Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

108. országos ülés 1907 február 14-én, csütörtökön. 3G7 ő reá vonatkoztassam, de kétségtelen, t. ház, hogy meg is lehet lélektanilag érteni, hogy miért vannak és voltak minden országban a nemzetközi szoozialisták az ellen, hogy megvalósítsák a törvényhozások ezeket a munkásjóléti dolgokat, a melyeket tényleg azután a legnagyobb ipari államok megvalósítottak. Ennek a lélektani oka abban rejlik, hogy a nemzetközi szoozialisták nagyon jól tudják, hogy minél több intézményt alkot egy állam, a melylyel a munkásosztályt a maga földjéhez leköti, minél több intézményt létesit, a melyekkel a munkásoknak testi épségét és a jólétét megvédi, minél több ilyen intézmény létesül, a melyekkel segélyezi a munkást, annak árváit, özvegyét, unokáit, betegségükben és baleset ellen biztosit] a, annál inkább eltávolodik az a munkásság azoktól az utópiáktól, a melyek a társadalmi rendet fel akarják forgatni és annál kevésbbé lesz fogékony a nemzetközi szoozializmusnak izgatásai iránt. Ez az oka annak, t. ház, hogy tényként, elvitázhatatlan tényként tapasztaljuk azt, hogy a munkásvédelmi és munkásjóléti javaslatok ellen épen a munkásság fejtette ki a leghevesebb agitáeziót. Ezt a jelenséget tapasztaljuk nálunk is ; hiszen a munkásságnak az orgánuma nem is beszél máskép erről a javaslatról, mint ugy, hogy ez alamizsnatörvény, a melynek nincsenek meg azok a magasztos alapeszméi és alapelvei, a melyeket az előadó ur olyan szépen kifejtett, hanem azt mondja, hogy ennek a javaslatnak tulajdonképen csak két alapelve van : a jogfosztás és a bÜTokráczia. Azt mondja a Népszava, a szoozialisták orgánuma, hogy nekünk, ennek a háznak, nincs is meg az erkölcsi jogosultsága ahhoz, hogy ezen javaslattal foglalkozzék, hogy megszavazza vagy elvesse, nincsen pedig azért, mert a munkásságnak ebben a házban nincs képviselete. Hát erre, t. ház, azt hiszem, azt felelhetjük, hogy a nemzetköziségnek ebben a házban nincs, de ne is legyen soha képviselete, (ügy van!) Hanem, igenis, van annak a becsületes, jóravaló magyar munkásságnak, annak a munkásságnak, a mely a maga érzésében, a maga gondolkozásában azonosítja magát a nemzet törekvéseivel; ennek a munkásságnak mindenkor épen a függetlenségi pártban megvolt és megvan a legerősebb képviselete. (ügy van !) és a legerősebb képviselője, a mint a javaslat mutatja, épen Kossuth Ferencz, a mi kereskedelemügyi miniszterünk. (Ügy van ! Élénk éljenzés.) Azonban, t. ház, ha kárhoztatni voltam is bátor azt, hogy egy ilyen javaslatot, a melynek semmi politikai vonatkozása nincs, a melyet tehát nézetem szerint mindenkinek, a ki a munkásnak védelmét, a munkásnak jólétét szem előtt tartja, el kellene fogadnia, ha bátor voltam is kárhoztatni azt, hogy t. képviselőtársam a javaslatot el nem fogadja : ez nem zárja ki, hogy a t. képviselő ur által ezen javaslat ellen felhozott kifogásokkal tárgyilagosan ne foglalkozzam. Azt mondják az ellenvetők, a szoozialisták, hogy ennek a javaslatnak nagy hibája a jogfosztás, a mely szerintük három momentumban jelentkezik. Jelentkezik először a paritás kérdésében, másodszor abban, hogy a kártalanítás tekintetében visszaesés van a mostani törvényes, kuriális gyakorlathoz képest, és harmadszor abban, hogy e törvényjavaslat eltörli a kerületi betegsegélyző pénztárak autonómiáját a túlságos, a mindent magához ragadó czentralizáczió által. A mi mindenekelőtt a paritás kérdését illeti, megvallom, itt igen sokban egyetértek az előttem szóló t. képviselőtársammal. Mindenekelőtt azt mondhatom, hogy a munkásoknak azt a törekvését, hogy a paritás helyett az eddigi kétharmad többségük legyen meg az igazgatásban és a képviseletben, nem tekintem hatalmi kérdésnek és hatalmi ambicziónak. Lehet, hogy egyes agitátorok a jövőben a betegsegélyző pénztárakat a maguk agitatórius czéljaira kívánják majd felhasználni és ezért agitálnak a jaaritás ellen, azonban a paritás mellett szóló érvek nem egészen állanak helyt az objektív kritika előtt sem. Az államtitkár ur szerint a paritást az indokolja, hogy egyenlő érdekeltségben van a munkaadó a munkással, mivel a munkaadó felét fizeti a javaslat szerint a betegsegélyezési járuléknak és fizetni az egész balesetbiztosítást. Ezért méltányos, hogy az egyenlő érdekeltség elve és gondolata alapján legyen meg a paritás az igazgatásban. Nézetem szerint az érdekeltség nem egyenlő. A munkaadó csak anyagilag van érdekelve, a munkás ellenben testi épségével, egészségével, életével, egész exisztencziájávai van érdekelve. Nem lehet tehát állítani, hogy az anyagi érdekeltség egyenlő azokkal az óriási fizikai és erkölcsi javakkal, a melyek a munkást ehhez a javaslathoz és ennek intézményeihez kötik. De nem áll meg az államtitkár urnak az az érvelése sem, hogy méltányos a munkaadó egyenlő képviseltetése azért is, mert ő a javaslat szerint többet fizet, mint a munkás. Fizeti az egész balesetbiztosítást és fizeti a betegsegélyezés felét. Hát csak a törvény szavai szerint fizet többet a munkaadó, de nem a gyakorlatban. A gyakorlatban a többletet mi fogyasztók fogjuk megfizetni. Mivel az összes munkaadók meg lesznek terhelve ezzel a többlettel, kétségtelen, hogy nem is kell kartellt kötniök ahhoz, a mi feltétlenül bekövetkezik, hogy t. i. a fogyasztóra hárítják a többlet fizetését. Ezért a paritás ellen vagyok és szerettem volna, ha az államtitkár ur is enged e tekintetben, bár tudom, hogy a paritás kedvencz gondolata, a mely végigvonul az egész igazgatáson. Az egész közvéleményben senki sem kívánta a paritást. Ellenkezőleg a munkaadók ós munkások egyértelműleg azt akarták, maradjon meg az eddigi kétharmad többség. Hogy a munkások e mellett foglatak állást, nem kell bizonyitanom. Azonban a munkaadók is e mellett voltak, a mit bizonyít az, hogy a hazai ipartestületek ülésének, a gyáriparosok szövetségének, általában a munkaadóknak megnyilatkozása az volt, hogy ne paritás legyen, hanem legyen meg