Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-143

324 143. országos ülés 1907 április 19-én, pénteken. szerint jobb, ha egy helyen állami mellett felekezeti iskola is van. Miért legyen tehát annak a felekezeti iskolának homlokára rásütve, hogy rossz, veszedelmes? Talán azért, mert felekezeti? Ebben nagyon tévednek. Nagyon aggályt keltő tünet, ha törvénybe ilyen irányú czélzat kerül bele, mert megengedem, hogy a jelenlegi miniszter nem fogja azt igy alkalmazni, de mivel az ügy teljesen a miniszter diszkrécziójára van bizva, megengedi magának esetleg más miniszter azt, hogy a törvény által részére biztositott ezt a jogot a legnagyobb mérvben ily módon aknázza ki, s ez által idézze elő azt, hogy soksok községben, a községnek túlnyomó számú nemzetiségi lakosai, saját anyanyelvükön az elemi oktatásban még a legelemibb követelmények szerint se részesüljenek. Ez nem olyan kérdés, a melyen olyan könnyedén át lehetne siklani. Ez mélyreható kérdés. Ez megköveteli azt, hogy teljes objektivitással ós beható tanulmánynyal foglalkozzunk vele. Az az irányzat, hogy a népiskolákba a tisztán magyar nyelvű tanítás hozassák be, megvolt már régebben is. Bozóky Árpád t. képviselőtársam hivatkozott az 1848-iki törvényre ... Bozóky Árpád: ISTem törvény az, hanem országgyűlési határozat. Suciu János: Igaz. Hivatkozott tehát azon országgyűlési határozatra, a mely kimondja a közös iskolák felállítását, természetesen magyar tannyelvvel. Azt is mondta, hogy a miniszter véleményével szemben hozatott ez a határozat. De méltóztassék megengedni, mivel ez teljesen a tárgyhoz tartozik és mivel csak az előzmények ismerete helyezhet valamely dolgot kellő világitásba, hogy én Bozóky Árpád képviselőtársam idézetével szemben felolvassam Deák Ferencz beszédét, mert nemcsak a miniszter, hanem Deák Ferencz is ellene volt annak az iránynak, a ki ezt meg is okolta szépen. Ezen indokolás megáll ma is teljes hatályában és igazságában. Azt mondja Deák Ferencz (olvassa): »Es vájjon mily czólból akarjuk ezen kényszerítő modort, hogy a hitfelekezeteknek magániskolát állítani ne lehessen ? Azért, hogy összeolvadást reménylünk általa ? Meglehet, de a legokszerűbb eszköz is csak akkor lesz valamely czél elérésére elég hatályos, ha az időt eltalálja az ember, a midőn azt alkalmazza. Kezdjék meg önök a teóriát ily nagy ingerültség közt alkalmazni, s meglátandják következéseit. Ha figyelembe veszem a hallottakat, ugy látom, önök közül egyik sem érez kedvet, elmondani magáról a »mea culpát«, A most következő rész Horvátországra vonatkozik. Azután ismét erre a kérdésre tért (olvassa): »Ámde csak néhány odavetett szó, néhány kifejezés vagy rosszul magyarázott javaslat, mi magában ártatlan lehet, ha nem egyedüli ok, de bizonyosan eszköz volt az indulatok felzaklatására. Midőn a nép millióit veszély környezi, midőn attól félünk, hogy a hajó elmerül, s azt mondjuk, hogy csak Isten mindenható hatalma tud bennünket megtartani: ugyanakkor azt mondjuk-e, hogy egy kis hitfelekezetességből származó súrlódással több vagy kevesebb nem tesz semmit ? Van-e jogunk ezt mondani, felelhetünk-e a nemzet előtt, hogy ezt oly könnyen, s minden óvatosság nélkül teszszük? Emlékezzünk csak vissza a legközelebbi időkre.« Itt a románokra tér át (olvassa): »Az oláh atyafiak aggodalommal léptek a törvényhozótestület, s panaszokkal a kormány elé, hogy uniálni akarják a nem egyesült szertartásuakat. Hiszik-e önök, hogyha most ilyen közös iskolákra lesznek kényszerítve, ha alapitványaik is közösebbé tétetnek, s nem lesz megengedve, hogy azokat saját iskoláikra fordítsák: hinni fognak adott ígéreteinknek ? S azt gondolják önök, hogy a felvilágosodásban olyan fokig jutottak, melyen tál semmi előítéletekkel nem küzdenek, s elmondhatják, hogy nincs oly szokás, melyhez mindvégig makacsul ragaszkodnak. Azt vélik önök, hogy mivel ez áll önökről, igy áll a népnél is ? De hivatkozom azon urakra, kik nem vakbuzgók: ha valamely intézkedésben kényszert látnának saját vallási vagy véleményszabadságukra nézve, ily zsarnokságra nézve nem zudulna-e fel ezen urakban minden érzelem, nem volnának-e készek annak védelmére? Ez az emberi természetben fekszik, s fekszik még inkább a nép természetében, a mely minél inkább küzd a sors terhével, s csapásaival, s minél kevésbbé felvilágosodott értelmű, annál inkább ragaszkodik vallásához és ugyan inkább annak külformáihoz, mint lényegéhez. E külformákat megsérteni a népre nézve annyi, mint azzal vallásos érzelmeit sérteni, ezeket pedig megsérteni akkor, midőn a státus czélja nem kívánja, csak azért, mert bizonyos teóriák szebbnek festik a tárgyat: azt hiszem, vétek a nemzet, s annak biztossága ellen. Yagy arra hivatkozunk, hogy József császár is megpróbálta a közös iskolákat? Menjünk végig Európán és nézzük meg, minő állapotban van ezen közösség.« Ezt a részt kihagyom, de olvasom a következő, teljesen idevonatkozó részt: »Igaz és én Magyarország egyik legnagyobb átkának tartom, hogy itt státus-religió volt, melyből annyi igazságtalanság, s átok árad a népre. De miután ezen átok reánk nehezedett, még nagyobbá tegyük azt ? Azt gondolja valaki, hogy a közös nevelés ki fogja azt irtani ? Meglehet, én nem hiszem. De ha igaz volna is, nem akkor kell ezt kérdezni, midőn az indulatok ugy fel vannak zaklatva, mint talán Árpád ideje óta sohasem. Azt pengetjük ajkainkon, hogy a szabadság, testvériség, egyenlőség e század jelszavai. Meglehet, én azt hiszem e jelszavak inkább a jövőt mutatják, mint a jelent, s kérdek mindenkit: vájjon a polgárok egyéni