Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-102
102. országos ülés ly07 február 1-én, pénteken. 253 latát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Ráth Endre jegyző (olvassa): Fejér, Ugocsa, Gömör- és Kishont, Háromszék, Baranya, Hont, Tolna, Vas, Mosón, Temes, Győr, Veszprém, Torontál, Arad, Hajdú, Zólyom, Somogy, Udvarhely, Szepes, Esztergom, Liptó, Krassó-Szörény, Bács-Bodrog, Pozsony vármegyék, Komárom sz. kii. város, Sopron, Ung vármegyék Arad sz. kir. város, Nyitra vármegye, Szatmárnémeti, Szeged, Zombor, Debreczen sz. kir. városok, Baja, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Pancsova városok, Szilágy, Árva, Sáros, Maros-Torda, Zemplén, Turóez, Csongrád, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Szabolcs, Bereg, Kis-Küküllő, Hunyad vármegyék, Szabadka, Nagyvárad, Győr sz. kir. városok és Budapest székesfőváros az elmebetegek elhelyezésére szolgáló intézetek szaporítása tárgyában kérvényeznek. Elnök : Az előadó urat illeti a szó. Moskovitz Iván előadó: T. ház! B kérvényekre nézve a bizottság véleményes jelentését ugy szövegezte meg, hogy abban az összes indokok is benfoglaltatnak. Ennélfogva csak annak felolvasására szoritkozom (olvassa) : »A kérvényi bizottság arra való tekintettel, hogy : 1. az országban óriási nagy azon elmebetegek száma, kik rendes felügyelet és gondozásban az erre szolgáló intézetek hiánya miatt nem részesülhetnek ; 2. az államnak az 1876 : XIV. t.-oz. 71. §-a, valamint az 1898 : XXI. t.-cz. 9. §-ában foglalt rendelkezéshez képest kötelessége az elmebetegek elhelyezéséről és gyógykezeléséről az e czélra a szaktudomány követelményeinek megfelelően berendezett gyógyintézetekben gondoskodni, azt javasolja : méltóztassék az országgyűlés képviselőházának az elmebetegek elhelyezésére szükséges és elégséges intézetek sürgős létesítését törvényhozásilag kimondani, illetve azok létesítésére a t. kormányt felhívni.« Azt vélem, hogy ehhez minden egyéb indok hozzáfűzése felesleges. Ezért ajánlom a bizottság véleményes jelentését elfogadásra. Elnök: Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a kérvényi bizottság j avaslatát elfogadni; igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 95. számú kérvény. Ráth Endre jegyző (olvassa) : Katymár róm. kath. bunyevácz népének kérvénye templomuk szabad használata ügyében. Elnök : Az előadó urat illeti a szó. Moskovitz Iván előadó: T. ház! Katymár bunyeváez lakossága kérvényt adott be, a melyben azt panaszolja, hogy a községbe került német lelkész és a németajkú községi jegyző vezetése alatt a községbeli német lakosság a bunyevácz lakosokat az eddig közösen használt kath.templom használatában megakadályozza, onnan kiszorítja és templomban létük ideje alatt inzultálja. A bizottság indokoltnak látja, hogy ez az eset megvizsgáltassák, de saját hatáskörében bővebb, közelebbi adatokat nem tudott szerezni. A bizottság véleményes jelentése a következő (olvassa) : »További eljárás czéljából a vallás- és közoktatásügyi miniszternek kiadatik.« Elnök : Ha szólni senki sem kíván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a kérvényi bizottság javaslatát elfogadni : igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 96--114. folyó számú kérvény. Ráth Endre jegyző: Békés, Nyitra, Csanád, Heves vármegyék, Szeged szabad királyi város, Szepes, Ung vármegyék, Szabadka szabad királyi város, Hunyad vármegye, Selmecz- és Bélabánya szabad királyi város, Békés, Sopron vármegyék, Komárom szabad királyi város, Arad, Liptó, vármegyék, Szilágy vármegye (hivatkozva a SzilágySzolnok ev. ref. egyház átiratára), Hajdú vármegye, Békés vármegye (hivatkozva az országos közegészségügyi egyesület köriratára), Fogaras vármegye az az alkoholizmus terjedésének meggátlása végett az 1891 : XIII. t.-czikknek a korosmákra és pálinkamérésekre való kiterjesztése táxgyábani kérvényez. Elnök: Az előadó urat illeti a szó. WloskovitZ Iván előadó : T. ház ! A kérvényi bizottságnak véleményes jelentése az, hogy mindezek az alkoholizmus terjedésének meggátlására irányuló intézkedéseket kérő feliratok és kérvények a kormánynak pártolólag adassanak ki, oly utasítással, hogy az alkoholizmus terjedésének megakadályozása részint rendeleti utón, részben pedig a törvényhozás közbenjöttével, lehetőleg a X. nemzetközi alkoholellenes kongresszus köriratának figyelembe vételével intézkedjék. Kérem a t. házat, méltóztassék ezt a véleményes jelentést elfogadni. Elnök : Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a kérvényi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen 1) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Ráth Endre jegyző Mármaros és Tolna vármegye kérvénye az 1889 : XXV. t.-czikk módosítása tárgyában oly értelemben, hogy az italmérési engedélyek csakis községek részére adassanak. Elnök : Az előadó urat illeti a szó. Moskovitz Iván előadó: Ezek a kérvények tartalmuk nagy részére és különösen indokolásukra nézve összefüggnek az előbb tárgyaltakkal. Ennélfogva a kérvényi bizottság ezekre nézve is azt a véleményes jelentést terjeszti elő, hogy ugyancsak pártolólag adassanak ki a kormányának, hogy részben rendeleti, részben — a mennyiben szükséges — törvényhozási utón megfelelő intézkedéseket tenni méltóztassanak. Elnök: Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a kérvényi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, azt elfogadottnak jelentem ki. Ráth Endre jegyző: Csanád vármegye kérvénye a korcsmai hitel korlátozása tárgyában.