Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

226 Í39. országos ülés 1907 április 15-en, hétfon. E tekintetben, t. ház, nagy illúziókban ne ringassuk magunkat. Nem régen itt a házban szó volt Elzász-Lotharingiáról. Én ismerem Elzász-Lotharingiát még abból az időből, a mikor franczia tartományok voltak, ott jártam, és megismerve a népet, azt tapasztaltam, hogy az épen olyan, mint akárcsak a mi svábjaink Bácskában és a Bánátban, ugyanazon dialektust beszélték, mint ezek a svábok és a francziáknak, ennek a hatalmas franczia nemzetnek, 200 év alatt nem sikerült ezeket a svábokat elfrancziásitani. Az áll, hogy ha ez a sváb egyszer uri kabátot vesz fel, akkor már nem akar német lenni, hanem büszkeséggel mondja, hogy franczia. Voltam Parisban mint diák, voltak ott elzászi jóbarátaim, és ha azt mondták nekik, hogy németek, ez a legnagyobb sértés volt, erről nem volt szabad beszélni. Nálunk is igy van, t. ház, a bánáti vagy bácskai sváb, mihelyt uri kabátot vesz fel, nem akar német lenni, hanem magyar. (Felkiáltások a baloldalon: Az a helyes!) Epén igy állunk a katholikus szerbekkel; ott van pl. t. képviselőtársam, Manojlovics, szülőhelyén, Szabadkán, mihelyt az uri kabátot felveszi, nem akar bunyevácz lenni, hanem magyar. (Helyeslés.) Ne tessék illúziókban ringatni magukat. Van bizonyos mozgalom a katholikus bunyeváczok, szerbek közt, kik Budapesten, Bécsben vagy Gráczban jártak iskolába, ámbár van nekik uri kabátjuk, mégsem akarnak magyarok lenni, hanem megmondják, hogy szerbek vagy horvátok. A nemzetiségi eszme valami hatalmas mozgalom, az egy nagy hatalmas áramlat. A mikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur pénteken felszólalt, a mikor szó volt ama bizonyos, 1806-ban kelt magyar kanczelláriai rendeletről, én közbeszóltam. Én a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur helyén ezt a rendeletet nem czitáltam volna. (Felkiáltások a jobboldalon: Iliért?) Mindjárt megmondom. Miért mondja ez a rendelet, hogy lingua patriae, és miért nem mondja, hogy lingua Hungarica? (Mozgás.) Ne méltóztassék azt gondolni, hogy talán kótségbevonom, hogy ez nem volna a magyar nyelv, hogy lingua patriae alatt csakis a magyar nyelvet lehet érteni. De méltóztassék nekem megmagyarázni, hogy miért használta a magyar kanczellária azt a kifejezést, hogy lingua patriae? Molnár Jenő: Mert latinul is beszéltek! Polit Mihály: Megmondom, hogy miért. Sajnos, nagyon sajnos, hogy a magyar nemesség a múlt században és még a XVIII. században is a magyar nyelvet paraszt nyelvnek nevezte, ép ugy, mint az oláh, rácz és tót nyelvet, mert a hivatalban latinul beszéltek, otthon pedig németül és francziául. A magyar nemességben nem volt még meg annak a tudata, hogy a saját nemzetének nyelvét meg kell becsülnie; csak akkor, a mikor II. József a német nyelvet akarta behozni Magyarországon, akkor ébredt fel a magyar nemességben az a tudat, hogy a magyar nyelv nem paraszt nyelv, hanem fajunk nyelve s ezt a nyelvet kell érvényesiteni. Azt mondta a t. közoktatásügyi miniszter ur, hogy ő tudja, mi a singurális és mi a plurális. Hát én is tudom. (Derültség.) Kérem, Mária Terézia uralma alatt nem volt csak az a singuláris: lingua patriae, hanem volt plurális is. Ismeretes Mária Teréziának Batio Educationis czimü rendelete, a melyben felsorolja, hogy hány faj, hány nemzetiség van Magyarországon és azt mondja (olvassa): »Hungari proprie dicti...« Ez nem az a fajma gyár, de nem is az, a mit. mostan akarnak mondani, a magyar állameszme, mert ennek ellentmond a további textus. A rendelet igy folytatja (olvassa): »...Germani, Slavi, Croati, Ruteni, Illiri, qui omnes linguas habeant proprias.« Azt mondja tehát ez a rendelet, hogy mindezeknek a fajoknak és nemzetiségeknek van saját nyelvük. (Mozgás és zaj.) Nagy György: Ezt nem vonja kétségbe senki! Polit Mihály: De azért nem engedik ezen nyelveket érvényesülni Magyarországon. Arról van szó, hogy van-e joguk a nemzetiségeknek nyelvüket érvényesíteni és nem arról, hogy beszélni van joguk saját nyelvükön... Szász Zsombor: Most is joguk van! (Zaj.) Polit Mihály: ... arról van szó, hogy van-e jogunk az államban érvényesíteni. Nagy György: De nem az állam ellen! Polit Mihály: És épen ez az, a mit önök minduntalan tagadnak. (Ellenmondások; felkiáltások : Senki sem tagadja!) Igaz, hogy nem tagadják; hogy azt mondják: hiszen az a magyar nyelv az állami nyelv. Volt alkalmam mondani, hogy az a kifejezés » állami nyelv«, az nem európai kifejezés, és volt alkalmam mondani, hogy az »állameszme« nem eurójoai kifejezés. (Felkiáltások: Hát mi ? Magyar!) A t. közoktatásügyi miniszter ur engem azzal vádolván, hogy én Magyarországot mint keleti államot akartam odaállitani, azt mondja, hogy hiszen ez nem keleti állam, hanem nyugati állam és bizonyitja azt, hogy mi felkaroltuk a nyugati czivilizácziót. Helyes. De nem birtuk eltörölni Magyarországnak keleti jellegét. És, t. ház, midőn itt a közoktatásügyi miniszter azt mondja, hogy ő hive akar lenni a magyarországi tradicziónak — Magyarország, a régi Hungária sohasem volt minek a t. vallásos közoktatásügyi miniszter ur odaállitja, mert ő és az urak mindnyájan azt gondolják, hogy Magyarország homogén nemzeti állam, ós az által kényszeríteni akarják a nemzetiségeket, hogy beleolvadjunk ebbe a homogén magyar nemzetbe.