Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

424 Íí6. országos ülés 1907 április 23-án, kedden. hogy talán az képes lenne a pánszlávizmust eltüntetni, ezt a kérdést részemről már jobban ismerem és azt mondom, hogy a pánszlávizmus nálunk épen olyan, mint az Alföldön a jezsuitizmus is, t. i. a falra festett ördög. Hát ki törődik azzal a pánszlávizmussal ? Mi kell mindenhez a világon ? Először pénz, azután pénz, aztán megint pénz. Ki adja azt a pénzt ? A szegény ember örül, ha megélhet; neki csak nem kell a pánszlávizmus ? Hiszen nem egyéb az, mint az elkeseredett emberek puszta lármája ! Goldis László : A tarisznyás hazafiak találmánya. Ártim Mihály : Én részemről kételkedem azon, hogy az a miniszterileg kinevezett tanitó akár a tót, akár a román nemzetiség körében eltüntetné az elégületlenséget, mert, ismétlem, nincs meg a szükséges bizalom és mert az üyen tanítókat a kormány részéről kinevezett spiónoknak fogják tartani. Az én nézetem szerint ennek a bajnak panaezeája, orvossága, therapiája. . . (Felkiáltások a baloldalon: Három az óra! Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Bocsánatot kérek, én még legalább egy negyed óráig szeretnék beszélni. (Mozgás és zaj.) Elnök : A t. képviselő urnak természetesen joga van beszédét befejezni és türelemmel meghallgatjuk, de szíveskedjék figyelembe venni, hogy meghosszabbított ülésről van szó, szíveskedjék tehát röviden befejezni beszédét. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk!) Ártim Mihály: Ennek therapiája, mondom, talán csak a lelki pásztorkodásban érvényesülő hazafias irány lehet és épen a t. kultuszminiszter urnak szives figyelmébe ajánlanám azt a körülményt, a mely nálunk ruténeknél, az eperjesi főgimnáziumnál is észlelhető és pedig azt, hogy méltóztassék a tót vidéken tótnyelvű katedrát állítani, hogy a magyar fiuk is megtanulhassák a tót nyelvet és azon vidékeken alkalmazhatók legyenek, a mi által kettős czél éretnék el: egyrészt megtanulná a magyar fiu a tót nyelvet és másrészt nem folynék e nyelvtanulás a nép elkeseredése, s féktelen agitáczió kíséretében, a mint most folyik ott a zugiskolában, de nyilvános ellenőrzés mellett, mely az agitácziót kizárja. Mert a ki papnak, mérnöknek, ügyvédnek, gyógyszerésznek készül, úgyis kénytelen azt a nyelvet megtanulni. Hiszen az a pap nem képes arra, hogy csupán csak ezeremóniákkal tartsa a népet, az nem lehetséges, hogy ő ne prédikáljon, vagy hogy prédikácziói helyett egyszerűen leszidja a népet. Hiszen így nem lehet lelkipásztorkodni, így nem indokolt az a frázis, hogy a hazafiatlan elemek megfékezhetése czéljából nekünk katholikusoknak le kell mondanunk minden iskolai jogunkról. Mindjárt befejezem beszédemet, csak egy pár kérdést akarok még a t. kultuszminiszter úrhoz intézni, önkéntelenül az ember elé tóiul az a kérdés, hogy honnan van az az előlegezett bizalmatlanság, az a gyanúsítás és az, hogy nekünk még a tanitó kinevezhetése sincs biztosítva. Azt méltóztatott mondani, hogy a kiknek nincsen autonómiájuk, azoknak joguk van arra, hogy legyen, s én nagyon kíváncsi volnék arra, hogy milyen lesz ez az autonómia? Molnár János: A mit a miniszter ur itt már előre megnyirbál! Ártim Mihály ." Ha mi ezentúl még tanítót sem választunk, nem marad más hátra, csak a harangozó választás. (Derültség.) Erre az állásra pedig van szerencsém kijelenteni, hogy senki sem aspirál, (Élénk derültség.) tehát mi lesz autonómikus jogaink tárgya? Önkéntelenül is az a kérdés tolul tehát elénk, vájjon igazságos és méltányos-e az általánosítás azon sok felekezet és a katholikus egyház ellenében, a melyek eddig a nemzeti kultúrát szívből istápolták ? Nem tudom mit vétett az a hitfelekezeti vagy hitvallásos tanitó, hogy nemcsak kinevezése függ a minisztertől, hanem még diplomája is csak addig diploma, a meddig azt a királyi tanfelügyelő annak akarja tekinteni. Lesz-e ily körülmények között, t. ház, olyan ember, a ki vállalkozik majd arra, hogy hitfelekezeti tanítói állást foglaljon el, kitéve magát annak a veszélynek, hogy exisztencziáját a magyar királyi tanfelügyelő bármely perczben tönkretehesse ? Másfelől pedig önkéntelenül is elénk tóiul az a kérdés : mi kifogásolni valója van a t. kultuszminiszter urnak önmagán azért, hogy egykori tanítói, tanárai államilag nem voltak sem megerősítve, sem kinevezve ? Én ugy hiszem, hogy azok a tanárok nagyon is mesterien oldották meg hivatásukat, mert a t. kultuszminiszter úrból neveltek magyar Cicerót és európai nevezetességű magyar államférfiut. (Elénk éljenzés.) Nem akarom hinni, hogy a t. kultuszminiszter ur, a ki egész életében a pártszenvedélyektől annyira szenvedett, a ki a pártszenvedélyek ellen annyiszor panaszkodott, — a mit saját füleimmel hallottam a zárt ülések alatt — mondom, nem akarom hinni, hogy épen a t. kultuszminiszter ur akarja a közoktatási ügyet a pártszenvedélyeknek kitenni. Nem akarom hinni, hogy a kultuszminiszter ur akarja azt, hogy az ő katholikus nagy nevéhez a hitvallásos iskolák erradikálása tapadjon. Nem akarom és nem tudom hinni, hogy a t. miniszter ur ezt a levest oly forrón akarná velünk megetetni, a mily forrón az meg van főzve. (Derültség.) Ezzel a kijelentéssel tartozom mindenekelőtt lelkiismeretemnek, papi állásomnak és néppárti létemnek, nehogy valaki nekem szemrehányást tehessen azért,hogy a törvényjavaslat két,15. és 21. §-ait, mint a nevezett hitvallásos iskoláknak erradikáczióját én is megszavaztam. A szakaszt nem fogadom el, hanem bátorkodom az itt kifejtett kérelmemhez képest a következő módosítást benyújtani, a mely, azt hiszem, elfogadható (olvassa): »A tanitóválasztási eljárás érintetlenül hagyatik, csak ha a tanítói állásokra stb.« maradna. (Helyeslés.)