Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

230 139, országos ülés 1907 április 15-én, hétfőn. igyekezve különösen az országot meggyőzni, hogy ezen törvényjavaslat igen szükséges, hasznos és ezélszerű. Ha, mondom, csodálkozásomnak adok kifejezést a felett, hogy a többség oldaláról oly kevesen méltatták figyelemre ezt a törvényjavaslatot, akkor még inkább kell, hogy csodálkozásomnak kifejezést adjak azon mód felett, a melyen a többségi pártok részéről a felszólalások történtek. Én őszintén megvallom, a legnagyobb figyelemmel kisértem a vitának menetét. Miután ez a törvényjavaslat nemcsak az én pártomnak felfogása szempontjából érdekelt, nemcsak mint politikust, hanem mint iskola-embert is rendkívül érdekelt ; minden beszédet, a mely ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával itt elhangzott, a legnagyobb figyelemmel meghallgattam, a mikor itt voltam, ha pedig nem voltam itt, elolvastam az »Értesitő«-ből. És olvasva a többségi oldalról történt felszólalásokat, azt látom, hogy egyik része a szónokoknak azért fogadja el a törvényjavaslatot, mert rendkívüli, különös bizalommal viseltetik az igen t. kultuszminiszter ur személye irányában. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Goldis László : Ez volt egyik főmotívuma azon felszólalóknak, akik ezt a törvényj avaslatot pártolni akarták. Egy másik része — a mi pedig az ilyenféle argumentácziónak még különösebb fajtája — meg azzal argumentált, hogy azért fogadja el ezt a törvényjavaslatot, mert mi nem fogadjuk el. Tehát nem azt keresi: jó-e, helyes-e a törvényjavaslat, hanem mihelyt azt látja, hogy a nemzetiségi párt azt nem fogadja el, tehát a nélkül, hogy keresné tovább az indokait annak, hogy miért fogadja el, azt mondja, hogy azért, mert a nemzetiségi párt nem fogadja el, már valószínű, nagyon jó dolog lesz az és ő azt már azért is elfogadja. Természetesen ilyen szempontokkal hiába akarnánk vitatkozni. Én nagyon kerestem azokat az érveket az ellenoldalon levő felszólalók beszédjeiben, a melyekkel vitába bocsátkozhatom, a melyeket megczáfolnom kellene, de őszintén szólva, az igen t. kultuszminiszter urnak beszédjét kivéve, a többiben megczáfolásra váró anyagot nem találok. így különösen hiába szeretnék vitatkozni az igen t. előadó úrral, mert annak a tárgynak, a melyet leginkább akart kimeríteni, a fonalát elvágta az elején az elnök ur, mivel az előadó urnak megtiltotta, hogy a nemzetiségi kérdésről beszéljen. Pedig ugy látszott, hogy itt volt az applombja, itt volt az ereje felszólalásának, itt voltak azok a hatalmas argumentumok, a melyekkel szemben lehetett volna vitatkozni. De t. ház ezt a jó tárgyat az elnök ur elvette tőle és igy tőlem is elvette az alkalmat, hogy a t. előadó úrral ebben az irányban polémiába szállhassak. Mert különben nemzeti motívumokon kívül — de ott sem a motívumok elsorolása által, hanem inkább csak általános szólamok által — a t. előadó ur a törvényjavaslatnak megerősítésére érveket nem hozott fel. Velünk való polémiája során a t. előadó ur azt állította, hogy mi azt kifogásoltuk volna első előadói beszédében, a melylyel bevezette a vitát, hogy bizonyos felekezetekre azt fogta rá, hogy nemzetiségi érdekeket is istápolnak iskoláikban. Erre már előző beszédemben is megfeleltem. Azt mondottam akkor, hogy nem tartom helyénvalónak, hogy kifogásolni lehessen, hogy egy felekezet, a melyhez bizonyos nemzetiségi többségek, tömbök tartoznak, az ő felekezeti iskoláiban egyszersmind azoknak a nemzetiségeknek nemzetiségi, kulturális érdekeit is védi. Azt nem lehet rossz néven venni és nem lehet olyan színben feltüntetni, mintha ez a motívum már alkalmas volna arra, hogy megrendítse a felekezeti iskolákba vetett hitünket és bizalmunkat. Azt mondotta, illetőleg azzal vádolta meg a felekezeti iskolákat, hogy azok azért nem j ók, mert azok körében egyszersmind bizonyos nemzetiségi érdekeket is megvédenek az iskolafentartók. Én azt hiszem, t. ház, nem árt újból ismételni, hogy igenis, mi nemcsak hogy ezt kifogásolhatónak nem tartjuk, de ellenkezőleg, el is várjuk az egyházaktól, hogy nemzetiségi érdekeinket az ő felekezeti iskoláikban istápolják. Mert épen önök mondják, hogy különben más nemzetiségi jogok nincsenek, azt azonban elismerik, hogy vannak nemzetiségi egyéni jogai minden polgárnak; hát akkor szeretném tudni, hogy az ilyen egyéni jogokat hol lehet istápolni, hogy ha még azon felekezeti iskolákban is, a melyekhez az illető nemzetiségi tartozik, el akarják tiltani az illető felekezetet, hogy azokban az iskolákban nemzetiségi, kulturális nemzetiségi érdekeit megvédhesse. De mi nem is annyira a t. előadó urnak ezt a kifogását róttuk meg erősebb kifejezéssel, hanem kifogásunk van az eüen, hogy meggyanúsítja azokat a felekezeteket, mint hogyha azok iskoláikban nem a nemzeti eszmét szolgálnák, — természetesen a nemzeti eszmét a maga valódi hazafias értelmében véve, nem ugy, a mint az némely sovinisztának a fejében megfogamzott, hanem a mint a magyar törvényekben le van fektetve, és a hogyan azt a valódi hazafiságnak szelleme szerint érteni lehet. Tehát azzal vádoltak meg bennünket, hogy ezen felekezeti iskolák, illetve iskolafentartók nem a nemzeti eszme, hanem ellenkezőleg, idegen nemzeti eszmék szolgálatában áUanak. T. ház! Ha a nemzeti eszmét ugy fogjuk fel a mint felfogni kell, hogy t. i. a nemzeti politikai egységhez, a magyar politikai egységhez tartozik ebben az államban mindenki, a nélkül, hogy e tekintetben pl, a magyarságnak több privilégiuma volna, mint a románságnak, vagy a tót népnek, ha igy fogjuk fel a nemzeti eszmét, és csakis igy lehet Magyarországon azt felfogni, akkor nem mondhatjuk, hogy a nemzetiségek idegen nemzeti eszmét istápolnak iskoláikban. Épen azért az ellen,