Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-93

22 .93. országos ülés 1907 január 19-én, szombaton. engem az a vád nem ülethet, hogy a személyes támadások hatása alatt cselekszem, akkor akartam elővenni ezt a reformot. De ugy látom, hogy nagyon soká kellene várnom, (Ugy van!) elhatároztam tehát magam arra, hogy a mint a t. kéjsviselőház engem elbocsát ebből a teremből a költségvetés letárgyalásával, rögtön összehívom ezt a szaktanácskozmányt. (Élénk éljenzés és taps.) Es én azon elv mellett akarok szolgálni, hogy a mint igaz egyesekkel szemben az, hogy a mementó móri szolgáljon nekik törvényül, ugy a nemzetek életében egy törvény van : a mementó vivere. Igen, t. uraim, ennek a magyar nemzetnek és intézményeinek élni kell tovább, s nem fogják elpusztítani azok, a kik fajunk és hazafiságunk ellen törnek. (Elénk éljenzés és taps.) Tudom, lesz még támadásokban részem bőven, de szivesen hozom meg a türelemnek azt a keresztényi áldozatát, hogy itt fogok állani azért, hogy az én testemen keresztül, az én áldozatom révén menekülhessen meg Magyarország olyan elemektől, a melyek végpusztulással fenyegetik. (Élénk éljenzés és taps.) S én semmiféle terrorizmustól megijedni nem fogok. (Elénk éljenzés.) Egyet kérek, t. ház : a ki hazafi és magyar, támogasson ezen törekvésemben. (Elénk éljenzés.) Tisztelettel kérem költségvetésemnek elfogadását. (Hosszantartó, zajos éljenzés, helyeslés és taps. A szónokot számosan 'üdvözlik). Felkiáltások : Szünetet kérünk !) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Ráth Endre jegyző: Heinrich Antal! Heinrich Antal: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk I) Az igazságügyminiszter urnak most elhangzott, széles alapokra fektetett és úgyszólván az igazságügynek minden egyes ágazatára kiterjedő nagyszabású beszédéből örömmel győződtem meg arról, hogy az igazságügyminiszter urnak komoly szándéka, határozott és őszinte törekvése megfelelni mindazoknak a várakozásoknak, a melyekkel őt ugy az egész magyar közvélemény, mint elsősorban a magyar jogászvilág tárczája elvállalásakor üdvözölte. Azok a szép remények, kifejezett biztatások és gondosan előkészitett tervek, a melyek az igazságügyminiszter ur beszédéből életrekeltek és határozott alakot öltöttek, minden elfogulatlan birálót arról kell, hogy meggyőzzenek és megnyugtassanak, hogy Magyarország igazságügyének jövője és fejlődése elé teljes bizalommal tekinthetünk és hogy teljes bizalommal várhatjuk igazságügyi kormányunktól azt, hogy azokat a reményeket, biztatásokat és terveket tényleg meg is fogja valósítani. (Helyeslés.) Nem hallgathatom el azonban, t. ház, hogy azok a szép remények, kifejezett biztatások és tervek mindez ideig'még meg nem valósultak — igaz, hogjr meg sem valósulhattak — annak daczára, hogy igazságügyünk körében és az igazságügyi tárczához tartozó ügyek és ügycsoportok között igen sok van olyan, a mely további halasztást el nem tűrhet, további várakozást el nem szenvedhet, a melyekre nézve a cselekvés, a tett, a javítás és az orvoslás ideje most már végleg elérkezett. (Ugy van !) A midőn ezeket mondom, első sorban bíráink helyzetére gondolok és czélzok. Beszédem további folyamán bátor leszek kimutatni, hogy biráink mai helyzete egyenesen tarthatatlan; hogy azok a panaszok, azok a sérelmek és bajok, a melyek a bírói kérdést felvetették és a melyek a bírói testület tagjai közt ma uralkodóvá vált elégületlenségre vezettek, többé már várakozásokkal, hitegetésekkel és biztatásokkal el nem intézhetők ; hogy ezen kérdés véglegesen, teljesen és megfelelően elintézendő. (Helyeslés.) Mielőtt rátérnék beszédem további tárgyára, t. i. arra, a mit ki fogok mutatni, hogy biráink mozgalma minden tekintetben jogos és teljes mértékben számithat ugy a kormány, mint az országgyűlés támogatására, előbb visszapillantást kell vetnem igazságügyünk közelmúltjára, igazságügyünk történetének utolsó fejezeteire. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! Az igazságügyi kodifikáczió és az igazságügyi intézmények fejlődése tekintetében az utolsó hat esztendő története nem tár fel előttünk kedvező képet, mert hiszen 1900 óta ezen a téren úgyszólván teljes stagnáczió uralkodik. Hat esztendő, t. ház, még egjr nemzet életében is nagy idő, különösen akkor, ha ezen idő alatt számos sürgős gazdasági és igazságpolitikai érdek hiába vár figyelembevételre, és nem részesül a már égetőbb szükségessé vált figyelembevételben és orvoslásban. A legnagyobb és a legkitűnőbb alkotás is idővel, az évek lepergésével módositásra szorul, hogy megfelelhessen és kielégitse mindazon várakozásokat, a melyeket a mindig változó, mindig fejlődő élet vele szemben jogosan támsazt. Ali ez a tétel, t. ház, a törvényalkotásokra és az igazságügyi intézményekre is. Az 1875. évi XXXVII: t.-cz.-ben foglalt kereskedelmi törvényünk, az 1878 : V. t.-czikkben foglalt büntetőtörvénykönyvünk, sajtótörvényünk, ügyvédi rendtartásunk stb. mindmegannyi olyan alkotás, a melyek egyrészt tanúságot tesznek törvényhozó képességünkről, a melyek másrészt teljes joggal töltenek el bennünket büszkeséggel, azonban ma már a gyakorlati élet követelményeinek, a változott viszonyok mellett többé meg nem felelnek, s ez okból módositásra szorulnak. (Igaz! ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ugyanezen eredményre jutunk, ha igazságügyi szervezetünket, s erre vonatkozó törvényeinket teszszük vizsgálatunk tárgyává, mert e téren haladást és fejlődést egyáltalában nem tapasztalhatunk, (Ugy van ! jobbfelől.) és erre vezethető vissza nézetem szerint az a nagy elégedetlenség, a melyet előbb voltam bátor említeni; a mely az igazságügyi szervezetünk alapját képező birói testű-