Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-95
72 95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. megoldásnak azt találnám, ha a reformtörvény megfelelő alkalmazásával módját tudnánk annak ejteni, hogy a tulnagy hitbizományoknak okszerűen leválasztható részei adassanak ki kis bérletbe, hosszú, mondjuk, 30 éves bérletekbe a vidéki parasztságnak. (Közbeszólások a balközépen: Az lehetetlen 1) Az önök véleménye egészen más lehet, ne keverjük azt most össze. (Felkiáltások a középen : Nonsens !) T. ház ! Ezzel a rendszerrel, a melytől én egészen uj levegőt várnék (Zaj. Ralijuk ! Ralijuk !) Magyarország belügyi történelme terén, elérnénk azt, hogy a szegény parasztember kapna földet a nélkül, hogy pénzecskéjét, hitelét bele kellene fektetnie a földjáradékba. így fundus instruotusba, forgó tőkébe fektethetné azt be, s lenne belőle életerős, gyönyörűen fejlődő gazdasági exisztenczia, mig a mai parczellázás mellett nyomorult helóta lesz, takarékpénztári rabszolga, takarékpénztári jobbágy. (Igaz! ügy van! Taps a baloldalon.) Ha, t. ház, megcsináltuk azt a felszabadítást, hogy a nemesi jobbágyságot eltöröltük, akkor el kell törülnünk a merkantil-jobbágyságot is. (Élénk helyeslés.) Egy hang (a középen) : A járadékbirtokokkal! Nagy Emil : Mindjárt reá térek arra is. Ha, t. képviselőház, az életerős parasztságnak, a környékbeli jjarasztságnak, a becsületes, jó népnek tudnánk a hitbizományok egy részét kis bérletekbe átadni, ezzel más oldalról módja lenne nagybirtokosnak akár eszkomptáltatni, akár más valami módon tőkésiteni a bérösszegeket; az igy nyerendő tőkével azután megcsinálhatná a földjén azt, hogy nyersterményeit végre egyszer már maga dolgozhatná fel, s nem kellene tovább is megmaradnia abban a szerencsétlen extenzív gazdálkodásban, a mely teljességgel kizárja a földnek gazdaságossá tételét, iparositását, intenziwé fejlesztését. (Igaz! Ugy van!) így a nagybirtokos gyárakat tudna feláUitani és nyersterményeit maga, önáUóan tudná feldolgozni, s más oldalról boldoggá tenné a parasztot is. (Igaz! Ugy van!) Ez, t. ház, sokkal szebb eszme és szebb terv, mint ha radikális eszmékkel vagy bárminő frázisokkal próbáljuk a magyar népet a magyar uri osztály ellen felizgatni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az én lelkemben, t. ház, az eszmény megvan. A magyar nép szocziális fejlődéséért mindenre képes vagyok. (Tetszés.) Azonban nem tartom azt, hogy e czél eléréséért okvetlenül el kell rúgni lábunk alól mindent, a mi régi, mindent, a mi történeti. (Igaz ! Ugy van ! ) A miként 1848-ban fel tudott emelkedni a nemesség arra a gyönyörű júedesztálra, hogy forradalom nélkül megtudta csinálni a jobbágyság felszabadulását, akként bizom én abban, hogy lesz annyi józan érzékük a mi nagy urainknak, hogy nem fognak reá szorulni a városi szenzálok bujtogatására, azért hogy a népért valamit tegyenek. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Remélem, hogy a magyar néppel szemben meg fogják csinálni tudni ők maguk azt a szoeziális politikát, a melyet a mai századnak haladó korszelleme megkíván, s a mely szellem, ha most megvalósulást nem nyer, tíz év múlva egészen más alakban fog feltámadni, (Igaz! Ugy van!) a melyet pedig ma, okszerű birtokpolitikával a magyar faj dicsőségére tudnánk alakítani. (Igaz! Ugy van ! Elénk helyeslés.) T. képviselőház ! Kelemen Samu t. barátom a járadékbirtok elve felett tör pálczát. Én a magam részéről a járadékbirtok elvét végtelen fontosnak tartom. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés a középen.) A különbséget abban látom, hogy ha a paraszt ember tőkefizetés ellenében veszi meg a földet, a takarékpénztár jobbágya lesz, ha ellenben járadékkal tud fizetni, a vételt sokkal előnyösebben csinálhatja meg. E tekintetben hivatkozott t. barátom a német helyzetre. De ezzel szemben megjegyzem, hogy t. barátom, ugy látszik, csak az 1886-diki »Ansiedelungsgesetz«-re fordította figyelmét, és elfelejtette, hogy 1890-ben, 1891-ben, 1896-ban és 1900ban az 1886-diki törvényt, a melyet ő idézett, sok tekintetben megváltoztatták, (Ugy van ! balfelől.) sőt 1902-től fogva 350 millió márka alaptőkét bocsátott az állam ez eszme keresztülvitelének rendelkezésére. Ha tehát az olyan gyenge intézmény, lenne, nem lehetne feltételezni azt, hogy a német törvényhozás 350 miUió márkát, egy előttünk hallatlan összeget bocsásson a járadékbirtok rendelkezésére. A mi pedig a Small-holding-act kérdését illeti, erre nézve t. barátom nagy tévedésben van, mert ő hivatkozott arra, hogy 1892-ben hozták be ezen intézményt — a járadékbirtokot — Angüában és már 1894-ben ismét hatálytalanították, tehát azt mondja t. barátom, hogy ebből is látszik, hogy a járadékbirtok intézménye nem állja meg a helyét. Csakhogy, t. képviselőtársam, ha angol példára hivatkozunk, oda kell magunkat képzelnünk az angol viszonyok közé. (Helyeslés balfelől.) A mint jól méltóztatnak tudni, Angliának és Walesnek egynegyedrésze van 874 személy tulajdonában, Skócziának háromnegyedrésze van 580 személy tulajdonában és Írország fele 744 személy tulajdonában van. Angliában tehát az óriási latifundiális hitbizományok rendszerét pillantjuk meg, a mely latifundiumok azonban, kivéve az angol kerteket és vadászterületeket, alig vannak házi kezelésben, hanem nagy általánosságban ki vannak adva közéj)- és kisbérletekbe. Ezen konzervatív alapon létesült birtokpolitika jellemzője Angliának, a mely mellett az a latif undiumos ur gyárakban, ipari és kereskedelmi vállalatokban, bányákban és hajóvállalatokban van elfoglalva, földjeit pidig közép- és kisbérletek formájában értékesiti. Ennek folytán a konzervatív párttal szemben a liberális pártnak volt mindig az a tendeneziája, hogy a járadékbirtok révén ezt a helyzetet megszüntessék és a parasztnak szabad tulajdont adjanak. A midőn tehát 1892-ben a Gladstone-kabinet azt a Small-holding actot keresztülvitte, ez a liberálispárt győzelme volt, szemben a konzervatív bérleti felfogással. A midőn 1894-ben Gladstone
