Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

370 108. országos ülés 1907 február lb~én. csütörtökön. óhajt ák-e a vállalati pénztárt vagy nem, mert hiszen állásukat koezkáztatják, ha a gyáros intenczióival szembeszállnak, és az az eszme merül fel, hogy egy központi kiküldött jelenlétében a munkások titkosan szavazzanak, hogy óhajtják-e a gyári vállalati pénztárt, és csak akkor legyen megalakítható az, ha a munkások erre a kérdésre igennel szavaznak. Röviden óhajtok még beszélni az orvosi kérdésről, a melyre nézve egyetértek az államtitkár úrral abban, hogy nem ez a javaslat az, a melyben az orvosi exisztenczia kérdését szabályozni kell. de minthogy egy csomó orvos oda van nőve a betegsegélyző kerületi pénztár működéséhez, természetesen nem mellőzhető az, hogy az orvosi kérdésről is diskuráljunk. Nézzük itt a 134. §-t. Ezt a szakaszt, bocsánatot kérek, nehéz megérteni, és azt hiszem, ha felvilágositást kérek, a t. előadó ur is zavarba jön e szakasznál, a mely azt szabályozza, hogy milyen lesz az orvosi kérdés a pénztárban a jövőben. A 134. §. ugyanis azt mondja ki, hogy a kerületi pénztárak és az orvosok közötti viszony szabad megegyezés tárgya. A másik bekezdés kimondja, hogy annak szabályozása, hogy szabad orvosi választás, tiszta szabad orvosi választás, vagy korlátolt orvosi választás, vagy fix orvosi rendszer legyen-e, a pénztár közgyűlésének dolga, az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár igazgatóságának hozzájárulásával és az állami munkásbiztosi tási hivatal jóváhagyása mellett. Ezt már csakugyan nem tudja senki sem megérteni, mert bizonyos, hogy az állami munkásbiztositó hivatalnak egy elve lesz, és a különböző határozatokat nem fogja jóváhagyni, mert különben önmagával jutna ellentétbe ; nem fogja tehát megtenni azt, hogy ha az aradi pénztár kimondja a szabad orvosválasztás rendszerét, azt jóváhagyja és jóváhagyja majd azt is, ha a szegedi pénztár kimondja a fix orvosi rendszert, bizonyos, hogy egy elvet fog megállapitani és azt fogja követni, és igy e paragrafus szerint oda jutunk, hogy egy rendszer lesz az országban. Ha pedig a t. államtitkár ur azt mondja, hogy az autonómiát védi, ezzel szemben megjegyzem, hogy nem autonómia az, ha az intézet közgyűlése határoz ugyan, de hozzá kell járulnia az országos pénztár igazgatóságának és tetejébe még az állami munkásbiztositó hivatalnak is j óvá kell azt hagynia. Ez csak figurája az autonómiának. Ebben a tekintetben őszintén megvallom, szerettem volna, ha a törvényjavaslat határozott álláspontot foglal el és határozottan megmondja, hogy az a modern kornak követelménye, a mely Németországban már mindenütt teljesíttetik, hogy ugyanis nem törvényhozásilag, de gyakorlatban meg van már a szabad orvosi választás. (Igaz ! TJqij van !) E tekintetben a t. államtiktár ur azzal érvelt, hogy a, szabad orvosi választás drága és a pénztár nem birja ki, de a budapesti munkássegélyezési kerületi pénztár igen szépen megfelelt arra, a mennyiben kimutatta, hogy a szabad orvosi választás idején 2% befizetés mellett vagyont gyűjtött, fix orvosi rendszer mellett pedig, bár 3% volt a befizetés, elherdálták azt a vagyont is, a melyet a szabad orvosi választás ideje alatt összegyűjtöttek. A szabad orvosi választás tehát nem kerül többe. Ez az érvelés nem áll. Szatmári Mór előadó : Kimondhatják. Nagy Sándor : De az állami munkásbiztositási hivatal nem hagyja jóvá, ha nincs kötelezve a törvényben. Az az érv, hogy az autonómiát megrontja, nem áll meg, mert hiszen nincs is megadva az autonómia, és tudjuk a praxisból, hogy a szavazás a pénztáraknál, milyen, hogyan szavaznak a küldöttekre. Más mint a hivatalos liszta, a mióta a világ fennáll, és pénztárak vannak, nem ment keresztül. Azt kérem, hogy ha a törvény nem akar belemenni, legalább oly eljárást állapítsanak meg és tegyék kötelezővé, hogy egy-egy gyár, egy-egy műhely munkásai külön szavazzanak, mert igy lehet elérni, hogy a munkások valódi akarata nyilatkozzék meg. A szabad orvosi választás mellett adott be az országos közegészségügyi tanács 1903-ban a belügyminisztériumhoz egy beadványt, hét egyetemi tanár aláírásával. Az orvosoknak legjobbjai a szabad orvosi választás mellett vannak. Orvosi szempontból felhozzák azt, hogy már maga az a szubjektív therapia, a bizalomnak a kérdése, hogy az a munkás azt hivatja, a kihez neki bizalma van, félgyógyulást jelent és igy anyagilag is sokkal jobb a pénztárra nézve, mert bizalom mellett hamarább gyógyul meg a beteg, tehát kevésbbé lesz megterhelve a pénztár, kevesebb lesz a táppénz, melyet ki kell szolgáltatni. (Helyeslés.) Én elismerem azt, hogy a betegsegélyző orvosokkal szemben oly gyalázatos volt eddig a díjfizetés, hogy egy modern államban ezt akczeptálni nem lehet. Hiszen az 1904. évi statisztika szerint közel 700.000 ember volt a pénztárban, közel másfél millió volt a megbetegedés, 3 millió volt a látogatások száma és ezért kaptak 1,800.000 koronát, vagyis egy ember gyógykezelését egy orvos egy éven át nem egészen három koronáért végezte, és egy látogatására esett egy orvosnak 54 fillér. Azt hiszem, hogyha a hordárok egyletével szövetkeznék valaki, hogy tegyen meg látogatásokat 50 fillérért, talán még egy hordár sem vállalkoznék rá, nem pedig egy orvos, kit éjjel bármily időben felzavarhatnak, a ki kénytelen elmenni ahhoz a beteghez, és a végén azt látjuk, hogy az 1,800.000 koronából, melyet a pénztár az orvosoknak kifizetett, egy-egy látogatásra az orvos részére 54 fillér esik. Azt hiszem, hogy egy modern állam az előkelő, intelligens orvosi testülettel szemben ilyen mostoha bánásmódot meg nem tűrhet. Nem szabályozzuk ugyan most az orvosi exisztencziát, de mikor az orvosi exisztenczia kérdése összefügg a betegsegélyezéssel, és