Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-147

432 247. országos ülés 1907 április 24-én, szerdán. val elmondott beszédemben. Ennek a szakasznak, a mely az 1893-diki törvényben benne van, ennek a szakasznak hatalmával fel volt ruházva, engem beleszámítva, öt miniszter, most már 14 esztendő óta, és egyetlen panaszt sem hallottam, hogy e szakasznak felhatalmazásával valamikor visszaéltek volna a felekezeti autonómia korlátozására. A t. képviselő' ur folytonosan miniszteri kinevezési jogról beszél. Bocsánatot kérek, a miniszteri kinevezés a legextrémebb esetben áll be a szakasz szerint, a szakasz normális helyzetben csak jóváhagyási jogot ad a miniszternek, a mi annyit jelent tulaj donképen, hogy vető-joga van, hogy tiltakozhatik a tanitó alkalmazása ellen, de akkor sem azért, mert neki a tanitó nem tetszik, hanem a szakaszban meg van mondva, hogy vagy azért, mert az illető tanitó, a kit megválasztanak, nem felel meg a törvényes kvalifikácziónak, vagy mert állami szempontból kifogás emelhető ellene. Minden egyes esetben tehát a miniszternek abban a helyzetben kell lennie, hogy megokolja az elutasitó határozatot, ugy hogy ezt összevetve a tizennégy esztendős tapasztalással, a melyre hivatkozhatom, valóban lehet mondani, hogy nagyon imaginárius az a sérelem, a mely állítólag az iskolafentartók autonómiájával szemben e szakaszban foglaltatik. (Ugy van! Ugy van!) Goldis László t. képviselőtársam másodsorban azt óhajtaná, hogy a mikor már második esetben nem hagyhatja jóvá a miniszter a megválasztott tanítót, akkor ne a miniszter. hanem községi iskolánál a közigazgatási bizottság, felekezeti iskolánál az egyházi felettes hatóság nevezhesse ki a tanítót. Ehhez én nem járulhatok. A. közigazgatási bizottság kinevezési jogát másféle elvi okokból nem fogadhatnám el, a melyekre már kiterjeszkedtem, mikor az iskolai gondnokságok tagjainak kinevezéséről volt szó. Maradjunk tehát, a mi talán a képviselőtársamat is leginkább érdekli, a felekezeti iskolák eseténél. Ha egy hitközség egy izben már megválasztott egy tanítót, a ki ellen állami szempontból kifogást kellett tenni és a miniszter ezt a választást visszautasította, ez olyan tény, a melyre feltétlenül kell, hogy irányuljon azután a hitfelekezeti felettes hatóságnak a figyelme. Ha most a hitközség másodszor is ugyanabba a hibába esik, akkor lehetetlen azt a felettes hatóságot legalább is hanyagsággal és mulasztással nem vádolni, (Igaz! Ugy van!) hogy nem utasította az illető hitközséget, hogy másodízben teljesítse komolyan kötelességét az állammal szemben, és akkor valóban azon érdekek megóvása szempontjából, a melyeket itt biztosítani óhajtok, nem volna tanácsos az ilyen mulasztással és nembänomsággal — ha egyébbel nem — terhelhető felettes hatóságra bizni a kinevezést. Mert mi volna ennek az eredménye ? Nagyon könnyen az, hogy akkor a felettes hatóság által kinevezett tanitó ellen kellene a miniszternek kifogást tenni, és akkor egy szerény hitközséggel való összeütközés helyébe lépne egy valóságos konfliktus az egyházi főhatósággal. (Igaz! Ugy van!) Azt hiszem, hogy a béke és egyetértés szempontjából jobb itt megtartani a törvényjavaslat eredeti szövegét és az ilyen extrém esetekben, a milyen elő sem fordult még, a miniszterre bizni a tanitó kinevezését. (Helyeslés.) A mi Osernoch t. barátom módosítását illeti, azt ép ugy, mint az előadó ur, én is elfogadhatónak tartom, miután a törvény intenczióival teljesen egyezik, mivel különösen a módbsitvány az »indokolt« szót is tartalmazza, tehát a kifogást, mely valláserkölcsi szempontból tétetik, meg kell indokolni, s igy az nem használható fel tisztán ürügyül. Ennél az alkalomnál legyen szabad egy tartozásomat lerónom t. képviselőtársammal szemben, a kinek tegnapi felszólalása egy részére nem válaszoltam. O t. i. azt a kérdést vetette fel, hogy a tankönyvek miniszteri jóváhagyásának jogával nem fog-e a kormány visszaélni abból a szempontból, hogy a tankönyvtől épen azért tagadná meg a jóváhagyást, mert vallásos irányú. Azt hiszem, hogy nemcsak az én multam, de az eddigi egész múlt mutatja, hogy nem igen képzelhető, hogy olyan vallás- és közoktatásügyi miniszter legyen, a ki az állami és nemzeti szempontoknak megfelelő tankönyvtől azért tagadná meg a jóváhagyást, mert az a vallási követelményeknek megfelel, azokat erősen hangsúlyozza. Azt hiszem e tekintetben a t. képviselőtársam teljesen nyugodt lehet. A. mi Goldis László t. képviselőtársamnak azt a módositványát illeti, hogy 30 napos határidő helyett 60 napos határidő tétessék, a melynél ő sem autonómiai, sem állami szempontokra, hanem tisztán a praktikus, gyakorlati szempontokra hivatkozik, a mennyiben azon felekezet egyházi szervezete szerint, a melyhez t. képviselőtársam tartozik, a pályázati eljárás nem fejezhető be ilyen rövid határidő alatt, hiszen ennek volna egy remediuma az is, a mit a t. előadó ur mondott, hogy ha a törvény ilyen rövid határidőt tüz ki, meg lehetne változtatni az eljárást az egyház körében, — mert ugy tudom, hogy más egyházak nem találnak nehézséget abban a harmincz napi határidőben — de másfelől, minthogy az iskolában ideiglenes segédtanító alkalmaztatik, erről úgyis gondoskodás történik és igy a tanítás continuitásán csak kisebb mérvű sérelem esik, az a sérelem, mely minden zökkenéssel a tanitó személyében össze van kötve. De úgyis esik rajta ez a sérelem, mert hiszen a segédtanítót a terminusra meg kell választani. Nem teszek tehát kifogást az ellen,