Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-132

32 132. országos ülés 1907 április 5-én, pénteken. tetését ne vonná maga után, azt hiszem, a legigazságtalanabb, a legméltánytalanabb dolog. A vaUás- és közoktatásügyi miniszter ur több izben, ugy a közigazgatási bizottságban, mint a képviselőházban is kijelentette és Ígéretet tett arra nézve, hogy a lehető legrövidebb idő alatt fogja keresztülvinni az ingyenes népoktatást. Hát röviden csak ezt a hármat említve is, minő óriási kötelezettségek ezek, a melyek épen magát a vallás- és közoktatásügyi tárczát fogják terhelni. És most rátérek a tanítóknak arra a kérésére, a melyet részben én is pártolok. Különösnek fog tetszeni az a kijelentésem, de be fogom bizonyítani, hogy ez áll, hogy ezt a törvényjavaslatot, habár az idősebb és fiatalabb tanítók között egyáltalán véve semminemű különbséget nem tesz, mindazonáltal kétféle szempontból lehet elbírálni: a fiatalabb és az idősebb tanítókra vonatkozólag. A fiatalabb tanítók, a kik, mondjuk rövid idő előtt, egy pár esztendeje foglalták el állásukat, ezen törvényjavaslat értelmében ma már olyan fizetést kapnak, a mely a többi európai kulturállamok tanítói fizetésével teljesen megegyezik ; kellő mérséklet, kellő gazdálkodás mellett az én véleményem szerint ezek a tanítók most már a jövő elébe bátran nézhetnek, és én állítom, hogy nekik ez ellen a törvényjavaslat ellen, ugy a mint az beterjesztve van, egyáltalában semmiféle kifogásuk nem lehet. (Igaz ! Ugy van ! baljdöl.) De egészen máskép áll a dolog az idősebb tanítókra nézve. Ezek az idősebb tanítók csalds 1893 október 1-je óta élvezik a korpótlékokat, és miután vannak negyven, sőt vannak idősebb, 50 esztendős tanítóink is, ezek a tanítók, igen jó, ha legfeljebb a harmadik korpótlékot fogják élvezni, s így természetes dolog, hogy a nyugdijukat sem fogják oly mértékben élvezni, mint a minő mértékben élvezik pl. a fiatalabb tanítók. Van ennek a törvényjavaslatnak egy igen humánus intézkedése. Az t. i., hogy azok az egyházak, a melyekben a tanítók fizetését feljebb akarják emelni, ezt tehetik a nélkül, hogy ez tanítóik fizetésére az állam által nyújtott segélyezésnél bármi néven is tekintetbe vétetnék. Ez a törvényjavaslat leghumánusabb intézkedéseinek egyike. Azonban bocsánatot kérek, én nem táplálom azt a nagy reményt, hogy ez valami nagyobb eredményekre vezetne. Megmondom az okát ennek is. Azt tudjuk igen jól, hogy a falusi népiskoláknál az iskolafentartók legnagyobbrészt gazdálkodók, földmivelők kezeibe vannak letéve, már pedig, fájdalom, az 1867-iki kiegyezéstől fogva a földbirtokosok, földmiveléssel foglalkozók érdekében vajmi csekély történt, hanem igenis az adók, a terhek azóta megháromszorozódtak és ezek mind legnagyobbrészt Magyarországon a gazdasággal foglalkozók vállaira helyeztettek. Hát tegyük fel, hogy ezekben megvan a hajlam, az akarat, a jóindulat, hogy tanítóikat segélyezzék és fizetésüket ezen szakasz alapján feljebb emelhessék, de nincs meg bennük a kivitelre a kellő tehetség. En arra kérem a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, — én nagyon szem előtt tartom, a mint méltóztatott is már hallani, a vallás- és közoktatásügyi tárczának nagyobb mérvben való megterheltetését nem akarom, nem óhajtom — hanem igenis legalább annyit kérnék a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól, ha ez lehetséges, ezt a második és harmadik sorrendben lévő száz-száz koronás korpótlékot méltóztassék az utolsó 5-ik és 6-ik évre tenni. Ezt különösen az idősebb tanítók érdekében kérem, a kik, mondjuk, rövid idő alatt nyugdíjba mennek, ez ezekre nézve óriási különbséget fog tenni. Továbbá még egy kérésem volna a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Ugyanis a 4. §-ban az van mondva, hogy (olvassa) : »A vallás és közoktatásügyi miniszter feljogosittatik, hogy a községi és felekezeti elemi népiskoláknál huzamos időn át kiváló érdemeket szerzett néptanítók részére az állami költségvetésben e czélra megállapított hitel keretében a közigazgatási bizottság és a királyi tanfelügyelő javaslatára évi 200 korona fizetés természetével biró személyes pótlékot engedélyezhet.« Ez már, természetes dolog, a nélkül is megterheltetésével fog járni az államkincstárnak. Mégis nagyon kérném, hogy valaminek hozzáadásával az idősebb, legalább harmincz éves tanítók ezt a kedvezményt mindannyian megkapják. Ha az általam itt javasolt, vagyis nem annyira javasolt, mint inkább kért javítások a tanítói fizetésekre vonatkozólag érvényesülni fognak, — mert méltóztassék megengedni, magamnak is nagy összeköttetésem van a magyarországi néptanítói karral, — meg vagyok róla győződve, hogy minden elégületlenség, a melyet sokan mesterségesen szitottak, el fog múlni és ezen törvényjavaslatot mindannyian hálával és köszönettel fogják elfogadni. (Helyeslés.) Es t. képviselőház, most már áttérek ezen törvényjavaslatnak egy másik részére, a hol voltaképen a magyar nemzeti érdekeknek és a magyar nemzeti nyelvnek érvényesüléséről van szó. Előre bocsátom, hogy e törvényjavaslatra nézve két különféle véleményt hallottam. Az első véleményt Bozóky Árpád t. képviselőtársam mondja különösen, és hangoztatja erősen, hogy Magyarországon az összes iskoláknak államosítását óhajtja. A második véleménynek főszószólója volt Molnár János t. képviselőtársam, a ki azt mondta, hogy ő nemcsak hogy nem óhajtja az államosítást, de ellenkezőleg, már magában e törvényjavaslatban mintegy előkészítését látja és találja annak, hogy a hitfelekezeti iskolák mindannyian államosittatni fognak. Hát, t. képviselőház, én e különféle álláspontok közül körülbelül a közbeeső helyet foglalom el. (Helyeslés.) En a mai napon sem helyesnek, sem időszerűnek nem találom azt, hogy a hitfelekezeti iskolák államosittassanak. Nyíltan és őszintén fogom elmondani véleményemet. Nézetem szerint, ha ez a törvényjavaslat a maga teljességében és egész valójában keresztül vitetik, ezen törvényjavaslat értelmében a hitfelekezeti iskolákban -a