Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-132

132. országos ülés 1907 A törvény 58. §-a tehát egészen világosan kimondja, hogy minden gyermek az anyanyelvén nyeri az oktatást. Ez, igaz, a községi iskolákra vonatkozik. (Halljuk'.) De ugyanannak a törvénynek más szakasza, a 80. §, igy szól: Azon népoktatási tanintézeteken kivül, melyeket a törvény értelmében a községek kötelesek lentartani, a közoktatási miniszternek jogában és tisztében áll tisztán állami költségen a helyi körülmények által igényelt népoktatási tanintézeteket állítani, a melyek a 23—78. §-okban megszabott módon szervezendó'k. Az 1868-iki népiskolai alaptörvény tehát jogot ad a miniszternek arra, hogy állami iskolákat állíthasson, de azt mondja, hogy azokra az állami iskolákra nézve ugyanannak a törvénynek 23 — 78. §-ai is mértékadók, tehát az 58. §. is, a mely azt rendeli, hogy az elemi iskolában minden növendék a maga anyanyelvén nyerje az oktatást. Világos tehát, hogy ezen érvényben levő törvény nem adhatott jogot a t. kultuszminiszter urnak arra, hogy azt állithassa, mintha az a követelés, hogy az elemi iskolákban az előadás nyelve az illető gyermekek anyanyelve legyen, nélkülözi a törvényes alapot. Ezt be lehet bizonyítani továbbá az 1868: XLTV. t.-cz. 17. §-ával, a mely a következőkéiben szól: »Az állam s illetőleg a kormány által már állított vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, amennyiben erről törvény nem rendelkezik, a közoktatási miniszter teendői közé tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából az államnak is legfőbb czélja lévén, köteles ez az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagy tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik.« Ez a törvény tehát világosan kimondja, hogy az állam által felállított vagy felállítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek a megállapítása a miniszternek a jogkörébe tartozik ugyan, de csak annyiban, a mennyiben arról törvény nem rendelkezik. Már pedig az elemi iskolákra nézve törvény rendelkezik, még pedig egy előbbi, a XXXVIII. t.-cz., és igy ott a miniszternek nincs többé joga megállapítani az oktatási nyelvet. Hogy ez a szakasz, a XLIV. t.-cz.-nek 17. §-a, nem is vonatkozhatik az elemi iskolákra, kitűnik abból is, hogy ezen most általam hivatkozott törvényszakasz azt mondja, hogy gondoskodjék a miniszter arról, hogy az illető népesség az általa lakott területek közelében művelődhessék. Ez nem vonatkozhatik az elemi iskolákra, mert hiszen elemi iskola minden községben van, ez tehát csakis a középiskoláravonatkozhatik, mert nem mondhatná a törvény az elemi iskolára, hogy a népesség az általa április 5-én, pénteken. 47 lakott vidék közelében művelődhessék, mert otthon van neki elemi iskolája. Ez a szakasz tehát csak a középiskolákra vonatkozhatik. Bizonyos tehát, hogy az igen t. miniszter ur csalódott, mikor azt gondolta, hogy nincs törvényes alap arra, hogy megköveteljük, hogy a népiskolában is az előadási nyelv kizárólag a gyermekek anyanyelve legyen. Hivatkoztak az e padokról felszólalók az 1868. évi nagy államférfiakra, Deák Eerenczre és Eötvös Józsefre, s akkor az igen t. kultuszminiszter ur azt mondta, hogy az alapelvekben semmi különbség köztünk és Deák Perencznek ós Eötvös Józsefnek e tekintetben folytatott politikája közt nem lehet. Azt mondja tehát, hogy az alapelvekben egyetért Deákkal és Eötvössel a kultúrpolitikára vonatkozólag. T. ház! Ezt a hivatkozott 1868 : XXXVIII. t.-czikket Eötvös József hozta. Felfogás tekintetében ég és föld a különbség Eötvös József felfogása és az igen t. kultuszminiszter ur felfogása közt, mert Eötvös azon felfogásban volt, hogy az elemi népiskolában az előadási nyelv csakis a gyermekek anyanyelve lehet, a mostani kultuszminiszter ur pedig abban a felfogásban van, hogy a népiskolákban — nemcsak az államiakban, hanem a többiekben is — a magyar legyen, az államiakban kizárólag, a felekezetiekben pedig vagy négy tantárgyra nézve az előadási nyelv. És hogy különbség van nemcsak Eötvös József és az igen t. kultuszminiszter ur között, hanem közte és Deák Ferencz közt is, ezt be fogom bizonyítani Deák Eerencznek a házban mondott szavaival. Azt hiszem, ezek oly dolgok, melyeket mentől többször kell idézni, hogy az urak némi részben megtanulhassák. (Mozgás.) Mikor szó volt a szerb gimnáziumról, a melyet Becskereken vagy Zomborban akartak 1871-ben felállítani, mondotta ezeket Deák Ferencz. A ház ezt akkor el is fogadta épen Deák Ferencz felszólalása folytán és elhatározta, hogy utasítja a kormányt egy állami szerb gimnázium felállítására. De következett erre Tisza Kálmán elvfeladása, kormányra jutása és a következő kormányok nem teljesítették a háznak már hozott határozatát. Ugyanekkor ebből az alkalomból Deák Ferencz kijelentette a következőket : »Azon jogosultsága minden nemzetiségnek, ha nem politikai nemzetiség is, meg van, hogy mód nyújtassák neki gyermekei nevelésére, kimiveltetésére. Legyen bár az országban 300 gimnázium, legyen bár annyi, hogy minden hat mértföldnyire találtassák egy, ha valamely vidéki gimnázium nem azon nyelven vagy legalább nem kiválóan azon nyelven tanít, mely azon vidék népének nyelve, akkor kétségkívül bajos lesz ott a kiművelés elővitele. Emlékezzünk csak vissza, mennyire küzködünk gyermekkorunkban azzal, hogy egy idegen nyelven kellett tanulnunk és nézzük, mennyire van most