Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-135

124 135. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. letéve, ugy a hogy a törvénytudósok azt magyarázták és ugy a hogy Deák Ferencz azután magyarázta, én ezt az állameszmét nemcsak elfogadom, hanem kész vagyok bármely perczben társaimmal együtt életemet feláldozni érte. De a hány politikus van Magyarországon, annyi állameszme van. Én bátor vagyok önöknek a figyelmét felhívni arra, a mit épen a miniszterelnök ur mondott, a ki azt mondotta, hogy ő az állameszme definiczióját és tartalmát illetőleg nem ért mindenben egyet báró Bánffy Dezsővel. Tehát van Bánffy Dezső-féle, van Wekerle Sándor-féle, és van még nagyon sok másféle állameszme. Ha az 1868 : XLTV. t.-cz. 1. §-a értelmében mi nemzetiségek' együtt képezünk egy politikai nemzetet, akkor első kötelessége a miniszter urnak valamit juttatni az állam kincstárából a románok, szerbek és tótok kultúrájára is. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) Azt mondják mindig, hogy a magyar állam nyelve a magyar, az van vezérszerepre hivatva, ezt a kultúrát kell kiválólag kultiválni, fejleszteni, hogy titeket is meghódítson, azonban gondoskodni fogunk arról, hogy a ti kultúrátok is minél magasabb polczra emelkedjék, mert csak akkor lehet ez a nemzet egészséges, ha valamennyiünkből van összeállítva, ha valamennyien műveltek vagyunk, ha valamenynyien úgyszólván egészséges alkatrészei vagyunk annak a politikai nemzetnek. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) Ennek az állameszmének szempontjából nemcsak abszolúte felesleges ez a törvényjavaslat, hanem veszélyére van ennek az állameszmének. Mocsárja Lajos, a kit tegnap már majdnem abczugoltak, nagyon sokat foglalkozott a nemzetiségi kérdésekkel, az iskolaügy gyei is. Mocsáry a Kossuth-pártnak disze volt és e pártnak ő adta azt a tartalmat, a mely hódított a nemzetiségek között. Egy hang (baljdől) : De megbuktatta magát. Pop Cs. István ." Mikor Berzeviczy előterjesztette ismeretes törvényjavaslatát, ő, a ki mint ajiostol szerette, a mennyire lehetett, dédelgetni azt az ideáját, hogy a nemzetiségekkel való ellentéteket kiegyenlítse, az »Egyetértés«-be, a melynek Kossuth Ferencz volt akkor főmunkatársa és Eötvös Károly szépirodalmi munkatársa, erről a törvényjavaslatról a következőket irta : »Maga ez a mérsékelt javaslat is annyira belevág a nemzetiségeknek azon jogába, melyet kímélni akarni állit maga a miniszter ur is, hogy t. i. nemzetiségének fentartásában senki ne háborittassék, annyira belevág a felekezetek törvényes önkormányzati jogaiba, annyira kiteszi a nemzetiségeket és felekezeteket folytonos szekatúrának, oly diszkréczionális jogot ad mindenféle bohóságnak, annyira visszaállítja azt az utálatos, bürokratikus, u. n. Plackerei-t, mely az abszolút rendszert oly gyűlöletessé tette : hogy százszorosan többet ártunk annak a nagy emfázissal hangoztatott nemzeti összeforradásnak, az egymást »megértésnek«. mint használunk azáltal, ha a nemzetiségi gyerekeket egy-egy magyaT hazafiságtól csepegő szavalatot elgagyogni, azt az emiitett tíz százalékot ugy a hogy magyarul olvasni, irni, vagy akár a magyar nyelvet beszédben is kerékbe törni megtanitottuk.« (Igaz! Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) Ez a nagy elme tehát meg van győződve arról, hogy annak a törvényjavaslatnak, a mely sok mindenben szakasztott mása a jelenlegi törvényjavaslatnak, magyarosító tendencziájávai csak épen az egyenetlenséget fogják szítani, csak épen ennek számára készítik elő a talajt. Miért tcszszük mi azt, hogy Magyarországnak legnagyobb államférfiait hívjuk fel tanúságtételre ebben a nehéz, emberfeletti küzdelemben ? Ha önök elmennek innen a Dunapartra, ott látják legelőbb gr. Andrássy Gyula szobrát, azután a nagy Széchenyiét, Deák Ferenczét, Eötvösét, ott látják a nagy költőét, Petőfiét. Vájjon miért állított a magyar nemzet ezeknek spontán szobrot ? Azért, mert ők voltak a magyar államnak megalkotói, mert ők mutatták meg önöknek az utat, a melyen haladva ezt az államot boldoggá tehetik. Félek azonban, hogy azok az urak, a kik tegnap leócsárolták Mocsáry Lajost és a kik azt mondták, hogy naiv volt Deák és Eötvös, mikor elhalnak, a >>Friss Ujság« csak azt fogja irni, hogy »voltak képviselők, éltének és meghalálozának«. Ennyi lesz az egész örök időkre és nem fog folytatódni a Dunaparton a remek szép szobrok sora. Én ebben a sorban a legdíszesebb helyet annak adnám, a kiről azt mondotta Irányi Dániel, a régi függetlenségi pártnak egyik nagy disze, és lelke, — a kinek ajkairól a sovinizmus igéi még nem hangzottak el és a ki nem volt bizalmatlan sem az egyházak, sem a nemzetiségek iránt — a kiről azt mondotta Irányi, hogy Magyarország uj alapitója az lesz, a ki a nemzetiségi kérdést valamennyiünk örömére és megelégedésére meg fogja oldani. (Helyeslés és tapsok a nemzetiségiek padjain.) Azt mondják ugyan rólunk, hogy mi csak fecsegünk és hiábavalósággal töltjük el az üléseket, de én azt hiszem, hogy meggyőzhetem a t. képviselőházat arról, hogy valamit mi is tudunk, vagy legalább a legjobb lelkiismerettel igyekszünk valamit tudni; meg van bennünk erre a jó szándék ; mi megtanultuk Magyarország történetét, ismerjük az alkotmányát és ragaszkodunk hozzá. Ha önök el fogják olvasni ezt a törvényjavaslatot, akkor meg lesznek győződve arról, hogy ez oly flagráns ellentétben van a létező törvényekkel, a mely méltán felkeltheti csodálkozásukat és csodálkozhatnak majd azon is, hogy épen gr. Apponyi Albert terjesztette e törvényjavaslatot a t. ház elé. Én, a ki mindig bámultam az ő szónoki nagy képességeit, sohasem hittem volna, hogy ez a nagy elme nem éltetni, hanem perzselni és hamvasztani fog, a mint azt ezen törvényjavaslatában teszi. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) Azt kérdezik tőlünk és ezt vádként dobják ki ellenünk a közvéleménybe, hogy miért bolygat-