Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-144

lhk. országos ülés 1907 április W-án, szombaton. 347 igen t. miniszter ur iránt, hogy meg vagyok győződve, hogy ő mindenesetre ugy élne ezen diszkréczionáüs jogával, a mint az a legjobb és leghasznosabb. Azonban a törvényjavaslat a jövőnek is készülvén, preczizirozni kívánom a törvényben pótlás alakjában, hogy oly községek, a hol egyetlen iskola is van és a hol eddig a tanulók száma vagy már most 30-on alul van, vagy pedig ezután ezen szám alá esik, szintén ne essenek el attól, hogy iskolájuk legyen. Nálunk a Felföldön ez igen gyakori eset és igen sok község és tanköteles megsinylené, ha az esetben, ha a tankötelesek száma 30-on alul marad, nem lenne államsegély engedélyezhető, annyival is inkább, mivel épen ezen kis községek nem tudnák maguk az iskolát fentartani, nem lévén oly fmancziális helyzetben, hogy a törvény által megszabott pénzügyi követelményeknek megfeleljenek. De másrészt a nemzetiségi vidékeken, kivált a nyelvhatárokon igen sok községet tudok, a hol két iskola áll fenn: egyik nemzetiségi tannyelvű, a másik pedig magyar tannyelvű iskola. Ott, a hol a magyarság száma kisebb, a hol tehát ezen magyar tannyelvű iskola növendékeinek száma 30-on alul marad, az iskola az államsegélytől elesnék és a magyar növendékek kénytelenek lennének a nemzetiségi iskolába járni, a hol gondoskodnának, hogy a beolvadás proozesszusát gyorsítsák. Szükségesnek és méltányosnak találom tehát, hogy azon iskolák ily esetekben is részesüljenek államsegélyben. Pótlásom az lenne, hogy a 15. §. d) pontjának utolsó bekezdése után, a mely igy szól (olvassa): »A mennyiben a tankötelesek száma 30-on alul maradna, a vallás- és közoktatásügyi miniszter csak kivételes esetekben engedélyezhet államsegélyt«, tétessék : »De olyan iskolától, a mely eddig is élvezett államsegélyt, vagy a mely az illető községben az egyedüli magyar tannyelvű iskola, a mennyiben a jelen törvény követelményeinek megfelel, a segély e czimen meg nem tagadható.« (Helyeslés.) Igen kérem a t. házat és a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy ezen módositást elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Ráth Endre jegyző: Goldis László! Goldis László: T. ház! Tegnap az igen t. kultuszminiszter ur volt szives némileg megnyugtatni azon aggodalmaimra vonatkozólag, a melyeket tápláltam oly iskolákkal szemben, a melyeknél az 1894. évben történt megállapítások nem fedezik az illető iskolafentartóknak tényleges anyagi erejét. Ez a megnyugtatás azonban nem volt teljes. Az igen t. kultuszminiszter ur ugyanis azt mondotta, hogy olyan esetekben, a mikor a jövedelemcsökkenés tényleg beállana az illető iskolafentartónál, a 14. §. harmadik bekezdése értelmében az illető iskolafentartó az államsegélynek felemelését kérheti. T. ház! Az 1893: XXVI. t.-cz., igaz, hogy erre vonatkozólag rendelkezést egyáltalában nem tartalmaz, A hivatkozott törvénynek 10, szakasza ugyanis egész határozottsággal kinyilatkoztatja azt, hogy az egyszer megállapitott jövedelemnek az iskolafentartó részéről biztositott része az államsegélynek kérése czéljából többé le nem szállítható. Ennek a hivatkozott törvénynek semmiféle szakaszában nincsen utalás arra, hogy mi történjék a jövőben, ha az iskolafentartó annyira elszegényednék, hogy az akkor megállapitott jövedelmet semmiképen nem birná biztosítani. Ez annak a törvénynek tényleg igen nagy hiányát képezi és ezt az akkori közoktatásügyi kormányzat be is látta és ezért, mintegy a törvénynek pótlása czéljából, a mikor kiadta az ezen törvény végrehajtására vonatkozó 1894. évi 10.000. számú rendelettel az utasítást, ezen utasításban pótlólag tett rendelkezéseket abból a czélból, hogy mi történjók azon esetben, ha az iskolafentartó az egyszer már megállapitott jövedelmet elszegényedése következtében nem birná folyósítani és biztosítani. Ebben az utasításban t. i., nevezetesen annak 23. §-ában a következő rendelkezés foglaltatik (olvassa) : »Ha a tanítói fizetésnek ilyen csökkenése 1894 június 25-én túl történik, akkor a hitfelekezeti iskolai hatóságok, illetőleg a közigazgatási bizottságok az államsegély engedélyezése végett az illetmények megállapítása tói, illetőleg a tanítói fizetésnek a törvényszerű minimumnál csekélyebb összegre elhárithatatlanul történt leszállítása idejétől számított három hónap alatt tartoznak a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordulni és a közigazgatási bizottság utján beterjeszteni annak a 17. §-ban emiitett okmányokat. Ezekre a további eljárás a 18—25-ik §-ok szerint történik*. Az utasításnak ezen szakaszában tehát világos utalás történt arra, hogy lehetséges még az 1893-iki törvény szerint is, ámbár ott nincsen erre vonatkozólag dispoziczió, de az utasításba pótlólag bevették, — lehetséges az, hogyha egy község elszegényedik, az államsegélyt fel lehessen emelni. Én nagy örömmel vettem tudomásul azt, hogy az igen t. kultuszminiszter ur a hivatkozott utasítás ilynemű rendelkezését most a törvénybe vette be, t. i. a 14. §. harmadik bekezdésébe. De azt hiszem, t. ház, ez nem elég biztosíték arra nézve, hogy tényleg azok az iskolafentartók, a kiknél ez a helyzet beáll, meg is kapják a segély felemelését. És meg fogom magyarázni, hogy miért nem elégséges ez. Nekünk erre nézve szomorú tapasztalataink vannak. Megtörtónt, t. ház, most nemrégiben, talán egy-két évvel ezelőtt, hogy pl. a mi egyházmegyénk területén több község a hivatkozott utasitás szerint, teljesen ugy, a mint az utasításnak erre vonatkozó rendelkezései rendelik, eljárt és benyújtotta kérvényét a közoktatásügyi minisztériumhoz az iránt, hogy mivel kérvénye a megkívántató okmányokkal teljesen -fel volt szerelve, folyósítsa részére a hiányzó államsegélyt, azaz: részben folyósítson uj államsegélyt, részben pedig a megvolt államsegély összegét emelje fel. 44*