Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-93

10 93. országos ütés Í907 január 19-én, szombaton. E tekintetben nem szándékozom most bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, csak röviden utalok arra, hogy Beccariának vagj'ok tanitványa, (He­lyeslés.) a ki engem a társadalmi tapasztalatok terén is arra oktat, hogy a büntetés, mint elrettentési elmélet még a halálbüntetés terén is teljesen el­veszítette hitelét. (Éljenzés és taps.) A büntetési rendszernek a javitási elméleten kell alapulnia, szoczializálni kell a büntetéseket oly czélból, hogy a bűnös ember visszaadassék a szoczietásnak teljes lelkierővel és erkölcsi kvalifikáczióval arra, hogy újra elfoglalhassa helyét és hasznos állam­polgára lehessen hazájának. Ezen a réven eljutunk ahhoz is, hogy azok között a fokozatok között, a melyeket a fegyház, börtön, államfogház és fog­ház néven ismerünk, a börtön elvesztette jogosult­ságát. Nézetem szerint a helyes büntetési rendszer az, a mely a társadalom számára minden valószínű­ség szerint örökre elveszett egyéneket a fegyházak­ban fegyelmezi és ott védelmezi meg tőlük a tár­sadalmat, azokat az embereket azonban, a kiknél a javitásnak a lehetősége még fenforog, a munka nemesítő hatásával, foglalkoztatással és vallás­erkölcsös oktatással visszaadja a társadalomnak. (Élénk helyeslés.) Ezt a feladatot nagyon helyesen töltik be az u. n. javítóintézetek. Ezekről is kell azon­ban egy pár szót szólanom. (Halljuk! Ralijuk !) Mondanom sem kell, hogy börtönrendszerünk ugy, a hogy az a törvénykönyvben tervezve van, csak papíron áll fenn, végrehajtva egyáltalában nincsen. Hogy többet ne mondjak, legalább tíz­ezer azon elitélteknek száma, a kik a börtön­büntetést nem börtönben, hanem fogházban szen­vedik, még pedig azon egyszerű okból, t. kép­viselőház, mert megfelelő börtönök, daczára annak, hogy a büntetőtörvénykönyv 1878-ból való, mai napig sincsenek. Még érdekesebb a helyzet a javítóintéze­teknél. Javítóintézetek tekintetében ugy állunk, hogy a törvény a 12. évtől a 20. évig terjedő­leg a fiatalságot, a fiatalabb komákat, a meny­nyiben javítóintézetre ítéltetnek, javítóintézetbe rendeli küldeni. A szabályzatok szerint azonban, miután a javítóintézet egyúttal társadalmi institu­cziónak is tekintetik, bevesznek hét éveskoruakat is, a kik még nincsenek elitélve, de az elzüllés előtt állanak és szüleik vagy hozzátartozóik kívánságára kerülnek az intézetbe. T. képviselőház ! A javítóintézeteknek neme­sitő hatásáról felesleges többet mondanom, mint annyit, hogy a javítóintézetekben válik lehe­tővé az, hogy hasznos munkával és pedig kivá­lóan fejlett ipari oktatással és mezei munkával az illetők, akik már úgyis megterhelten men­nek ki a társadalom körébe azzal, hogy kon­kurrencziájuk a társadalom terén meg van nehe­zítve, mivel mint büntetett előéletűek, kell hogy megélhetést keressenek, a javítóintézetben ki­váló mértékben képesittessenek abban, hogy saját munkájuknak becsével és kitűnőségével tudják maguknak a kenyérkeresetet biztosítani. Innen van az, t. képviselőház, hogy a javító­intézetekben a legkiválóbb, iparilag és mező­gazdaságilag t képzett tanárokat alkalmaznak. (Helyeslés.) És hogy ez mennyi eredménynyel jár, azt mutatja az a tény, a mire dicsekedve utalhatok, hogy a kassai javítóintézet növen­dékei a milanói kiállításon a Grand Prix-t nyerték el, a magyar iparnak dicsőségére. T. képviselőház! A javítóintézetek és a fogházak közötti különbségeknél semmi egyebet nem tapasztalunk, mint azt, hogy a javító­intézetben dolgozni r kell, a fogházban pedig nem kell dolgozni. És érdekes jelenség, t. kép­viselőház, hogy az elitéltek nagy része nem a javítóintézetekbe, hanem a fogházba vágyakozik, hogy munkálkodnia ne kelljen. Minél inkább felismerjük szükségét annak, hogy a javítóintézetek utján lehet az emberi társadalmat megmenteni azoktól, a kik talán önhibájukon kivül esnek büntetendő cselekmé­nyek elkövetésébe, annál inkább mély sajnálat­tal kell látnom és jelentenem a t. képviselőház­nak, hogy javítóintézeteink mostani állapotuk­ban abszolúte nem felelnek meg ezen most emiitett magasztos feladatoknak, egyszerűen azon okból, mert mindössze csak négy javítóintézet áll rendelkezésünkre. A helyzet jsedig az, hogy el­tekintve azoktól, a kiket szülőik küldenek javító­intézetbe, a javitóintézetre elitéltek száma évenként 17.000, míg a javítóintézetekbe — a nőieket is beleértve — összesen csak 900 egyént tudunk elhelyezni. (Mozgás.) Ez azt je­lenti, hogy évente több mint 16.000 egyén marad javítóintézet nélkül, a ki azután egy reá nézve sokkal súlyosabb büntetést szenved el és munka nélkül tölti azt az időt, a mit a javítóintézetben önművelésére kellett volna fordítania. T. képviselőház! A javítóintézeteknél is tapasztaltam azt a gyökeres hibát, hogy akkor, midőn a kiskorú fiatal bűnöst oda viszik, az eddigi javitóintézeti rendszer szerint azzal kezdték büntetését, hogy három hónapig terjed­hető magánzárkára vetették. (Mozgás.) A mi annyit jelentett, hogy mielőtt ő a családba be­osztatott volna, joga volt a javitóintézeti igaz­gatóságnak a gyermeket három hónapig ter­jedhetó'leg rendesen kényszerzubbonyban vagy daróczruhában magánzárkába csukatni. Ezzel kezdődött az ő javítása, ugy, hogy az olyan gyermekkel, a ki pl. csak kéthónapi vagy egy­hónapi vagy mondjuk nyolcznajű elzárásra és javító-intézetre volt Ítélve, megtörténhetett, hogy egész büntetését magánzárkában töltötte. T. képviselőház! (Mozgás.) Én nem tartom szük­ségesnek bővebben részletezni, milyen lelkület­tel kezd az a szegény gyermek javulásához, a mikor a szabadságvesztésbüntetésnek legsúlyo­sabb nemével, t. i. magánzárkában való elzárás­sal kell neki azt megkezdenie. Azt hiszem, a t.

Next

/
Thumbnails
Contents