Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-144

Ikk. országos ülés 1907 április 20-án, szombaton. 349 nyozza az államsegélyt. Ha ez igy volna és ez iránt megnyugtatást nyernénk, akkor a szakasznak ezt a bekezdését én változatlanul elfogadnám. De véletlenül a, kultuszminiszter ur bennünket ez irányban nem nyugtathat meg ; azt hiszem, nehéz is az ilyen irányban való megnyugtatás, mert olyan terhet venne magára az állammal szemben, a melynek egész horderejét, nagyságát nem volt még ideje kiszámítani. Én azt hiszem, t. ház, hogy egy uj miniszteri utasítással kell megállapítani, miniszteri rendelettel kell rendezni azokat a módozatokat, a melyek mellett az államsegélynek különböző lajtait lehet majd folyósítani az iskolafentartó részére. Mert lehetséges az az eset, hogy eddig az illető község egyáltalában nem vette igénybe az állami segélyt, mert biztosította 600 koronáig a tanitó fizetését és a 100 koronás korpótlékot is. Á községre nézve már most beáll az uj helyzet, mert ő neki 200 koronás korpótlékot kell biztosítani és 1000 koronáig kell kiegészíteni az alapfizetést. A hitközség ezáltal valóságos dilemma elé kerül és nem tudja, mit emeljen fel: a korpótlékokat-e, vagy az alapfizetést. És ha figyelembe méltóztatnak venni szavaimat, láthatják, hogy milyen különböző visszás helyzetek fognak ebből származni. Mit fog mondani az a hitközség ? Mindenesetre nem a korpótlékokat fogja emelni, hanem az alapfizetést, mert ha az alapfizetéshez nem járul hozzá a miniszter az államsegélylyel, akkor nincs befolyása. A korpótlékokra nézve ez nem áll, mert a törvény csak azt mondja, hogy akkor van a miniszternek beleszólása, ha az alapfizetéshez ennyivel, s ennyivel járul hozzá. Vagy pedig, t. ház, elvonja azután az illető tanítótól a korpótlékot és azt kéri a minisztertől. Ez az egyik eset. A másik eset pedig az, a mikor eddig megvolt az alapfizetés, de nem érte még el a második korpótlékot; most kell, hogy kérjék először az alapfizetés felemelését és azután a korpótlékot. Egy harmadik eset is van, a mikor elszegényedett az a község, és a mikor újonnan kell a tanítói fizetést rendeznie. Akkor ő hivatkozik a törvény értelmében arra, hogy elszegényedett, tehát nemcsak a megállapított alapfizetéstől felfelé kéri a kiegészítést, hanem a megállapított összegnél kisebb összegtől felfelé. Sok volna előszámlálni az összes eseteket, a melyek be fognak állani. Mindenesetre azonban a szakasznak ilyen szövegezése mellett, azt hiszem, sok zavar fog támadni a tényleges rendezés keresztülvitele alkalmával. Szükséges volna tehát, hogy egy miniszteri kijelentésben az ország és különösen mi, a hitközségek, a kik iskolákat tartunk fenn, megnyugtatást bírnánk, megnyugtatnék lelkületünket aziránt, hogy a törvény most hivatkozott szakaszának jelenlegi stilizácziója nem zárja ki azt, hogy a ténylegesen elszegényedett községek meg fogják kapni, a mire szükségük van, hogyha teljesen megfeleltek a formának, így ez az aggály elesnék. Azért, t. ház, szeretném, ha az a) pont rövidebben, világosabban szövegeztetnék meg és itt utasítás adatnék a miniszter urnak, hogy a módozatokat rendeletileg állapítsa meg. Ezért javasolnám, hogy a 15. §. a) pontja akként módosulna, hogy az a) pont egészen kimaradna és annak helyébe a következő szöveg tétetnék (olvassa) : »A közigazgatási bizottság megállapítja a tanítói járandóságnak, illetőleg kántortanitói javadalomnak a község, illetve hitközség által saját anyagi forrásaiból kiszolgáltatandó és az ezek fedezetéül szolgáló jövedelem mennyiségét.« Az erre vonatkozó eljárás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti utón állapítja meg. Ha benne hagyjuk, hogy szükséges a díjlevél, hogy szükséges a költségvetés bemutatása és a hitközség anyagi helyzetét igazoló községi okmány bemutatása, akkor bizonyára félreértések fognak támadni az illető iskolafentartó hitfelekezet és a minisztérium között. A minisztérium arra az álláspontra fog helyezkedni, hogy mindezen okmányok daczára az előző szakasz első bekezdése értelmében már megállapított javadalom le nem szállítható, a felekezetek pedig azt fogják mondani, hogy e törvény világos rendelkezései csak azt kívánják, hogy ezeket és ezeket az okmányokat beszolgáltassák. De vannak, t. ház, c szakaszra vonatkozólag még egyéb aggodalmaim is. Mindjárt a következő b) pont azt mondja, hogy a közigazgatási bizottság megállapítja először a tanitó törvényes képesítettségét. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása, mert ha nem törvényesen képesített tanítóról volna szó, annak nem lehetne igénye államsegélyre, általában tanítói alkalmaztatásra sem. Másodszor a magyar állampolgárságot állapítja meg a közigazgatási bizottság. Ez is helyes és kifogástalan. Azonban most jön olyan dolog, mely egyáltalán nem állhat meg, t. i. hogy a közigazgatási bizottság állapítja meg azt, hogy a tanitó magyar nyelven helyesen beszélni és irni, valamint tanítani is tud. Ez a rendelkezés már az általános vita során is kifogás tárgyává tétetett részünkről és részben akkor is felhoztuk, hogy sehol a világon nem történhetik meg az az eset, hogy azt a diplomát, a melyet valaki egy arra hivatott, államilag is elismert testülettől kapott, most már egy más, még pedig közigazgatási politikai hatóság újból bírálat alá vegye és megállapítsa, hogy az illető személynek tényleg megvannak-e azok az ismeretei, a melyeknek létét az ő diplomája már igazolja, Minden tanítónak megvan az oklevele, a mely kimondja, hogy magyarul irni és olvasni is tud, mert hiszen ebből rendes vizsgát tesz. A tanitóképesitő vizsgálatok a tanfelügyelő ellenőrzése és jelenléte mellett történnek meg, s az oklevelet az illető