Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-131
131. országos ülés 1907 április 4-én, csütörtökön. 21 Ráth Endre jegyző : Polit Mihály! Polit Mihály: T, képviselőház! Az állami életben van egy neme a politikának, a melyképes minden államban a czivilizáczió fokát jelezni: ez a helyes kultúrpolitika. Ha a szőnyegen lévő törvényjavaslat megfelelne Magyarország kultúrai szükségletének, ha megfelelne azon történelmi fejlődésnek, azon konszolidált alapnak, a melyen ez az állam a felekezetekkel szemben mindenkor a maga viszonyát rendezte, ha megfelelne az etnikai viszonyoknak, ha megfelelne általában Magyarország természetének, örömmel üdvözölném ezt a törvényjavaslatot mint a kultúra haladását. De ezen törvényjavaslat ellentétben van Magyarország történelmi fejlődésével, ellentétben van azon viszonynyal, a melyben a magyar állam minden felekezettel szemben mindenkor volt, ellentétben van az etnikai viszonyokkal és, t. ház, ez okozta, hogy millió és millió magyarországi honpolgár nemcsak elégületlen, hanem ez náluk nagy elkeseredést keltett, (ügy van! ügy van! a nemzetiségiele padjain.) Pedig, t. ház, Magyarországnak ezen körülmények között nagyon is szüksége van egy helyes kultúrpolitikára. Ha van valami, a mi az utolsó időben felmerült szomorú jelenetek folytán, a melyek a külföldön nemcsak rossz benyomást keltettek, de botrányt is okoztak, Magyarország jó hírnevét helyreállítani, rehabilitálni képes, akkor az bizonyosan egy jól felfogott és jól alkalmazott kultúrpolitika volna. Tudom én, t. ház, hogy a mai t. kormány nem tart attól, hogy ez a törvényjavaslat rossz benyomást fog tenni a külföldön. Hiszen a tanitók fizetésének rendezése kultúrai haladás. Ennek kell tekintenünk különösen akkor, a midőn ez a törvényjavaslat nemcsak általában felemeli a régi tanitók fizetését, de azt oly mérvben állapítja meg a tanitók részére, hogy régi kulturállamok vannak, a melyekben ilyen fizetésemelés nem történt. A midőn nemrég az igen t. kultuszminiszter ur e témát fejtegette, én közbeszóltam, és az igen t. közoktatási miniszter ur azt hitte, hogy ellenmondani akarok. De én helyeseltem azt, a mit ő mondott, mert én is foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy milyen viszonyok vannak Európában a néptanitókre nézve, és tudom, hogy pl. Francziaországban a maitre d'écolenak olyan hitvány fizetése van, hogy czivilizált népnél igazán csodálatraméltó. Legalább akkor, a mikor én Francziaországban éltem, ilyen hitvány volt a fizetésük. Másrészt pedig, t. h jelen kormány nem tart attól, hogy ez a törvényjavaslat rossz benyomást fog tenni a külföldön, mert ez a törvényjavaslat egészen a nyugati államok mintájára van szerkesztve, Nyugat-Európában pedig kevés vagy semmiféle felekezeti autonómia nincsen, ott az állam nemcsak beleavatkozik a közoktatásügybe, de rendelkezési joga is van. Mindennek daczára az, a ki ismeri Magyarország állapotát, múltját, a ki ismeri az itteni etnikai és felekezeti viszonyokat, bizony nem fog szimpátiákkal viseltetni e törvényjavaslattal szemben, hanem azt fogja mondani, hogy ez egy szerencsétlen törvényjavaslat. (Igaz! Ügy van! a nemzetiségiek padjain.) Lássuk csak, t. ház, hogyan fejlődött az utolsó időben a közoktatásügy Magyarországon. Értem utolsó idő alatt, a mióta az alkotmány helyreállott Magyarországon, a mióta 1867-ben a kiegyezés megtörtént. Megvallom, hogy a magyar törvényhozás a közoktatás terén és különösen a népiskolákba egy uagy és modern elvet vitt bele és ez a tankötelezettség. Valóban modern áramlat volt az 1868-ban, a mely ezt a helyes elvet behozta. De a későbbi törvényhozás, nevezetesen az 1879-ik, az 1883-ik, az 1893-ik törvényhozás olyan elvet hozott be, a mely ellenkezik Magyarország természetével, t. i. a nyelvegység elvét és behozta nemcsak az állami oltalmat, hanem az állami omnipotencziát. Az állami omnipotenczia minden államban káros, mert az államnak nem feladata az államban lévő tényezőket, a társadalmi, a felekezeti, a nemzetiségi, a faji viszonyokat abszorbeálni, hanem azokat szükség esetén segíteni és csak a végső esetben korlátozni. Hogy az állami omnipotenczia mire visz, azt legjobban Francziaországban látjuk. Ismerem Francziaországot és tudom, hogy a francziák jó, buzgó katholikusok, mégis az állam omnijjotencziájával szemben nem tudtak védekezni és most kénytelenek saját templomaikat bérbevenni. Ha Magyarországon az állam omnipotencziája tovább halad ezen az utón, akkor idővel a magyarországi katholikus és többi felekezetek is kénytelenek lesznek saját templomaikat bérbevenni. Ez nem túlzás, hanem maga a valóság. T. ház ! Öriási külömbség van a inai és azon férfiak között, a kik az alkotmány helyreállítása után kontemplálták Magyarország kultúráját. E nagy férfiak voltak: Deák Ferencz és Eötvös József, a kik meg voltak arról győződve, hogy Magyarországon lehetetlen a kultúra unifikácziója és egyedül lehetséges és szükséges a hazai viszonyok mellett a kultúra amplifikácziója. Ezért, a 68-iki törvényben nyoma sincsen a nyelvegységnek, a melyet csak későbbi törvény r ek hoztak be a sovinizmus szellemében. Miért kontemplálták Deák Ferencz és Eötvös József másként a mi kultúránkat ? Én szerencsés voltam báró Eötvös Józsefet személyesen ismerni és gyakran érintkeztem vele. Midőn a mai napon az ő szobra mellett elhaladtam, felsóhajtottam, mert szemeim előtt lebegtek arczának nemes vonásai, a midőn lelkesedve a magyarországi kultúráért azt mondotta : »Hiszen nekünk itt Magyarországon nemcsak nem lehet, de nem is szabad egy kultúrát fejlesztenünk, hanem kötelességünk Magyarorszá-
