Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-122

Í25. országos ülés 1907 márczius 7-én, csütörtökön. m hiszem, ennél méltányosabb, törvényesebb dolgot kívánni sem lebet. Hogy az 1898 : XIX. t.-czikk és az azt megelőző 1879 : XXXI. t.-czikk mily terheket hárított a székelységre, annak bizonyítására felhozzák kérésükben azt, hogy magában Udvarhely vármegyében 1889 január 1-étől 1896 január haváig, tehát összesen 17 év alatt büntetés és kártérítés czimén 1,433.269 koronát és 08 fillért, erdőkezelési költség czimén 326.400, hatósági erdőőrök fizetése, természetben kiszolgáltatott járandóságok, őrházak építése czimén 80.000 és fautalvány, faeladási igazolványok beszerzése és kiállítása czimén 100.000, csemete-ültetés és beerdősités költségére 250.000 koronát fizettek. Ilyformán a felsorolt czimeken kiadásuk 2,189.669 korona és 08 fillér volt. (Mozgás.) Körülbelül ilyen az arány a többi székely vármegyékben is. Az erdőtörvény hiányait itt a házban többször beszélték már meg. Hogy csak egyre mutassak rá, 1901 szeptember 3-ikán e kérdésben a mostani miniszter urat, a ki akkor is földmivelésügyi miniszter volt, meginterpellálta Molnár Józsiás orsz. képviselő a székelység lelkes védője és a miniszter ur az adott válaszban beismerte, hogy sok igazságot mondott az interpelláló, de azt állította, hogy tul sötéten színez, hogy nem mindenben felelnek meg egészen hiven a valóságnak azok az adatok, melyeket felhozott és épen az interpelláló állításának megdöntésére hivatkozott arra, hogy a lehető legméltányosabb eljárás vezeti őket a székely erdők kezelésénél, a mit bizonyít az is, hogy míg az egész országban az erdőknek legeltetési szempontból tilalmazott területe 35'4 % tesz Id, addig a Székelyföldön ez az arány csak 23 %-ig terjed, vagyis 77 %-a az erdőknek az, a mely a Székelyföldön legeltethető. Itt a tévedést két szempontból látom. Egyfelől a székely közbirtokossági erdők egész más jogi természettel birnak, mint a többi erdők, ezeket ugyanazon jogi szempontból elbírálni nem lehet, mert ezeket az állammal 1888-ban kötött szerződés határozatai szerint kell vizsgálat tárgyává tenni. Másfelől a tévedést abban látom, hogy nem vette figyelembe a miniszter ur azt, hogy a Székelyföldön az egyes földek művelési szempontból miképen oszolnak meg. Míg más részeiben édes hazánknak túlnyomó többségben van a szántóföld, addig a Székelyföldön a statisztika kimutatása szerint a termékeny területekből a szántóföld 23%, a rét és legelő területére, valamint a kerteknek termékeny területére esik 31%, az erdők pedig 45%-ot tesznek ki, tehát majdnem felét a termékeny területnek. Természetes, hogy ilyen megoszlás mellett az erdőterületből legelő számára többet kell szabadon hagyni, mert tulaj donképeni, vagyis u. n. gyeplegelő nincsen. Mikor folytonos panasz hangzott fel a székelység részéről abban a kérdésben, hogy az állattenyésztés pusztul, senyved, mert az erdő tulszigoru kezelése és a véderdő-jellegnek kiterjesztése által elvonatik a székely állattenyésztő nép elől a legelő, akkor azzal állottak elő, — ezt az ellenvetést én is hallottam többször — hogy elég a legelő, hanem a nép nem gondoskodik a legelő feljavításáról. Hogy ez az állítás nem áll meg, nem hivatkozom népgyűlési határozatokra, nem hivatkozom az általános felfogásra, hanem hivatkozom igenis magára a földmivelésügyi miniszter úrra. A magyar királyi földmivelésügyi miniszter kiadványai közt 4. szám alatt 1905-ben megjelent a székely akcziónak az ismertetése. Ebben az ismertetésben az ismertetés összeállítója, a ki a miniszter megbízásából állította össze az adatokat, többek közt ezt mondja (olvassa) : »Mivel továbbá ugyané helyszínelések alkalmával beigazolódott, hogy az erdőgazdasági üzemtervekben a legeltetés nincs mindenütt ugy szabályozva, a mint azt a birtokosság igénye megköveteli, és a mint az az erdő f entartásának veszélyeztetése nélkül lehetséges volna, elrendeltetett, hogy az összes állami kezelés alatt álló erdők üzemtervei e szempontból revideáltassanak.« Tehát elismeri a miniszternek a kiküldöttje, hogy az erdőgazdasági üzemtervek nem felelnek meg ott mindenben a nép érdekének, és szükségesnek tartja ennek a revideálását. Ez azonban a mai napig nem vitetett keresztül. A legelőhiányra vonatkozólag a tusnádi székely kongresszus is felemelte szavát. Ott egy hosszú határozatot hoztak, a melyet csak röviden ismertetek. Ebben a határozatban kimondják azt, hogy a legelőnek állandóan alkalmas területek az erdőállományból kebeleztessenek Id, a legeltetésre nem alkalmas területek pedig szoroztassanak oda be. Kívánja továbbá a tusnádi kongresszus, hogy a birtokos gazdasági czéljaira és szükségleteire való tekintettel az erdők egy része legelő-erdőkké változtassák át. Kívánatosnak tartotta a kongresszus, hogy az 1898. évi XIX. t.-cz. szerint az erdőkezelési költségek is méltányosabban állapíttassanak meg. Es csodálatos az, hogy a kongresszuson a miniszter megbízásából jelen volt Horváth Sándor miniszteri tanácsos ur, kinek nagy szocziális érzékét, a nép iránti szeretetét és nagy szaktudását szives készséggel elismerem, elfogadta a miniszter nevében a hozott határozatokat, de már ott jelezte, hogy azok megvalósítása valószínűleg hosszú időt fog igénybe venni. A hosszú idő az, hogy 1902 óta — akkor volt a kongresszus — ebben az irányban egy lépés sem történt. Elfogadom azonban indokolásnak, hogy a szerencsétlen politikai helyzet gátolta a földmivelésügyi kormányzatot abban, hogy a székely nép régi sérelmeit orvosolja, és a székely akcziót helyesebb mederbe terelje. A legelő feljavítására vonatkozólag a kormány részéről az a védelem hangzott fel, hogy a székelyföldi gazdasági akczióra költségvetésileg megállapított összeg egyrésze erre a czélra fordíttatott. En már az 1907. évi költségvetés tárgyalásakor diffikultáltam azt, hogy mig a hegyvidéki akcziónál tételről-tételre ki volt mutatva, hogy mily czélra mekkora összeg fordittatik, mennyi jut a megszavazott összegből a kiosztott tenyészállatok biz-