Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-135
135. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. 127 Ezt mondja ő arról a törekvésről, a mely nyilvánult és nyilvánulni fog, fájdalom, ezután is, mikor valakit nemzetiségéből nem erőszakkal, hanem segélyezéssel és fizetésemeléssel kivetkőztetni akarnak. Van egy rendldvül tanulságos passzus ebben a remek műben. Bátor leszek még csak ezt felolvasni Széchenyitől (olvassa) : »És most kérdem, s hazánk fő heveseitől kérdem : ugyanannál maradtak-e, mit a törvény parancsol, t. i., hogy a latin szó helyébe lépjen a magyar, vagy kalandoztak-e ezen határon néha túl is ? Régibb intézetek és egyesülések körébe, hol nem magyar volt a szó, mert alkotói sem valának magyar ajkúak, ugyan nem tolta-e a magyarság magát itt-ott máról holnapra erővel be'?« Elnök: Kérem, méltóztassék hangosan olvasni, mert meg nem engedhető, hogy a házban valaki olyan hangon olvasson, hogy azt sem az elnök, sem a ház tagjai, sem a gyorsirók ne hallják. Pop Cs. István : Megvallom, elnök ur, nem vettem észre, hogy a hangom lejebb ment (Mozgás. Olvassa) : »Némi gyülemben, némi vigalomban — oh boldog Isten, nem gyermekek vigalma-e ez % — Nem lőn-e a magyar kedvéért — igaz csak kisérlet végett — kiküszöbölve gyakrabban minden egyéb nyelv, mint mirigy 1 Ugyan hány szent szónoklat nem vala elvileg s parancsra intézve magyar nyelven oly hallgatókhoz, kiknek tizedrésze sem veheté be azt lelki táplálékul ? Bár a legkisebbe, mi időhiány és szövevény miatt ináról holnapra magyarrá át nem alakulhata, ugyan nem furta-e magát be a magyar nyelv nyakra-főre s ha erre gyenge vala, magas G-óliátként nem hangoztatá-e nemzetboszulói haragját a nyilvánosság nem egy orgánuma ? S hány lenézésre, hány méltatlanságra adott alkalmat az, ha valaki az elmezavar ez árjától mint lelketlen törzsök nem hagyá magát egészen elsepertetni e hazában, hol épen azok részéről hallatik nem egy fellengős szó : a kitürni-tudásról, az emberi méltóságról, a szabadságnak boszu nélkül fertőzhetlen létéről stb., kik ily zsarnokságok, ily rögtönzések főpapjai ? S ugyan e mindent egyszerre elárasztani akaró magyar hév nem növekedett-e már annyira, hogy az, ki elég bátor bármily szerényen is emelni szavát, mintha egy kis kimélet, egy kis béketűrés, tán messzebbre vezetne és jobban érlelné a hazai növényt, mint a most divatban lévő azon szünetlen korbácsolás, melynél sok még a kancsukát sem tartja rosszabbnak, ugyan nem növekedett-e, kérdem, e túlhév már annyira, mikép az, ki ily alakban látja a dolgot s bátran fel is szólni mer, ne legyen kitéve a rossz, a gyáva hazafiság, sőt a hazaárulás legémelygetőbb piszkaival is azok részéről minden változatokban bemocskoltatni, kiknek — mint mondják — minden csepp vérük a kölcsönös méltánylat és az egészen szabad elmesurlódás elve mellett buzog s kik a gyanusitásnak komoly ellenei ?« Azért idéztem ezt a nagy elmét, mert, a mint méltóztatnak látni, jó előre látott a jövőbe ez a nagy elme, és fájdalom, hogy ma is azokat, a kik mernek felszólalni, elnyomja a túlzás, a hamis hazafiság, mert a hazafiságot ma — mint azelőtt soha — igen sokan hiába veszik ajkukra, (ügy van ! a JcözépenJ Goldis László : Bérletbe veszik ! Pop Cs. István : En a magasabb eszmék fenségéről, mint a milyen pl. a haza, azt tartom, hogy annál jobb, minél kevesebbet beszélünk róla és annál jobb, minél tisztább helyen őrizzük szivünkben. (Zaj.) Az én őseim ezt a hazát vérükkel megvédték, erről okmányaim vannak, és jogosítva érzem magamat hazámról beszélni. Én nem tegnap, tegnapelőtt jöttem ide, hanem már nagyon sok évszázad óta vagyok itt (Derültség.) és vérünkkel szereztük meg ezt a jogot a hazához, ép ugy mint önök. Vájjon ezt a törvényjavaslatot is nem ez a szellem lengi-e át? Kern veszik-e észre, mélyen t. képviselőtársaim, azt a zugolódást, a melyről azt mondják önök, hogy mi mesterségesen szitjuk? Higyje el, gróf ur, nem mi szitjuk, hanem inkább a törvényjavaslat, mert fájdalmas, szomorú dolog volna Magyarországra, ha a népek csak akkor ébrednének, ha egy-két szerény ember, mint mi vagyunk, a kik szintén a népből valók vagyunk, mi izgatnék. Vannak ennek a törvényjavaslatnak olyan intézkedései, a melyeknek helytelenségét leszek bátor kimutatni és a melyekről azt mondhatom, hogy teljesen hatályon kivül helyeznek egyes alaptörvényeket. Én tehát azt hiszem, hogy appellálhatok a nagyméltóságú miniszter ur méltányosságára, mérlegelje és méltányolja az általam felhozottakat, mert a törvényjavaslatban igen sok hiba és hiány van javítani való. Szabadna kérnem, elnök ur, egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Pop Cs. István következik. Pop Cs. István: T. képviselőház! Mi a jelen törvényjavaslattal megtámadva látjuk anyanyelvünket ós autonómiánkat. Még nem találkozott széles e világon pedagógus, a ki azt mondotta volna, hogy az elemi népiskolákban a tudás első ismereteit másképen lehetne tanítani, mint az anyanyelven. Mikor én informáltalni akartam magamat, — mert jogász vagyok, nem pedagógus — és kérdést intéztem egy hires pedagógushoz, ez azt válaszolta, hogy nálunk Magyarországon csak Oomenius volt az, a ki mellette nyilatkozott, csak Comenius gondolt arra a képtelenségre, hogy lehet az elemi iskolákban kisérletet tenni arra, hogy más nyelven is tanítsanak; ez a Oomenius megmondotta a véleményét, nem ismétlem; a dolog annyira természetes, hogy a világ már nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel, mint a hogy nem foglalkoznak az u. n. ördögökkel.