Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-88

300 &8. országos ülés 1907 január Ik-én, hétfőn. Én nem hiszem, hogy ha a t. nemzetiségi képviselő urak szivükön viselik népüknek előhaladását, legyen egy is közöttük, a ki merje állítani, hogy az állam nem helyesen cselekszik, a mikor ilyen helyekre a magyar kultúrának állit űrállomásokat, a mikor előmozdítja azt, hogy az a román nép, az az oláh nép tanulhasson valamit. Hiszen én nem bánnám, ha azok az oláh vagy tót gyermekek az »Isten áldd meg a magyar«-t oláhul vagy tótul énekelnék, csak tudnák azt is, hogy »a nagy világon e kivül nincsen számukra hely« és a mikor ezt a fohászt éneklik, tudják is, hogy ők önmagukért fohászkodnak az egek Urához. (Zajos helyeslés a jobb- és a baloldalon.) T. ház! Arra akartam felhívni az igen t. kultuszminiszter ur figyelmét és a t. ház figyelmét is, hogy közoktatásunk előbbre viteléhez és általánossá tételéhez szükséges egy országos intézkedés abban az irányban, hogy a hol megfelelő iskolák nincsenek, ott az állam a községi képviselőtestület minden megkérdezése nélkül (Zajos helyeslés a baloldalon.) állithasson fel iskolát és legyen megállapítva az a hozzájárulás, a melyet ilyen községektől megkíván. (Helyeslés a baloldalon.) Nem kell az állami iskolákat ugy elhelyezni, hogy ha ez a módosabb község felajánl többet, mint az a szegényebb község, ott állítjuk fel az iskolát és a szegényebb községben nem. De másrészt az a dolog is előfordul, hogy ezeken a nemzetiségi vidékeken a községi pótadó 80, 100, 120 sőt 180°/

0-ig emelkedik. Azoktól a községektől az iskolai hozzájárulások tekintetében nem kívánhatunk annyit, nehogy azután tulherheltessenek. Olyan minimális hozzájárulási költséget kell tehát országosan megállapítani, hogy azután, a hol a felállítás szüksége felmerül, az állam az illető kupaktanácsnak, — hogy ugy mondjam — mindenféle megkérdezése nélkül — hiszen országos törvényben van ez meghatározva — szerezzen érvényt a kulturális kívánalmaknak. Én azt hiszem, elegendő volna egyes községek részére a telekadási kötelezettségnek megállapítása és a tanítói nyugdíjhoz való hozzájárulás, azonban az épületfentartási és más költségek, a melyek igen sokra rúghatnak, nem háríthatók a községre, mert ezek a pótadók és a közigazgatási szükségletekre való hozzájárulások által úgyis tul vannak terhelve. Ilyennel csak gyűlöltté tétetik maga az intézmény. Tudjuk, hogy mindig vannak agitátorok, különösen azokon a vidékeken, a kik azt mondják: lám, most is kihúzzák a zsebedből azt a költséget, a mely szükséges volna családot fentartására (Igaz! Ugy van!) s az ilyen, kulturális szempontból elmaradt vidéken sokkal könnyebb az agitátorok működése. Az a szegény polgártársunk, a ki nem tanult semmit, a ki iskolába nem járt, a ki irniolvasni nem tanult, a ki csak azt tudja, hogy a rovatala megint megszaporodott és a ki nagyon keservesen kaparja ki a tüszőjéből, a mivel rovatala szaporodott, ha látná, hogy az állam támogatja, ha látná, hogy gyermeke tanul, akkor áldással emlékeznék meg az államról, a melynek áldásos működését hiába igyekeznének előtte az agitátorok befeketíteni. Az agitácziónak legjobb ellenszere, ha mindenütt a magyar állameszme érezteti a maga áldásos hatását, ha mindenki érzi az állam támogatását, jóakaratát, szeretetét, a mely felkarolja a szegény ember minden baját és elősegíti azt, hogy tanulhasson. ((Elénk helyeslés.) Csupán ezt akartam felhozni a kultusztárcza keretében. Hiszem, hogy az igen t. kultuszminiszter ur, a ki lelkesedik minden szép és minden jó iránt, a ki felszólalásaival meggyőzött mindenkit arról, hogy a mit az ország érdeke követel, azt szivén viseli, ugy fogja megoldani ezt a nagy kérdést, hogy az által a magyar állameszme terjedjen és erősbödjék. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés.) Raisz Aladár jegyző : Kecskeméthy István! Kecskeméthy István : T. ház ! Bocsánatot kérek, ha a vita ilyen előrehaladott folyamán felszólalok, de teszem ezt nemcsak azért, mert — tetszik tudni — muszáj, (Derültség) hanem azért is, mert néhány olyan félszegsógre és hiányra kívánom a figyelmet felhívni, a melyeknek a t. miniszter ur nem oka, a melyekről nem is tehet, nem is segíthet, de talán megpróbálhatja, ha akarja. Mindenekelőtt az 1848 : XX. t.-czikk értelmezésére óhajtok néhány megjegyzést tenni. A törvényczikk szövege határozottan azoknak ad igazat, a kik nem ugyan az egyházi vagyon elkobzását, jogfosztást, hanem minden esetre az egyházi vagyonnak államosítását olvassák ki abból a törvényczikkből. Megengedem azonban, hogy az akkor elhangzott magyarázatok a miniszter urnak adnak igazat. En azt hiszem, t. ház, hogy akkor is ugy volt, mint mindig, mióta a világ fennáll, hogy t. i. mást mond a törvény és mást mondanak a hozzáfűzött magyarázatok. A törvényczikk szólott és szól a nehéz egyházi teher alatt roskadozó adófizetőknek, azok a magyarázatok pedig szólottak a nagy javadalmakat húzó javadalmasoknak. Én tehát nem kutatom, mi van a törvényczikkben, mi nincs, nem kutatom, hogy az az ut, a melyre ráléptünk, a végrehajtás tekintetében megfelel-e a törvény szövegének, mert szerintem a régi törvényekből ránk nézve csak annyi érvényesül és annyi irányadó, a mennyi mint élő hagyomány száll át a nemzedékeken keresztül. Azt azonban határozottan mondhatom, hogy akármit gondoltak az akkori emberek, mindenesetre azt gondolták, hogy az egyházi és iskolai terheken, a melyekről már akkor érez-