Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

146. országos ülés íi>07 április 23-án, kedden. 413 a német nyelvet meg nem tanulják, daczára annak, hogy akkor már érettebb korban vannak és hosszabb idő is áll rendelkezésükre, nem talál, mert ennek két oka van. Az egyik az, hogy a középiskolákban a nyelvek tanításánál teljesen helytelen módszert alkalmaznak, . t. i. a grammatikára helyezik a súlyt, a minek azután az a következménye, hogy a tanulók közül a jobbak megtanulják az illető nyelv grammatikáját, elegendő szóbó'séget is szereznek, különösen abban az eszmekörben, a melyet az iskolában tanultak, t. i. a klasszikusokat képesek olvasni és megérteni, beszélni azonban egyáltalában nem képesek, mert arra őket nem tanították, azt ők nem gyakorolták. Ha azonban megfelelő módszer alkalmaztatik és a súlyt nem a nyelvtanra fektetik, a mi olyan éretlen gyermekeknél csakugyan helyén sem volna, hanem arra, hogy magukat a nyelvnek használatában beszéd által gyakorolják, akkor különben sem valami túlságos nagy kívánság, a melyet a törvényjavaslat felállít, hogy t. i. a gyermek gondolatait érthetően kifejezni tudja, meg lesz valósitható. A másik ellenvetés, melyre röviden reflektálni kívánok, az, hogy két hatóság tantervet meg nem állapithat, hogy ez pedagógiai szempontból teljesen kivihetetlen, hogy akkor olyan ellenmondások származhatnak a tantervben, a mely azután az egész tanítás eredményét kétségessé teszi. Nézetem szerint ebben van ugyan valami kis igazság, de egyáltalában nem az egész igazság. Az mindenesetre szükséges vagy legalább is kívánatos, hogy a tanterv egyetértőleg legyen megállapítva, és épen ezért én szükségesnek tartom és majd fogok is erre vonatkozólag módosítást beterjeszteni, hogy a kormány hallgassa meg az iskolafentartót, és akkor, ha lehetséges, közös egyetértéssel állapítsák meg az egész iskolai tantervet, ha pedig ez az egyetértés létre nem jöhetne, akkor az iskolafentartó köteles magát alkalmazni a kormány által a magyar nyelvre vonatkozólag megállapított tantervhez és óraszámhoz, ós akkor azután ő a tanterv többi részét ehhez fogja alkalmazni, miáltal az egyetértés szintén létrejön és igy ellenmondásról szó sem lehet. Felszólalásomnak tulajdonképeni czélja az volt, hogy ehhez a szakaszhoz két kisebb módosítást hozzak javaslatba. Az egyik módosítás a következő lenne: Ezen szavak után: »miniszter által«, teendő: » hitfelekezeti iskolafentartó meghallgatásával«. Ez t. i. a tantervre és a magyar nyelv tanítására felhasználandó órák számára vonatkozik. Másik módosításom a következő: A 19. §. utolsó sorában' ezen szó után; »gyermek«, beszurandók a következő szavak: »a negyedik évfolyam bevégeztével«. Ennek a módosításnak szükségét az vonja maga után, hogy meg kell mondanunk, mikor kívánja meg a törvény a gyermektől, hogy a magyar nyelvben azt a bizonyos eredményt el kell érnie. Nagyon természetesen mindjárt az iskoláztatás kezdetén ez nem volna megkívánható, de nézetem szerint nem halasztható a hatodik év végére sem, mikor a tulaj donképeni elemi iskolázás bevégeztetik. Azért tartom leghelyesebbnek a negyedik évfolyam bevégeztet, mert a legtöbb gyermek nem is jár tovább mindennapi elemi iskolába. A kik tovább akarják magukat képezni, azok a negyedik év végeztével a gimnáziumba, reáliskolába vagy polgári iskolába lépnek be. De azok is, a kik nem kéjiezik magukat tovább, hanem csupán elemi iskolát akarnak végezni, többnyire a negyedik évfolyam végével az iskolából kilépnek, mert akkor már a szülőknek a gyermekre szükségük van, őt használhatják és értékesítik a gazdaságban. Igaz ugyan, hogy a mindennapi oktatás határideje hat évre van megszabva, de a legtöbb gyermek — értem a nép kebeléből kikerült tanulókat — nem végez többet a hat év alatt négy évfolyamnál; rendesen későn kezdenek iskolába járni, sokszor csak bizonyos kényszerítő rendszabályok folytán, ugy hogy nem hat, hanem hét éves korukban kezdik, vagy közben annyit mulasztanak, hogy okvetlenül fel lehet azt tenni, hogy a négy évfolyam közül valamelyiket a gyermek ismétli. Tehát az én nézetein szerint a leghelyesebb, hogy ha azt az eredményt, melyet a törvényjavaslat megkíván, az illető elemi tanulótól a magyar nyelvre vonatkozólag a negyedik évfolyam bevégeztével követeljük. Azt hiszem, a kormánynak módjában lesz, de nézetem szerint kötelességében is fog állani, hogy ezen negyedik évfolyam vizsgája alkalmával a maga közegei által biztos meggyőződést szerezhessen, hogy a törvények ezen rendelkezése valóban betartatik-e. Elnök : Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Blahó Pál! BlahÓ Pál: T. ház! Engedelmet kérek, ha csak egy pár szóval reflektálok az igen t. miniszter urnak szavaira. . . Elnök : Ehhez a szakaszhoz még nem is szólalt fel a miniszter ur. (Derültség.) Blahó Pál: . . . Rögtön kész vagyok. Tudom, hogy az igen t. miniszter ur alapos ismerője az amerikai viszonyoknak és gondolom, hogy olvasott vagy hallott már arról a hires néger apostolról, Washington Bookerról, ki először rabszolga volt, azután lett munkás, munkásból tanitó lett, selfmade-man volt, a ki saját fajbeliei számára iskolákat alapított az Egyesült-Államokban. Egy ilyen iskola volt Tuskegee községben, Alabama államban. Az az író, ki erről tárgyalt, fejtegetései végén azt állítja, hogy különös érdekessége ennek a néger iskolának, hogy ezt a néger iskolát négerek alapították, négerek vezetik és néger szellemben nevelik ott a gyermekeket. Ez Amerikában van, kérem, és az Egyesült-Államokra bizonyára nem volt veszélyes az a túlságos néger szabadság, s az Egye-