Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-138
198 138. országos ülés 1907 április 13-án, szombaton. Albert kultuszminiszter szerint legfontosabb részei azok, a melyek az állami és nemzeti czélokat szolgálják és azt mondja, hogy ő nem annyira a magyar nyelv tanítására fekteti a fősúlyt, mert az sokszor nem annyira az illető tanitó önkényétől és akaratától, mint egyéb körülményektől függ, hanem a fősúlyt a hazafias szellemre fekteti. Ez nagyon helyes, és én azt hiszem, hogy £L-Z £IZ iskolafentartó, a ki abból a czélból, hogy a tanitó a gyermekeket arra oktassa, hogy ne legyenek hivek a magyar államhoz és hogy más ilyen eszméket plántálhasson a gyermekek szivébe, hogy a mely iskolafentartó ebből az okból ellenzi az állami ellenőrzést, az nem bir joggal arra, hogy az autonómiára hivatkozhassak, hanem az tűrni köteles és az államnak joga van arra, hogy beavatkozzék. De hát, ha ez és nem a magyar nyelv oktatása a czél, akkor miért szubszummálja a miniszter ur a magyar nyelv nem kellő oktatását az államellenes vétségek közé ? Hiszen maga a miniszter ur konezedálta azt, hogy esetleg ezerből hárman emelkednek polczra a néptanítók tanítványai közül, hogy a magyar nyelv oly mértékű tanulására rászorulnak, mint a minőt a törvényjavaslat hangoztat és nagyon szellemesen azt mondta Maniu Gyula t. barátomnak, hogy ha megmutatja neki azt a hármat, akkor restringálni fogja a magyar nyelv oly mértékban való tanítását erre a háromra. Bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy az a három gyermek, a ki a maga érdekében ilyen nagy mórtékben megtanulta a magyar nyelvet, nem szorult rá arra, hogy a népiskolában nyerje ezt az oktatást. Bebizonyíthatom ezt az állításomat azzal, hogy a mikor én és Maniu Gyula t. képviselőtársam a népiskolába jártunk, egyáltalán nem tanították még a magyar nyelvet olyan mértékben, mint ma, hiszen csak akkor hozták be az 1879-diki törvényt. Sőt én magyarul beszélni nem tudtam, csak nagyon keveset, egy pár szót mindaddig, a mig a harmadik gimnáziumba nem kerültem. Olyannyira, hogy a gimnázium igazgatója nem akart befogadni a harmadik osztályba, mert azt hitte, hogy nyelvismeretem hiánya miatt nem leszek képes eleget tenni a követelményeknek és csak miután forszírozták szüleim és azt mondották, hogy nem akarják, hogy egy évet veszítsek és hogy elvisznek máshova, fogadott be feltételesen, a mennyiben t. i. képes leszek megfelelni a követelményeknek. És én nagyon szépen meg tudtam tamüni a magyar nyelvet, ugy hogy azt hiszem, egy idegen anyanyelvűtől még a kultuszminiszter ur sem kívánja a magyar nyelv nagyobb ismeretét. (Zaj.) Azt hiszem, hogy Maniu Gyula t. képviselőtársamnak magyar nyelvismerete tekintetében sem lehetnek kifogásai senkinek, pedig ő sem tanulta, csakis a középiskolában a magyar nyelvet. Tehát ha a törvényjavaslat csak annak a czélnak akar eleget tenni és csak azt a czélt akarja szolgálni, hogy a nem magyarajkuaknak alkalom és mód nyujtassék arra, hogy az állami életben a legmagasabb polczokra emelkedjenek, erre egyáltalában nincs szükség ilyen messzemenő intézkedésekre, a milyeneket a jelenlegi törvényjavaslat tartalmaz. A miniszter azt mondja, hogy nincs megszorítva az egyházak autonóm intézkedési joga azáltal, hogy abban az esetben, ha kétszer választanak az államilag segélyezett iskolák olyan tanítót, a ki ellen a miniszter állami szempontból kifogást emelhet, akkor az illető felekezet, az illető iskolafentartó elveszti tanitókinevezési jogát, és a tanítót a miniszter nevezi ki. És annak igazolására, hogy ez legfeljebb teoreticze képezhet sérelmet, de gyakorlatilag nem, hivatkozik az eddigi tapasztalatokra, t. i. arra, hogy tizenöt év óta, a mióta a törvénynek ezen intézkedése életbe lépett és öt kultuszminiszter ur is ült abban a székben, soha panasz nem volt az ellen, hogy e joggal visszaéltek volna. Abból, hogy eddig nem éltek vissza vele, nem következik, hogy a jövőben nem fognak visszaélni. Egyáltalában nem következik. Vegyük a dolgot ugy, a hogy van. A miniszter a nélkül, hogy tényeket hozott volna fel, a nélkül, hogy megjelölné az okokat, tisztán azért, mert állami szempontból kifogást emel azon tanitó ellen, utasíthatja vissza a tanitó választását, a nélkül, hogy ezt a határozatát megindokolná. Tehát a miniszteri önkénynek olyan tág tér engedtetik ezáltal, hogy nagyon is közelfekvő az, hogy ezzel esetleg vissza fognak élni. Alkotmánybiztositékokról beszélünk; azt mondjuk, hogy a közigazgatási bíróság hatáskörét ki akarjuk terjeszteni. Én azt hiszem, hogy ha tényleg alkotmánybiztositékokat akarunk, akkor még sem szabad 22.000 tanítót kinevezés tekintetében és a fegyelmi jog gyakorlása tekintetében a miniszteri önkénynek kiszolgáltatni. Én azt hiszem, hogy az ilyen kérdések csakis a bíróság elé tartoznak, különösen az államellenes cselekmények csakis a bíróságok hatáskörébe tartozhatnak, nem pedig egy politikai hatóság hatáskörébe. Alkotmányjogi szempontból, az alkotmány biztosítása szempontjából is nagyon helyes lesz, ha a miniszter ur és a t. többség majd azt az elvet fogja törvénybe iktatni, hogy ilyen esetekben mindig a miniszter ur határozatát tartozik indokolni és hogy fegyelmi esetekben, a mennyiben hivatalvesztést, vagy nagy T obb büntetést mond ki a miniszter, a miniszteri határozatokat a közigazgatási bíróság elé lehessen vinni, hogy legyen egy birói fórum, a mely az esetleges törvénysértéseket megakadályozhassa. Képzeljük el, hogy egy alkotmányellenes kormányzat akar hosszabb időre berendezkedni. Hogy fogja azt tenni? Egyszerűen ugy, hogy azokat a tanítókat, a kik nem paríroznak, államellenes cselekményért majd fegyelmi alá vonja, és miután a miniszteri önkénytől függ, hogy hivatalától el-
