Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

108. országos ülés Í907 február ík-én, csütörtökön. H59 miniszter ur azon álláspontjánál fogva, azt hiszem, hogy elhárithatlan kezelési nehézségeket okozott volna ennek a kérelemnek teljesítése. Ez igen könnyű kifogás, melyet csak azért respektálunk, mert a pénzügyminiszter ur mondotta, a ki ebben a tekintetben a legnagyobb tekintély. Csak azt hiszem, hogyha az igen t. államtitkár ur azt mondotta volna, hogy lehetetlen ezeket a kivételeket megtenni, mert a kezelésben nehézségeket okoz, a mint fog is nehézségeket okozni, ez a kisiparosok mellett igen súlyos érv lett volna és a vége mégis csak az lett volna, — mert nem volt olyan oktalan és indokolatlan az iparosoknak a betegápolási adóra vonatkozó kérelme, — hogy a pénzügyminiszter a kezelési nehézségeket talán mégis legyőzte volna. Mert hiszen az 1898. évi XXI. t.-cz. szerint a kisiparos tizet betegájtolási adót, noha betegség esetére szóló, esetleg balesetbiztosítással magát és környezetét amúgy is ellátja, pedig a betegápolási adónak elvégre nem az a rácziója, hogy én egy temesmegyei, előttem ismeretlen faluban lakó, ismeretlen ember betegápolását ellássam, hanem azért vagyok köteles betegápolási adót fizetni, hogy azok, a kikkel együtt élek, a kikről gondoskodni vagyok köteles, ezen adó által ellátva legyenek. Ha pedig ezt a pénzügyminiszter ur erős akarata mégsem engedte volna, magára vállalhatta volna az állam a kisiparosoknak ezen terhét valami más formában, a mint erre Kecskeméti képviselő ur is reá mutatott, a ki szintén nehezményezte a törvénynek ezen részét. Természetesen ezek mind igen nehéz kérdések, de könnyű dolog egyszerűen kihagyni valamit és igy segíteni azután az illető kisiparosokon, holott ennek következménye azután nem tehermentesítő, hanem igen kellemetlen lesz. Hasonló hiánya a törvénynek, hogy a mezőgazdasági munkásokra ki nem terjed. Erre már igen sokan reámutattak, ennél tehát fölösleges hosszasabban időznöm. Itt csak arra mutatok reá, hogy pl. a mezőgazdasági téren az 1905-ik évben volt 8385 baleset; ezekből súlyos természetű eset volt 6470, állandó részleges munkaképtelenségi eset volt 515, teljes munkaképtelenségi eset 80, halálos eset 322, tehát összesen 917 olyan eset fordult elő, a mely után a törvény intencziója szerint járadék jár. A mezőgazdasági téren tehát sokkal több ezen járadékot igénylő balesetek száma, mint a nagyipar és kisipar terén együttvéve. Xem tudom, hogy akkor, a mikor ilyen nagyszabású, organikus javaslatot csináltak, miért nem terjeszkedtek ki egyúttal azokra is, a kiknek épen olyan szükségük van ezen számadatok szerint a biztosításra, mint szükségük van a nagyipari és kisipari munkásoknak. És e tekintetben, azt hiszem, nem lehet komoly érv gyanánt hangoztatni — én pedig ilyennek el nem fogadom — azt, hogy ez más resszortminiszter hatáskörébe tartozik, ebbe a kereskedelmi kormány bele nem avatkozik. Mert, bocsánatot kérek, igen sokszor együtt vannak és együtt lehetnek a t. miniszter urak, ilyen nagyszabású és nagyérdekű dolgokban megállapodhatnak és azután együtt csinálják meg a törvényt. De különösen nem látom be és nem tudom, miért marad ki a törvény 1. §-ának 12- pontjában felsorolt kategória a balesetbiztosítás kötelezettsége alól. Ezen ellenvetésekkel szemben természetcsen az a vigasztalásunk, hogy a bizottságok két határozati javaslatot terjesztettek elő, a melyekben a kormány felszólittatik az eddig emiitett hiányok kiküszöbölésére és az erre vonatkozó törvények benyújtására. Hát ez a határozati javaslat, a mely kétségtelenül elfogadtatik, mindenesetre nagy jóakaratra vall, csakhogy erről a jóakaratról már Dante is énekelt, és elégséges, ha hivatkozom arra, hogy sokszor a legjobb akarat sem használ, mert hiszen egyéb tényezőktől is függ az, hogy nagyszabású kérdésekben javaslatokat terjeszszenek elő, és maga az államtitkár ur felemiitette, hogy a nagyemlékű Irányi Dániel volt az, a ki 1885-ben elfogadott határozati javaslatot terjesztett elő a képviselőházban a kötelező balesetbiztosításról és íme 22 év kellett ahhoz, a míg ezen elfogadott határozati javaslat után a t. ház előtt fekszik a törvényjavaslat. Azt hiszem tehát, nem vagyok sem rosszhiszemű, sem rosszakaratú ember, ha azt mondom, hogy maga a határozati javaslat csak jóakarat jele, de egyáltalában nem lehet biztossággal megállapítani, hogy az mikor lép életbe és mikor ölt testet. A mikor az igen t, államtitkár ur olyan nagy híve az egyöntetűségnek, de ha nem volna is ilyen nagy híve, akkor is azt hiszem, súlyos hibát követett el a törvényjavaslat konstruálásánál azzal — s ez természetesen csak szervezés kérdése, a mely a törvényjavaslat materiális intézkedéseit és előnyeit nem érinti, — hogy a szervezésben sincsen meg az egység, az az egyöntetűség, a mely a törvény által teremtett intézmény megnyugtató működéséhez szükséges volna. így minden ok nélkül a kerületi betegsegélyző pénztárakon belül ugyanazon területekre négy-ötféle pénztárt is fentart; fentartja elsősorban a vállalati pénztárt a javaslat és a 139. szakasz szerint elegendő egy vállalatnál 300 munkás ahhoz, hogy önálló pénztárt alkosson. Azt hiszem fölösleges magyaráznom és részletesen indokolnom, hogy csak egy szempontot véve is, t. i. az orvosi kezelés szempontját, manapság már minden betegséget specziális orvos kezel és teljes képtelenség és lehetetlenség, hogy egy 300 tagot számláló vállalati pénztár a tagok iránti törvényes kötelezettségcinek eleget tehessen. Azután ezen vállalati pénztárak tekintetében