Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-114

512 1H. országos ülés 1907 február 21-én, csütörtökön akkor a szakaszt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 154. §. 2. Hammersberg László jegyző (olvassa a 154. §-t). Elnök : Ha szólani senki sern kivan, kérdeni a t. házat: méltóztatik-e a 154. §-t változatlanul, a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 155. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 155. §-</ Mezőfi Vilmos ! Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! Nem akarok ellentétbe jutni a ház határozatával, a mely már az általános vita során megnyilatkozott abban, hogy elfogadott egy határozati javaslatot, a mely utasítja a pénzügyminisztert arra, hogy a bányatársládák szabályozására vonatkozó javaslatot a bányatörvénynyel együtt a ház elé terjeszsze. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy az előttünk lévő szakasznál módosítást ajánljak. Indokolom beterjesztendő módosításomat azzal a közismert ténynyel, a melyről itt a házban ismételten beszéltek és a melyet az államtitkár ur is konczedált, hogy a bányatársládák nem állanak azon a színvonalon a betegsegélyezés szempontjából, mint a mit ez a törvényjavaslat stipulál, mert egyrészt kevesebbet nyújtanak a bányamunkásnak, mint ez a törvényjavaslat, másrészt több járulékot követelnek a bányamunkástól, mint ez a törvényjavaslat követel azoktól a munkásoktól, a kik ennek a törvénynek a keretébe tartoznak. A bányatársládákban ma 12—14% a hozzájárulási arány. Ennek nagyobb részét a munkások viselik és csak kisebb részét viselik a bányatársaságok. Ebből a 12—14% hozzájárulási arányból is nem tisztán bányamunkásokat segélyez baleset és betegség esetén, hanem ezen befizetett járulékok jó része egészen más czélokra is fordittatik. Es itt nem tudom osztani Lázár Pál t. képviselőtársam szakavatott f ölszólalását, melyben a bányatársládákról szólott és azt mondotta : nem áll az, hogy a bányatársládák járulékot adnak az iskolák és kórházak építéséhez, hanem a bányavállalatok építik az iskolákat és kórházakat. Előttem van egy szakértői kimutatás, melyet a kerületi betegsegélyző pénztárnak egy szakértő hivatalnoka állított össze. Ebből azt olvasom, hogy a kincstári bánya- és kohóműveknél iskolai kiadásokra 10.000 korona lett kiadva a társládák pénzéből, a magánbánya- és kohóműveknél ugyanezen czélra 32.000 korona lett a bányatársládák pénzéből kiadva, ugy hogy a bevételnek csak 71%-át adták a társládák a munkások segélyezésére, 16% fordíttatott kezelési költségekre, — ez a kincstári társládákra vonatkozik — a magántársládáknál 72% fordíttatott a munkások segélyezésére, a többi pénz iskolai czélokra. kezelési költségre és más czélra lett fordítva. Ez biztossá és kétségtelenné teszi, hogy a társládákba befizetett munkásfillérek nem arra a czélra lesznek fordítva, mely hivatásuk volna. De az is kétségtelen, hogy kevesebb segélyezésben részesítik a bányatársládák betegeiket. Habár utána jártam, sajnos, nem tudtam szerezni bányatársládai alapszabályt, magánértesülés után mondhatom azonban, hogy pl. a petrozsényi szénbányánál a napi tápsegély, melyet a beteg bányász kap, 60 fillér, továbbá orvos és gyógyszer. Ez a törvényjavaslat intézkedéséhez képest igen csekély, mert ez a törvényjavalsat 50%-ot ad táppénzben, a mi nagyon ritka esetben lesz 60 fillér, legtöbb esetben 50, 60, 70 krajczár és 1 forint. A bányász-munkások tehát határozottan rosszabb helyzetben lesznek, szemben az ezen törvénynyel biztosított munkásokkal, tehát a bányatársládák fenn nem tarthatók. A bányatársládákat reformálni kell, nem ugy, a hogy a határozati javaslat mondja, melyet a ház sajnálatomra már elfogadott, hanem ugy,hogy a bányászmunkások bevonassanak kötelezőleg ezen törvényjavaslat keretébe. De sürgősen szükségessé teszi a bányatársládák intézményének feloszlatását, vagy alapos, mélyreható reformálását, oly értelemben, hogy ezen törvényjavaslat körébe vonassanak be a bányászok, az a tény is, mely szintén elhangzott ebben a házban, hogy egy másik nagy abuzusa is van a bányatársládák intézményének, és ez az, hogy ha az a bányamunkás nem tetszik a munkaadó bányavállalkozónak vagy valamely hetedrangu közegének, ki felette jogkört gyakorol és elbocsátja azt a munkást, az elveszti összes, a társládába befizetett filléreit, elveszti teljesen ezt a jogigényt és nem következik be az, a mit az államtitkár ur ezen törvényjavaslat dicséreteként elmondott, hogy ha az a munkás Budapesten tagja volt a pénztárnak és keresete Brassóba szólítja és ott megbetegszik, ott is élvezi ezen javaslat áldásait és betegség esetén kap táppénzt, baleset esetén pedig a bal esetjárulékot, mert a bányászmunkás, ha a resiczai bányából kidobják, ha be is lép a tatatóvárosi bányába, nem kapja azt, a mit Resiczán befizetett. (Egy hang : Ez ugy van !) Ez feltétlenül hiány és abuzus, a melyet megtűrni nem lehet. Annak igazolására, milyen szivtelenséggel járnak el a bányavállalkozók és tulajdonosok, bemutatok egy falragaszt, a melyet Petrozsényben ragasztottak ki 1906. szeptember 6-ikán, a mikor ott a szegény bányamunkások sztrájkba léptek, mert talán egy vagy két hatossal több munkabért akaTtak a dúsgazdag szénbánya-váüalkozóktól kicsikarni, a kik itt a szén árát horribilis magasra srófolják és a fogyasztókat nyúzzák. Mert ezek a szegény szénbányászok elhatározták a munkabeszüntetést, hogy pár hatossal többet keressenek, a sztrájk után egy-két hétre falragaszok jelentek meg Petrozsény falain, a mely falragaszoknak egy passzusa igy hangzik (olvassa) : »Egyuttal értesítjük összes miinkásainkat, hogy munkarendszabályunk 20. §-a értelmében mindazon munkásokat, kik szerda estélig munkába nem állanak,