Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-109

386 109. országos ülés 1907 február 15-én, pénteken, fegyver, hanem békés berendezkedés utj án történik ez. A nagy kulturállamokban az első inicziativát az állam szokta erre megadni. De abban a peicz­ben, a mikor az állam reá tér a szocziálpolitika terére, ugyanakkor a társadalom is felfogja a maga misszióját, és akkor sikeres a munka, ha állam és társadalom karöltve létesitik ezeket a munkás­jóléti intézményeket. (Ugy van! Ugy van!) A brittek országában az állam adta meg a kezdeményező lépést és azután a társadalom vette át ezt a missziót, és ma már Angliában a gyer­mekvédelemtől kezdve a patronegeig egész légiója van a humanisztikus intézményeknek, a melyek­ben a társadalom vezet és az állam csak a maga ellenőrző szerepét tartja fenn, és ha kell, közbelép a maga szuverenitásának teljességével. Az állam és a társadalom tehát az a két tényező, a mely hivatva van nemcsak humanizmusból, de az államnak és a többi társadalmi osztályoknak jól felfogott érdekében is karöltve haladni ez intézmények megvalósításában, (ügy van!) Az előttünk fekvő törvény, nézetem szerint, nemcsak a szeretet, de a kötelességnek is törvénye, (Igaz ! Ugy van !) végre az állam tartozik azzal, hogy a mikor jövedelmeinek legnagyobb részét egy lefelé menő progresszivitással ellátott fogyasztási rend­szer utján szerzi be, hogy e néposztálynak az igy beszerzett jövedelemnek, ha nem is egyenértékét, de legalább egy részét visszaszármaztassa munkás­jóléti intézmények inaugurálásával. (Igaz! Ugy van !) Ma már a népek millióinak gondolatvilágát főképen a megélhetés kérdése tölti be, ma már ama nagy eszmék a melyek hajdan egész nemzeteket állitottak csatasorba, nem bírnak azzal a közvetlen érdekeltséggel, mint a mely] yel birtak a történelmi világ levegőjében. Nem ezek az eszmék vesztettek ragyogásukból ,nem az ő értékük kisebbe­dett, de megváltozott az emberek életberendezése, (Igaz! Ugy van!) és az állam akkor fogja fel igazán hivatását, ha e változáson keresztülment életberendezést odaszegzi a naczionalizmus, a nem­zeti érzés alapjához. (Igaz ! Ugy van !) Annál is inkább, mert minden társadalmi evoluczió, nézetem szerint, sokkal simábban megy végbe naczionális alapon, mint internaczionális keretek között, (Igaz! Ugy van !) és nincs oly társadalmi kérdés, a mely ellentétbe kerülhetne a naczionalizmus kérdésével. (Igaz ! Ugy van !) Nietzsche valahol azt mondja, revízió alá kel­lene venni a fogalmakat. Mást jelent az erény ma, mint jelentett a rómaiak idejében, és mást jelent a nacionalizmus ma, mint jelentett a népvándorlás idejében. A hazaszeretetnek a történelmi tradiczió­kon felépült intézményeihez ragaszkodni lelki szük­séglet, de ezeket a kereteket a szocziális élet institu­ezióival megtölteni nemzeti hivatás. (Igaz ! Ugy van !) A történelmi hagyományok glorifikácziója mellett ott kell lennie az általános emberi jogok uralmának is. (Igaz ! Ugy van !) Kegyelettel nézünk vissza a múltra, de nyitott szemmel, készen és bát­ran várjuk a jövendőt. (Élénk helyeslés és taps.) E jövendő távlatában pedig ott látjuk a jogok igazságos megosztását, az egyéni boldogulást és látunk megelégedett népet a nemzeti érzésben egybeforrva. (Elénk helyeslés.) A jelen nemzedék­nek pedig át kell éreznie a missziót, a melyre elérkezettnek látszik az idő és a melyet megérlelt a korszellem. Ez a parlament, (Halljuk! Halljuk!) a mely azzal a marsrutával indult el, hogy az általános választói jogot megcsinálva, ujabb verdikt elé bocsássa a nagy kérdéseket, a melyeket csak egy időre kapcsoltunk ki a magyar politikából, ez a parlament, a mely magában rejti meghalását, a mely önmaga ássa meg a sirját, karját nyújtja a munkások millióinak arra, hogy bevezesse őket az alkotmány sánczaiba, jogokkal ruházza fel őket, de megáll az ut közepén, hóna alá nyúl a munkásoknak és munkásjóléti intézményekkel késziti elő az útra, a melyen beviszi a jogok biro­dalmába. (Élénk helyeslés és taps.) És e jóléti intézmények közül a legsürgősebb, a mely a bizony­talanságot van hivatva eloszlatni, az a törvény­javaslat, a mely a ház asztalán van. A vita rend­jén a javaslattal szemben és a javaslat mellett néhány kérdés uralta a tárgyalást, a melyek közül a következőkhöz óhajtanék hozzászólni. (Halljuk ! Halljuk !) A hozzájárulás kérdése keltette a legnagyobb emócziókat. En azon a véleményen vagyok, hogy itt nem az képezheti kérdés tárgyát, hogy ki fizeti a hozzájárulási összegeket, hanem, hogy kire nehezedik a hozzájárulási összeg, mert ez különbség. Ha a munkaadó viselné egyedül a hozzá­járulási költségeket, ennek természetszerű követ­kezménye az lenne, hogy igyekeznék ezt a költség­többletet elhárítani a termelt javakra; miután pedig a termelt javaknak piaczi árát a kereslet és kínálat és a világpiacz konjunktúrái határozzák meg, ennek szükségszerű következménye lenne az, hogy igyekeznék a munkabérből fedezni ezt a költségtöbbletet. Ha pedig a munkást terhelné egyedül ez a költség, ennek következménye az volna, hogy viszont a munkabér felemeltetnék. Én, t. ház, ebben a kérdésben teljes nyugodtsággal várom a következendőket, mert akárhogy preczi­zirozzuk az arányt, az ideális arányt mégis az élet fogja meghozni, a munkaadó és a munkás közti érdekharcz esélyei és azoknak kiegyenlítése fog­ják a teherviselést szabályozni. (Ugy van! Ugy van !) A másik kérdés, a melylyel a felszólalók fog­lalkoztak, a kisipari és kereskedelmi munkások­nak a balesetbiztosítás alól való mentessége. Erre nézve én teljesen az államtitkár ur, illetve a javaslat eredeti álláspontján vagyok. (Helyeslés.) Végtére is mi nem deferálhatunk annak, hogy egy kon­czentrikus támadás jön kívülről, a mely hamis alapon épül fel. Annak a konczen ­trikus támadásnak alapja az volt, hogy 600 korona megterhelést jelent a kisiparosra és kiskereskedőre nézve az, ha kiterjesztjük a kötelező baleset­biztosítást reájuk is. Az államtitkár ur az ő hatal-

Next

/
Thumbnails
Contents