre, a melyet egyik elődje tett. Kicsit különösnek látszik ugyan, hogy abba a hibába esem, mint mikor valaki azt mondja, hogy emeljük a fizetéseket és szállítsuk le az adót, mégis fel kell hívnom a miniszter ur figyelmét arra a dologra, a melyre nézve az orvoslást már Wlassics Gyula volt miniszter ur megígérte. A tanítói nyugdijalapnak van egy igen gyűlöletes része, az u. n. 15 krajczáros nyugdijalapadó. Ezt a gyermekek fizetik és hogy ennek a beszedése a gyakorlati életben milyen kellemetlenségekkel jár, azt legjobban igazolja az, hogy maga az országos tanítótestület kijelentette, hogy inkább lemondana az ezen összegből a nyugdíjra eső részről, csak ne tegyék az ő életük munkásságának jutalmaképen nyerendő nyugdíj összeget annyira gyűlöletessé a közönség előtt. Ebből a 15 krajczáros nyugdijalapadóból körülbelül 300.000 korona a bevétel, ha jól számították az illető miniszter urak, illetőleg az ő alkalmazottjaik. Az állam költségvetése ezt a 300.000 KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. VIII. KÖTET. április 6-án, szombaton. 57 koronát nem nagyon sínyli meg és azzal nem 300.000 ajaknak a panaszát hárítaná el a miniszter ur a tanitó élete alkonyát biztosító nyugdíj ügyében, hanem sokkal többet. Ennélfogva én, akár illik bele ebbe a keretbe, akár nem, itt megkérem a miniszter urat, kegyeskedjék erről a kérdésről gondolkodni, mert igen nagy örömet szerezne vele a tanítóknak, ha a 15 krajczáros nyugdíj alapadót eltörölhetné. Ugyancsak a tanítók érdekében még egy kérésem van. A nyugdíjtörvény szerint 10 esztendei szolgálat után nyugdíjjogosult a tanitó és annak özvegye. Azonban igen sok példa van rá, hogy a tanitó előbb elhal, mint a 10 évet kiszolgálhatná s akkor szegény özvegye esetleg apró gyermekekkel minden gyámol nélkül marad, csak arra a régi 84 forintos nyugdíj összegre számithat. Tudom, hogy van 20.000 korona a miniszter ur tárczájának rendelkezésére, hogy abból nyugdijpótló államsegélyt osztasson ki, de az is oly csekélység, hogy a szomorú állapotot ebből megjavítani nem lehet. Ennélfogva igen helyes dolog lenne, ha a nyugdíjtörvény oda módosíttatnék, hogy a tanitó özvegyei férjük öt esztendei szolgálata után az általános nyugdíjtörvény áldásaiban részesüljenek. T. ház ! Nemzetiségi képviselőtársaimmal polemizálni én nem akarok, hanem mégis meg kell azt jegyeznem, hogy nincs igazuk, mikor olyan nagyon szenvedélyes hangon és indulattal beszélnek a magyar sovinizmusról és a nemzetiségek megmagyarositásáról. Mert nemcsak hogy a nemzetiségeket nem tudjuk mi meghódítani és megmagyarositani, sokkal élhetetlenebbek vagyunk ennél, — hanem vessenek számot csak önök, nincs-e igazam, hogy nem tobb-e az olyan magyar család, a mely eloláhosodott ? Határozottan merem állítani, hogy fele annyi nemzetiségi sem magyarosodott meg, mint a hány magyar eloláhosodott. (Zaj a nemzetiségi fádokon.) Abban sincs igazuk, a mit Goldis t. képviselőtársam mond, hogy különös dolog az, hogy a nemzetiségieknek valamely tisztség elnyeréséhez meg kell tanulniok a magyar nyelvet. Hát ez abszurd állítás. Nincsenek sehol megszorítva, a községi elöljáróságoktól fel a kúriai elnökségig mindenütt nyitva áll a tér a számukra és alkalmazva is vannak nagy mértékben. Kicsinyeskedés, hazabeszélés, vagy izetlenkedés tehát az ilyen állítás. Azután meg, a kik annyira kiélesitik a felekezeti oktatást és a nemzetiségi kérdést, mint önök, azoknak anyagi kérdésekben is sokkal gavallérosabbaknak kellene lenniök, mint a minők eddig voltak. Mit áldoztak a nemzetiségek kultúrájukra az iskolák tekintetében ? Hasonlítsák össze azzal, a mit a felekezetek áldoztak. Ha annyira féltik a nemzetiségi és felekezeti autonómiát, akkor áldozzanak annyit, a mennyit mi áldoztunk és áldozunk ma is. Egyébiránt nem hiszem, hogy tanítóik együtt éreznének és gondolkoznának ebben a kérdésben önökkel, mert ez a judicziumnak igen alacsony 8