Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

242 87. országos ülés 1907 január 12-én, szombaton. társával együtt. Hogy ez a munka minő, arra vonatkozólag nem szükséges a magam véleményét előtérbe helyezni, mert igazán tudományos birálatok döntötték el. még pedig akként, hogy az ellen nincs appelláta. Az egyik a Jastrowféle Jahresbericht, a melyben részletesen ismertették, a másik a magyar történeti tudományok szakközlönye, a Századok, a melyek a legelitélőbb módon nyilatkoztak e munkáról. Nem nézhettem most utána, de jól emlékszem, hogy a Századokban különösen azt kifogásolták és megczáfolhatatlan idézetekkel igazolták, hogy a törvények botrányos módon közöltetnek benne. Nekem ebben a tekintetben egészen más véleményem van. Sokkal súlyosabban Ítélem el az egész vállalkozást nemcsak azért, mert ily csúful van végrehajtva, de magát a gondolatot is, azt a gondolatot, hogy ily könyvet adnak a tanárjelöltek kezébe, a kikre nézve meg kell jegyeznem hogy a tanárvizsgálati szabályzat akként intézkedik, hogy a tanárjelölteknek vizsgát kell tenniök a kutfőismeretből is. Mondom, erre vonatkozólag az én legnagyobb kifogásom az, hogy ily munka egyáltalán megjelenhetett, hogy van oly minisztérium, a mely ilyenre megbizást ad, és van oly szakember, a ki erre megbizást elfogad. Mert ez nem egyéb, mint egy excerptum gyűjtemény, köznyelven szólva : füstös vagy puska. Már pedig a tanári vizsgálati szabályzat követelménye épen az, hogy a növendék maga válaszszon néhány kútfőt és azokból mint közvetlen forrásból a magyar történetet és általában a történeti tudományt ismerje meg, a közvetlen források értékét, azokat tanulmányozza és abból tegyen vizsgát, hogy megismerjük, vájjon egyáltalán való-e a történet oktatójának vagy nem. Magában a gondolat tehát elitélendő, és ebben egyformán hibáztatandó a miniszter és hibáz tatandók a szakembere ak, kik ilyenre vállalkoznak, a kik az ily excerptum, az ily füstös kiadását elvállalták. Az egyetemről bővebben emlékezett meg ugyanaz a beszéd, a melyről szólok, és a mely személyek megnevezésével személyeskedés nélkül szólt. (Ellenmondás balfelől.) Mert az a kijelentés, a melyben nincs okom kételkedni, hogy a személyeket nem is ösmeri, már magában véve a személyeskedés lehetőségétől fosztja meg azt a kritikát, a melyet gyakorolt. (EUenmondások.) Hiszen egész csomó egyénről van szó, névszerint megnevezve, és ezek mind egyúttal közügygyel voltak kapcsolatban, igy tehát kétségtelennek veszem, — én legalább a jobbat tételezem fel — hogy a közügy szempontjából hozattak fel ezek a dolgok és nem a személyek szempontjából. (Ellenmondások.) Hiszen akadémicze lehet disszerálni, de meg vagyok róla győződve, hogy személyeskedés nem volt; a beszédnek a levegője, a mely többet mond a dátumoknál és tételeknél, tele volt közügyi motivumokkal. (Halljuk ! Halljuk !) A beszéd ez egyetemről szólott bővebben, de voltaképen az egyetem, hogy ugy fejezzem ki magamat, mindig csak részlete azon állami és társadalmi közösségnek, a melyben benne van az egyetem is. Ugy kell venni az egyetemet, hogy olyan mint az ország és mint a kor, a melyben mint élő szervezet van és működik. Ha mi olyan képet festünk az egyetemről, mint Hencz Károly t. képviselőtársam tette, akkor meg kell gondolnunk azt is, hogy az bizony szomorú, de kétségkívül a magunk képe, ennek az országnak és ennek a kornak képe. Hogy ebben kiemelkedő és bizonyos tekintetben jobban szinezhető az egyetem dolga; az az egyetemnek magasabb feladataival függ össze és azt megeselekedhette Hencz Károly t. barátom, hogy ezt ugy tüntette fel, mint a hogy feltüntette. De ha az egyetemről beszélünk, azt kell keresnünk, mi az a — hogy ugy mondjam — sztratégiai pont, a mely ezt a beteg intézményt, mert annak kell magamnak is kijelentenem, valószinüleg a javulás útjára terelheti. Ezt kell kiszemelni, mert én azt tartom, hogy nemcsak a sztratégiában, de az emberi élet minden vonatkozásában egy főpontot kell felismerni és abban áll a mester tulajdonsága, hogy azt felismeri és akkor azután utána jő a diadal vagy legalább is a siker. En sokat foglalkozván az egyetem kérdésével, nem ma, hanem már évekkel ezelőtt ugyanabban találtam meg az egyetem rákfenéjének és veszedelmének okát, a miben a most uralomra jutott kormányzat annak idején kereste és megtalálta az ország bajainak kutforrását. Morális okokat értek : elsősorban az inkompatibilitást. Azt méltóztatnak hinni, hogy akkor, a midőn az országgyűlés megalkotta az 1901. évi XXIV. törvényczikket az inkompatibilitásról, hogy azzal már mindent befejeztek ? Ez a közviszonyoknak nagyon szűk látkörü megítélése, mert az országgyűlési képviselőknél még nem lett volna szabad leereszteni a sorompót, a melyet itt tényleg leeresztettek. Teljesen figyelmen kivül hagyták a társadalmat és a társadalomnak olyan fontos és irányadó faktorát, mint a minő a magy. kir. tudományegyetem. Ez a kérdés igen fontos és olyan természetű, hogy napirendre tűzését sohasem lehetett inkább remélni, mint most, a midőn a miniszteri székben épen olyan férfiú ül, a kinek példáján lelkesedve és a kivel egy gondolattól áthatva, a nélkül, hogy ismertem volna őt, ugyanakkor, a midőn ő itt az országház termében küzdött az inkompatibilitás kimondásáért, ugyanakkor ugyanazért küzdöttem én és kaptam sebeket a négy fal között a nyilvánosság teljes kizárásával, az egyetem tanácsában és az egyetem azon karában, a melyhez tartozom. A kérdést szándékom most megvilágítani épen itt az általános vitában és hogy megvilágíthassam, ki kell terjeszkednem arra, hogy az egyetem ez idő szerint még mindig — eléggé szégyenletes — jó részben azon császári rendeletek alapján kormányoztatik és adminisztráltatik, a melyek-