Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-94

94. országos ülés 1907 január 21-én, hétfőn, 43 lom, nem veszi rossz néven, ha én ezt nemcsak szokásos küátásbahelyezésnek, de pozitívumnak is veszem.. Épen ezért, t. ház, ezúttal csak két anomáliára . akarok mutatni. Az egyik az, hogy a mig a kisebb értékű perek olyan eljárásban részesülnek, a mely viszony­lag alkalmasabb az igazság kiderítésére, a nagyobb perek, a melyekhez tehát az átlagos gondolkozás szerint nagyobb érdekek fűződnek, a formaüsztikus eljárás békóiba vannak beszoritva és ugyanebbe van beszoritva minden 400 koronát meghaladó birtokper is, tehát épen azok, a melyek államunk mezőgazdasági jellegénél fogva népünket a leg­szélesebb mértékben és a legközvetlenebbül érintik. De, t. ház, rá kell mutatnom arra a bátorta­lanságra is, a melylyel az életnek a felé a követel­ménye felé haladunk, hogy az igazságot ki kell deriteni. Jól tudom, hogy hivatalból magánjogi dolgokat megindítani nem lehet. De ha egyszer az állampolgár bejelenti a bíróságnál azt, hogy neki igénye van, hogy ő jogot keres, hogy a maga igazát kivánja, akkor a józan életfelfogás szerint azt kellene várnunk, hogy a biró minden rendel­kezésére álló eszközzel igyekezzék is ezt az igazsá­got kideríteni. A mai szervezet és a mai eljárás mellett azonban a biró csak zsebóra, a kit, hogy meginduljon, minden 24 órában fel kell húzni vagy az alperesnek, vagy a felperesnek, sőt rend­szerint olyan, mint az elromlott zsebóra, a melyet folyton piszkálni és folyton rázni kell, hogy mecha­nizmusa egy kis ideig járhasson. (Zaj.) Én nem sémák szerinti felfogásokat hirdetek, hanem olyan felfogást kivánok az életbe átvinni, mely megfelel az élet követelményeinek. Ámde. t. ház, nem szándékozom felvonultatni az igazságügyi sérelmeknek azoknak a csapatait, a melyek felett évente diszszemlét szokás itt tar­tani a költségvetés tárgyalása alkalmával. Én inkább azoknak a csapatoknak egészségügyi álla­pota iránt érdeklődöm, a melyek a paragrafusok­nak azokba a kaszárnyáiba vannak beszoritva, a melyeket törvénykönyvnek nevezünk. Milyen a viszony e csapatok és a polgári élet között? Milyen szellem uralkodik ezekben a paragrafus­kaszárnyákban 1 Milyen egészséges, és milyen sza­bad ott a levegő ? Mondottam, t. képviselőház, hogy a jog nem távolodhatik el az élettől. Ámde az élet uj ala­kulatokat, uj evolucziókat, a fejlődésnek uj jelensé­geit tünteti fel. Uj hangok, uj szinek, uj vágyak, uj törekvések, uj küzdelmek és uj jogok. A melyből uj, eddig figyelembe nem vett rétegek törnek fel­felé, és az életadta jogoknál fogva érvényesülésért küzdenek, és mig a mélységből felhallatszik a vulkanikus erők dübörgésének zaja, idefenn könyör­telenül folyik a társadalmi harez. Ennek a harcz­nak, mint minden háborúnak, megvannak a maga küzdő csapatai, győzői és legyőzöttel, sebesültjei, halottai és hullafosztogatói. Meg kell hát hogy legyen a jogi intézmé­nyek berendezéseiben a maguk »Vörös Kereszt«-je,, meg legyenek ápolói és orvosai is. Ámde mig az elhagyatottak oltalomért, a sebesültek gyó­gyulásért esengenek, az élet zakatolva vágtat keresztül eleveneken és holtakon. És a jog, a mélyen tisztelt jog, hiven mitológiai hagyományai­hoz, beköti a szemeit, hogy ne lássa az életet, befogja a füleit, hogy ne hallja a harczi zajt, szive pedig nincsen, és soha nem volt, és nem érzi, az elnyomottak szenvedéseit. Jogi szabályaink a múltnak anakromizmusai átültetve a jelenbe; órák, a melyek évtizedes megszokásból egyforma gépiességgel ketyegnek, de az uj idők folyamát nem mutatják. A társadalom a tömegek szerveze­tére van alapítva, a jog az egyéni széthullás alap­ján áll. Mint az eleven áradat tör előre az élet és a jog, mozdulatlan akár a temető. Törvényeink a napi élet pezsgő zsivajában sírkeresztek, a melyek­hez hozzá akarjuk kötni a rohanó életet, kripták, a melyekbe élő emberek eleven igazait temetjük el, ráborítjuk a manchesteri elvnek a szemfedőit, azután előállva diadalmas hangon hirdetjük : itt él és uralkodik a jog. Két külön világ az élet és a jog. Hegyek terülnek el közöttük, a melyeket sem átfúrni, sem sinpárrakkal összekötni nem akarunk ; tengerek választják el egj-mástól, tenger igaztalanság és szenvedés és mi nem sietünk fel­építeni a modern hajókat, a melyek ezt a két egyvilágot egymással összekössék. Ha kutatni akarnám az okokat, a melyek a jognak az élettől való ezt az irtózatos eltávolo­dását előidézik, messze kellene elkalandoznom. Belejátszik ebbe a közjogi politikának falánksága, a társadalomnak és kormányzatnak érzéketlen­sége a szocziális kérdésekben, a melylyel csak ez a kormány mert és tudott szakítani, és az elősze­retet a sablonos gyógymódok iránt. Akár csak az öreg felcsert látnám, a ki lázbetegen mindig csak eret vág és kiszivárogni, elfolyni engedi a drága, az életet adó nedvet, a vért. Bizonyos kérdésekhez nem akartunk, bizo­nyos kérdésekhez nem mertünk és bizonyos kér­désekhez nem tudtunk hozzányúlni. 1848-ban megalkottuk a sajtószabadságot, de a későbbi törvén}diozások e szabadság biztosité­kainak megalkotásáról gondoskodni nem akartak. A gondolatszabadságnak korlátait, a czenzust most készülünk lerombolni. S e mellett meghagy­juk a sajtó terén a gondolatszabadság korlátjait, a hirlapóvadékok 5000 és 10.000 frtos czenzusát, a gondolatszabadságnak ezeket a vámtarifáit. .. Az igazságügyminiszter ur kilátásba helyezte beszédjében, hogy a sajtószabadságot reformálni fogja, de az indokolás, a mely az igazságügy­miniszter ur e bejelentését kisérte, önkénytelenül is bizonyos aggodalmakra ad okot. Azt mondta ugyanis, hogy a sajtószabadság rendezésére, mond­hatnók rendszabályozására az állami közérdek szempontjából van szükség. T. ház ! Ha a közel­múltra tekintünk vissza, azt fogjuk látni, hogy az állami rend szempontjából nevezték ki a kor­mánybiztosokat is, hogy a sajtó termékeinek nap-nap után való elkobzásával a sajtót, leg­6*

Next

/
Thumbnails
Contents