Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-90
356 90. országos ülés 1906 január 16-án, szerdán. nünk bizalmat keltsenek. Milyen jogczimen kívánja mindezeket báró Bánffy ? Csodálkozik, hogy elmentünk a bukaresti kiállitásra? Hát miért nem tiltotta el a bukaresti kiállítást? Mert Bánffy képes arra is, hogy megparancsolja, hogy Bukarestben ne legyen kiállítás. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház, nem hallom a szónoknak egy szavát sem. Brediceanu Koriolán: Nekem jogom van reflektálni minden állításra. Hiszen a lapok, különösen a Kolozsvári Újság, megírták, hogy a bukaresti kiállításokról nagy feltárásokkal fognak előállani. Meg is küldték ezt a lapot minden képviseló'nek. Ki akarják abban sütni, hogy mi mindent csináltak a magyarországi románok Bukarestben. Szász Zsombor: Csináltak is sokat! Brediceanu Koriolán: Néztük a kiállítást. Mit csináltunk ? Hencz Károly: Ittak! (Derültség.) Egy hang: Konspiráltak! Brediceanu Koriolán: Hacsak egyetlen egy embert mutatnak, a ki ezt igazolná, akkor meghajlom állításuk előtt. De nyilatkozzanak azok, a kik bennünket ott Bukarestben láttak és a kik mint honfitársak velünk voltak. Mi igen szívesen láttuk őket, és különben is tudtuk, hogy a magyar kormány gondoskodik róla, hogy mellettük mindig legyen őrszem. De nem resteltük azt, mert nem volt ok. miért resteljük. T. ház! B. Bánffy Dezső második érve, hogy lehetetlen az a sok helymegnevezés, a mely ma tényleg fenforog. Blajiu, Clujiu stb. Hát hiszen nem mi csináltuk azokat. Tessenek az utolsó román paraszt embert megkérdezni. Ezek a nevek a nép tudatában élnek. Vállalkozzanak önök, a nagy hazafiak, arra, hogy faluról-falara, kázról-házra járva, magyarázzák meg a népnek, hogy ne így beszéljen, ne ekként nevezze a helyiségeket, hanem másképen. Egy hang: Nem kell kézbesíteni a leveleket. Brediceanu Koriolán: Igaz, azt is teheti az állam, hogy nem kézbesiti a leveleket. De mit ér azzal ? Múltkor hallottam egy képviselő ur panaszát, hogy mi hangulatot csínálunk külföldön a magyar viszonyok ellen. No hát ép e napokban láttam, hogy az »Orient Europóen« cziruü párisi lapot, amelyben egy igen kiváló magyar politikus, Mocsáry, irja a vezérczikket, a magyar kormány eltiltja. Ez nagyon furcsa és igazolja, hogy a magyar kormány, még a külföld magyar informátoraitól is félti a valóság kiderítését. Elnök : Nagyon kérem a t. képviselő urat.. • Brediceanu Koriolán: T. ház! Elnök: Most én szólok, méltóztassék engem meghallgatni és azután méltóztassék folytatni beszédét. A t. képviselő ur eltér a tételtől, a mely most tárgyalás alatt van és ezt a házszabályok nem engedik meg. Kérem tehát, méltóztassék kizárólag a tételhez szólni, mert kii-. lönben kénytelen lennék a szót tőle megvonni. (Élénk helyeslés.) Brediceanu Koriolán: Csak egy közbeszólásra voltam bátor reflektálni. Elnök: Kérem, méltóztassék beszédét folytatni. Brediceanu Koriolán: Ezentúl épen ezen igen helyes elnöki intézkedés folytán nem fogok többé közbeszólásokra reflektálni. Bánffy urnak harmadik érve az volt, hogy a szegény magyar gyerekek a magyarlakta vidékeken kénytelenek román gimnáziumba járni. Szegény gyerekek ! Hát a mi gyerekeink ? {Elénk derültség a jobboldalon.) Sümegi Vilmos: Ez nem Románia, ez Magyarország! Brediceanu Koriolán: Hát az ón szegény gyermekem? A lugosi gimnáziumból maga a tanár kisérte le a kapuig, azért, mert nem akarta azt mondani, hogy magyar és Bukarestbe küldte. (Elénk derültség és helyeslés a bal- és szélsöbaloldalon. Felkiáltások' balfelöl: Okosan tette!) Becsey Károly: Az apját is oda kellett volna küldeni! (Altalános, élénk derültség.) Elnök : Csendet kérek! Brediceanu Koriolán : Én nagyon szükségesnek tartom magamat itt! (Altalános, élénk derültség.) és higyjék el, uraim, hogy hazafiságból maradtam itt meg, ha pedig kenyérkereseti czél vagy nagy karrier csinálásának a szempontja vezetett volna, akkor elhagytam volna hazámat, azonban nem ezt tettem, mert sokkal jobban szeretem hazámat és arra törekszem minden erőmmel, hogy e haza minden lakói között a valódi egyetértést létesítsem, nem a jograblás és jogfosztás, hanem a jogok kölcsönös tiszteletben tartása alaj>ján. (Félkiáltások balfelől: Miféle külön jogaik vannak önöknek?) Ismétlem tehát, hogy nagyon szükségesnek tartom magamat itt és az itt maradásom, vagy nem maradásom tekintetében megint én vagyok illetékes határozni. (Derültség és zaj jobbfelöl és a baloldalon.) Vannak gimnáziumok, a melyekben még az ott helyben lakó szülők sem képesek gyermekeiket felneveltetni. En ezt a kérdést nem ugy tartottam elintózendőnek, a mint azt b. Bánffy ur tette, hogy ilyen nyilvános felszólalás által teljes elidegenedést és elkedvetlenedést keltsek fel az iskoláztatás és tanári kar iránt. En ezt nem tettem volna, ha Bánffy ur ezen felszólalásában egyenes kihívás nem volna, de megfizettem ennek is az árát; kénytelen voltam gyermekeimet Kassára és más gimnáziumokba küldeni tanulmányaiknak továbbfolytatása végett; hála Istennek graduálva vannak mai nap és hál' Istennek manapság is hivatal nélkül, mint az apjuk. (Derültség. Felkiáltások jobbfelöl: Nem szorultak rá!)
