Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-140

1UÚ. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. 239 ban többször tettünk nyilatkozatokat. Mégis szükségesnek tartom, hogy a jelen alkalommal röviden szintén ismételjem a már tett nyilatkozatot. Mi a mi felekezeti iskoláinkban nem azért ellenezzük a magyar nyelv fokozottabb mérvben, vagyis oly mérvben való tanitását, a milyen kontemplálva van a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatban ; nem azért ellenezzük, mert a-magyar nyelv ellen ellenszenvvel viseltetnénk, hanem ellenezzük azért, mert teljesen lehetetlennek tartjuk azt, hogy egy tisztán nemzetiségi vidéken lévő iskolában az az analfabéta nép a magyar nyelvet megtanulhassa, mert abban a nézetben vagyunk, hogy addig, a mig a gyermeket ezzel a tantárgygyal hosszabb ideig foglalkoztatják, elvonják eg3"éb tanulási ágaktól, a gyermekben nem fejlesztetik ki az az intelligenczia és nem nyeri el azokat az ismereteket, a melyekre szüksége van az életben. Hiszen azon iskolákban, a hol vegyes a lakosság, magyar és román, ott a törvényjavaslat nélkül is eléretett és érvényesült ez a czél eddigelé is, mert elismert és általános igazság az, hogy egy nyelvet csakis az életben, a gyakorlatban lehet megtanulni. Mi kijelentettük, hogy a magyar nyelvnek ilyen módon való bevitele az iskolába az ellenkezőjét fogja elérni annak a ozélnak, a melyet a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kontemplál; t. i. a helyett, hogy megkedveltetné a nemzetiségekkel az állam nyelvét, mivel ilyen erőszakosan és apodiktieze intézkedik és lehetetlen dolgokat kivan, tehát épen az ellenkezőjét fogja elérni. Erről, ugy látszik, meg van győződve maga a közoktatásügyi miniszter ur is, hogy bizony nemzetiségi vidékeken nem igen lesz nagy eredménye ezen törvényjavaslatnak a magyar nyelv megtanulásában, mert maga is azt mondja, hogy elismeri, hogy oly községekben, hol egyáltalában kizárólagosan nemzetiségi lakosok vannak, nem fognak a magyar nyelv tanitásában olyan eredményt elérni, mint olyan vegyes községekben, hol alkalmuk lesz a gyermekeknek az életből megtanulni a nyelvet. Epén ezért kijelenti, hogy ő azt hiszi, hogy akkor, mikor a kormánynak el kell bírálnia azt, vájjon minő mérvben tanitják az illető felekezeti iskolákban a magyar nyelvet, t. i. elérték-e azt a fokát a tanításnak, a mely a törvényben elő van irva, bárki is legyen a miniszter, ezt a különbséget meg fogj a bírálni és nem fog kívánni annyi előmenetelt a magyar nyelv tanítása tekintetében azon községben, a mely tisztán nemzetiségi, mint azon községben, a mely vegyesajku. Ha már ez a meggyőződése az igen t. közoktatásügyi miniszter urnak, akkor én kérdem, hogy miért nem ad ennek a meggyőződésének kifejezést a törvényjavaslatban is % Hiszen az nem volna olyan nagy dolog, hogy ott, a hol elő van irva, hogy minő eredményeket mutassanak fel az illető felekezeti iskolában a magyar nyelv tanítása tekintetében, beszúrja, hogy oly nemzetiségi vidékeken, a hol a gyermekek egyáltalában nem jönnek érintkezésbe magyar publikummal, nem kívántatik meg annyira a magyar nyelvnek a megtanulása, hogy szabatosan tudja magát a gyermek kifejezni. A gyakorlatban üogy áll a dolog, t. ház ? Ugy, hogy bármennyire ijiarkodik is az a tanító az iskolában a gyermeket egyes szavakra tanítani és ezáltal egyéb tárgyaktól elvonni, ha kimegy az ő falujába és nem érintkezik egyáltalában magyarul beszélővel és nem gyakorolhatja azt a gyermek, hát elég ahhoz két-három havi vakáczió, hogy a mit egy éven át megtanult, három hónapon át elfelejtse, és ha újból elkezdi is, a következő években ugyanazon eset újból előálljon. Az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, midőn a magyar nyelvnek a felekezeti iskolákba való bevitelét ezélozza, azt mondja, hogy főczélja az, hogy ne legyenek az országban egyes faji tömbök, a hogy kifejezi magát, a melyek külön élnek, hanem ezek jöhessenek érintkezésbe az ország összes lakosaival, azoknak többségével. Ez nagyon szép intenczió a miniszter ur részéről. De hiszen feltéve, hogy egy nemzetiségi vidéken lévő községben a magyar nyelvet képes volna is a gyermekkel annyira megtaníttatni, vájjon ez, ha hivatásánál és a helység geográfiai fekvésénél fogva ahhoz a községhez van kötve, vájjon összeköttetésbe jöhet-e az ország intelligencziájával, mondjuk: a magyar néppel, a magyar lakossággal ? Feltéve, hogy így volna, a miniszter urnak czélja tulajdonképen az volna, hogy azért tanulják meg a nemzetiségek a magyar nyelvet, hogy jobban megértsük egymást. Ez helyes ; mi is szeretnők, hogy ha jobban megértenők egymást; de nem bírom józan eszemmel felfogni azt, hogy miért kelljen először ahhoz fognunk, hogy a nemzetiségieket a magyar nyelvre megtanítsuk, hogy azután megértsük egymást % Én megfordítva járnék cl, t. i. először értetném meg magamat a nemzetiségiekkel és azután taníttatnám meg azokat a magyar nyelvre és akkor, ha egyszer magamat velük, ha mindjárt nem is közvetlenül, hanem közvetve megértettem, akkor annak a tanításnak volna eredménye. De ha ez a felfogás érvényesül a jövőben is, erre a megegyezésre kevés a kilátás. Hiszen a nemzetiségieknek igen tekintélyes százaléka ma is beszél magyarul. Ha ezzel a tekintélyes százalékkal az urak nemcsak hogy a teljes megértést, hanem egyáltalában még az érintkezést sem akarják ; ha a nemzetiségiek kisebb részéve] ma sem akarnak és nem tudnak egyetérteni és békét létrehozni : akkor nem birom elképzelni, hogyan fogják elérhetni ezt akkor, a midőn majd az összes nemzetiségiek beszélni fogják a magyar nyelvet. Hiszen a politikai egységhez és a kölcsönös megértéshez nem okvetlenül szükséges a nyelvegység ; hiszen tekintsük az urakat, a magyar fajt. Ma már konstatálható, hogy önök egy nyelvet beszélnek és kérdezem, hogy vájjon az urak hány pártra oszlanak és azok milyen viszonyban vannak egymással ? P. o. egyetértenek-e egymással a koaliczió és a szabadelvűpárt vagy a haladópárt tagjai ? Egyetértenek-e egymással a koaliczión belül a függetlenségi j)árt és a néppárt stb. í