Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

164 137. országos ülés 1907 április 12-én, pénteken. érának munkája által minden társadalmi osztály a maga igényeinek előtérbe tolásával, azoknak erőszakos érvényesülésével felbujtatott, mikor minden kéz felénk irányul, előbb nyitva, de ugy, hogy azt majd ökölre is összeszorítják, bogy ba az ő méltányos, vagy kevésbbé méltányos kívánságaik ki nem elégittetnek. (Igaz! Ugy van !) Ilyen körülmények közt vettük át a kormányzatot. Átvettük azt egy olyan helyzetben, melyben nem tudjuk, hogy közgazdasági jövőnk mit rejt, midőn az ország közgazdasági önállóságára való igényeit sikerül-e majd nekünk egy békés megegyezés utján létesíteni, vájjon nem kell-e ennek az országnak egy gazdasági harczot kiállani önállóságának érvényesítésére és el lesz-e hárítható ennek a veszedelme ? A kormány arra törekszik, hogy elhárítsa, reménylem, de nem tudom bizonyosan, hogy sikerül-e ? Ebben a perspektívában ennek a harczoló, közgazdasági önállóságáért küzdő országnak háta mögött pénzügyi erőnek kell állnia, egy olyan rendezett tele állampénztárnak, mely a közgazdaságnak hóna alá nyúlhat. Milyen lelkiismerettel lehet tehát tőlünk követelni, hogy kiürítsük az állampénztárt, hogy az állam pénzügyi helyzetét meggyengitsük és kimerítsük előre ? S ilyen körülmények közt mégis foglalkoztunk minden előtérbe nyomuló jogosult igénynyel a jognak és méltányosságnak szempontjából, csak azokat a határokat tartva szem előtt, a melyekkel az állam pénzügyeinek mint a nemzet egy nélkülözhetetlen erőrezervájának különösen a mostani pillanatok között tartozunk. És ha ilyen körülmények közt, midőn a leglelkiismeretesebb mérlegelés mellett csupán busz miihóval szaporíthatjuk egyik költségvetésről a másikra az állam rendes kiadásait, ebből a húsz millió maximumból hat milliót tudtunk kiszakítani csupán a tanítók fizetésének rendezésére : én megvallom, hogy ha valamely irányban nyugodt a lelkiismeretem, nyugodt lehet az abban az irányban, (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) hogy megtettem a vezetésemre bizott ezen fontos és tiszteletreméltó osztály érdekében mindazt, a mit a jelenlegi körülmények közt megtehettem. (Igaz ! Ugy van !) S hogy nem csekély dolgokról van szó, az itt felmerült követelményeknek pénzügyi következményeit akarom csak röviden a ház elé állítani. (Halljuk I Halljuk !) Hogy eléressék az a követelés, mely szerint a nem állami tanítók helyzete már ma tökéletesen egyenlővé tétessék az államiakkal, nagyjában a következő összegre volna szükség. (Halljuk ! Halljuk !) Nem állami tanítók közt 11 ezernél több van olyan, a ki már 1893-ban és 1894-ben lett tanítóvá. Ezeknél, miután most a harmadik korpótlékba jönnek, már teljesen ki van fejlődve az a 400 korona különbség, a mely az állami és a nem állami tanítók közt, a mennyiben az állami kiegészités jön egyedül tekintetbe, a javaslat szerint fennáll. Tehát 400 koronával kellene egyenként kiegyenlíteni ennek a 11 ezer tanítónak illetményeit. Ez, kérem, azon matematikai tankönyvek szerint, a melyekből én tanultam. 4,400.000 koronát tenne ki évenként és ennyivel többe kerülne a rendezés, mint az a hat millió, a mely az én javaslatomból következik. Nem beszélek arról, hogy még egy egymillió hozzá jönne, ha az 1895-től 1899-ig szolgálatba lépett tanítóknál alkalmaznék ezt az eljárást, a kiknek háromszáz koronával kellene egyenként még gyarapítani a jövedelmét. Tehát ez a követelmény egymagában öt és fél millió korona többterhet okozna. Vegyük most már a kántori fizetés kihagyásának kérdését. Itt egészen pontos számadatokkal nem dolgozhatom, mert bár a statisztikai hivatal az én felkérésemre rendkívül becses és kimeritő adatokban mutatta ki az ország minden tanítójának illetményét, a kántori illetményeknek elkülönítését a legtöbb esetben nem is lehetett keresztülvinni. Hiszen az 1893 : XXVI. t.-czikk és a tanítói nyugdíjtörvény is gondoskodik arról az esetről, a melyben a kántori illetményt nem lehet különválasztani tisztán a tanítói illetménytől — s a vezetésem alatt álló minisztérium nyugdíj osztályának jelentése szerint kétharmad részénél a felekezeti tanítóknak áll fenn az a helyzet. Ilyen esetekben a nyugdíj megállapításánál a kántori fizetés az összes fizetés felének vétetik a nyugdíjtörvény szerint. Ha már most ezt veszszük kiinduló pontul és hogy ha csak azt a 13 ezer tanítót veszszük, a kik a törvényjavaslat mellékleteképen a ház elé terjesztett kimutatás szerint kiegészítésre szorulnak, ha a kántori fizetést kihagynék, ez a szám mindenesetre felemelkednék talán 20.000-ig, de én csak 13.000-et veszek, s akkor az eddigi maximális fizetésnek, 800 koronának felét véve, ez ismét 13.000-nek 400 koronával való több-javadalmazását jelenti, a mi megint 5,200.000 koronát tenne ki. Ennek a két kívánságnak teljesítése tehát együttvéve az országra majdnem 12 millió korona többterhet róna. És lehet-e komolyan beszélni ezekről ez igényekről, lehet-e azokkal komolyan előállani, lehet-e az állammal szemben azt a gondolatot támasztani, hogy ezeknek az igényeknek ma megfelelni képes ? (Felkiáltások: Nem!) De, a mi a felekezeti, a nem állami tanítóknak az állami tanítókkal való egyenlősítésének kérdését illeti, ott én in thesi annyiban egyetértek a felszólalókkal, hogy ezt én is elérendő czélul tűzöm ki. (Helyeslés.) Felvehetnem ugyan a vitát abban a tekintetben, hogy vájjon az a követelés, hogy az állami költségen eszközöltessék, olyan pereimotdrius jogosultsággal bir-e, hogy igazságtalanságról lehet beszélni, ha az állam azt nem teszi; de én nem veszem fel a vitát ezen a téren, mert minek vitatkozzam olyan törekvés elvi alapjairól, a melyet gyakorlatilag én is magaménak vallok, és a melynek teljesítését csak a fejlődő körülmények, különösen fejlődő gazdaságunk, megerősödő pénzügyeink feltételétől teszem függővé. (Élénk helyeslés.)